DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nagyon fontos kérdést vetett fel a képviselő úr, és a valóságos folyamatot, a tényeket írta le.
Kezdjük azzal, hogy a tények közé tartozik természetesen az is, hogy az idén 24,5 milliárd forint, tehát a tavalyi összeg duplája áll rendelkezésre. A tények közé tartozik az is, hogy mint ahogy a korábbi kormány idején, a mai kormány idején is véleménykülönbség volt abban a minisztériumok és a megyék között, hogy vajon ez a pénz hogyan, milyen formában és milyen feladatokon keresztül kerül le és kerül felhasználásra. S mint ahogy korábban, az idén is emiatt nagyon komoly időbeli csúszás van, ami valóban fölveti azokat a problémákat, amelyekről a képviselő úr beszélt.
(16.50)
Arról tájékoztatom a képviselő urat, hogy ma délután fél háromkor a Miniszterelnöki Hivatalban a hét megye és a Miniszterelnöki Hivatal aláírta azt a megállapodást, amely ebben az együttműködésben a Miniszterelnöki Hivatal feladata, és azon leszünk, hogy a többi minisztériumban is minél hamarabb fejeződjenek be a tárgyalások, és még május hónapban a pályázatok kiírására sor kerülhessen.
Önmagában azonban ez nem elég. És egyetértek azzal, ami a képviselő úr felszólalásában megfogalmazódott, hogy mind a korábbi évek tapasztalatai, mind az idei tapasztalat azt mutatja, hogy ez a döntéshozatali és támogatási rendszer ebben a formájában nem elég hatékony, változtatásra van szükség, s nem csupán a határidők betartása érdekében, hanem annak érdekében is, hogy valójában érdemi pluszsegítséget jelentsen a hátrányosabb helyzetű megyék számára ez a támogatási forma. Ezért erre vonatkozóan a Ház elé fogunk hozni egy teljesen új javaslatot, és szeretnénk ebben konzultációt is elindítani a Ház parlamenti frakciói között.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem