DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Minden egyes ilyen felvetés gondos vizsgálatot és mérlegelést kíván, hiszen egy kormány, egy államigazgatás és természetesen maga az Országgyűlés tisztasága és tisztessége is függ attól, hogy a legapróbb részletekbe menően is, ha bárhol, bármilyen probléma felmerül, a vizsgálat induljon el.
Nézzük tehát, hogy mi volt a téma! A nemzeti fejlesztési terv és az operatív programok anyagainak magyarról angol, francia, illetve német nyelvre, valamint a visszajövő dokumentumok angol, francia és német nyelvről magyarra fordítása, lektorálása maximális terjedelemben 15 millió karakter. Tehát nem a miniszterelnök tolmácsáról volt szó, hanem egy állami feladat elvégzéséről.
A lefolytatott eljárást követően a Közbeszerzési Döntőbizottságot sem külső, sem a felkért ajánlattevők közül vagy azok részéről senki javaslattal, vizsgálati kérelemmel nem kereste meg, ebből az következik, hogy számukra áttekinthető és elfogadható volt az eljárás.
(16.00)
Még egyszer hangsúlyozom, sem a pályázatra meghívott, sem azon kívüli fordítóirodák nem fordultak a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, miközben erre módjuk és lehetőségük lett volna. Megállapította a vizsgálat, amely a minisztériumban folyt, azt is, hogy a közbeszerzési törvény előírásainak, szellemének, betűjének, alapelveinek teljes mértékben való betartásával folyt le a döntéshozatal, ezért nem indokolt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatának elrendelése.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem