DR. CSILLAG ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSILLAG ISTVÁN
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha lehetne jellemezni az előző kormány vállalkozásbarát politikáját (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Válasz!), akkor úgy kellene jellemeznünk, hogy keveseknek, 5600 pályázónak adott relatíve sokat. Az, amibe kormányunk fogott, annak pedig az lehet a jellegzetessége (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Kósa Lajos: Senkinek semmit!), hogy sokaknak ad sokfélét.
Ebben a programban, amelyet meghirdettünk, háromféle elem szerepel. (Varga Mihály közbeszól.) Az első az adócsökkentés, amelyet láthattak az egészségügyi hozzájárulás formájában; a második, hogy a hitelezési forrásokhoz hogyan tudnak hozzájutni a vállalkozók, hiszen elindult az az európai hosszú lejáratú kölcsönprogram, amely 15 éves lejáratú hitelhez segíti hozzá munkahelyteremtés és exportnövelés esetében a vállalkozókat. A Széchenyi-kártya egymilliós hitelkeretét 5 millió forintra emeltük, és emellett mint harmadik elem, vannak azok a vállalkozásfejlesztési támogatási programok, amelyekhez pályázatok útján lehet hozzáférni. Kilenc ilyen pályázatot hirdettünk meg.
Amit a képviselő úr említ, az a beruházások ösztönzését szolgáló Okos Magyarország program, amely jellegzetesen a nagyobb, sok munkahely létesítéséhez vezető beruházásokat támogatja, következésképpen nem a kis- és középvállalatokra célzottan működik, bár kétségkívül közepes vagy nagyobb méretű magyar vállalatok ehhez is hozzáférhetnek.
Az is szándékunkban áll, hogy az a keret, amelyet itt meghirdettünk, a jövőben is növekedjen, hiszen ugyanez a helyzet fordulhatott elő az előző kormányzat idején. Nem beszélek semmi másról, csak arról az öt olyan pályázatról, amelyet 2002 áprilisában függesztett fel forráshiány miatt az előző kormány. Mi törekszünk új, a foglalkoztatás bővítését szolgáló forrásokkal kiegészíteni a meghirdetetteket.
Amire közelebbről céloz, a biztosítékadási kötelezettség. Ezt a kötelezettséget 2001-ben egy GM-rendelet szabályozta, tehát nem tőlünk ered, hanem mi örököltük, és az adófizetők pénzének védelmében vizsgáltuk meg ennek alkalmazása szükségességét. Az általunk meghirdetett kilenc pályázat közül ennek alkalmazása három esetben kötelező, hat esetben pedig nem feltétele a pályázatnak. Tehát némiképpen tévedésben van a képviselő úr, amikor erről beszél, hogy ez akadályozhatja meg a kisvállalkozók pályázati összeghez történő hozzájutását.
Ugyanígy valószínűleg tévedésről beszélhetünk akkor, amikor a bankgaranciáról szól, hiszen az általunk meghirdetett pályázatok valóban a 10 millió forint feletti összegnél írják elő ezt, de a bankgarancia összegének és járulékainak a díja maximum évi 3-4 százalék, tehát abban az esetben, ha egy 10 millió forint összegű pályázatról beszélünk, és ezt a támogatást valaki megkapja, ez 300-400 ezer forintnál nyilván nem lehet több. Ha pedig erre gondolunk, akkor ez egy olyan összeg, amelyet valamennyi vállalkozó annak érdekében, hogy könnyebben juthasson a beruházáshoz és a beruházás megvalósításához szükséges összegekhez, szívesen vállal azért, hogy az adófizetők pénzét ő is védje, miközben megvalósulnak a beruházásai.
Szeretném mondani, hogy visszamenőleg pedig nem módosítottuk a jogszabályokat, tehát a 2002-ben elfogadott pályázatokra a 2002-ben hatályos szabályok vonatkoznak ma is.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem