GULYÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A sajtóból tudható, hogy a kormány április eleji ülésén elfogadta a leányfalui egykori Kádár-villáról, központi pártüdülőről, más néven az Sorg-villáról készült központi ellenőrzési hivatali jelentést.
A jelentés szerint 2000 óta állami tulajdonban lévő épület bérbeadására az Orbán-kormány idején előnytelen szerződést kötöttek. A bérleti díj ugyanis nagyságrendileg elmaradt az ingatlan értéke alapján kiszabható piaci díjtól. Ez az ügylet önmagában 60-80 millió forint kárt okozott az adófizetőknek.
Az előnytelen szerződés mellett azonban más problémákat is feltárt a KEHI-jelentés. Az ingatlanbérlő állami tulajdonban lévő Váltó-4 Libra Rt. ugyanis a KEHI vizsgálata szerint a szerződést megszegve, engedély nélküli bontásba kezdett, majd azt félbehagyta, amivel több mint 120 millió forint kárt okozott az épületben. A villát ráadásul nem rendeltetés szerint használták, hanem bútorraktárnak.
Ugyancsak az előző kormányzati ciklus idején betörtek ebbe az épületbe, miközben őrző-védő céggel biztosították a helyszínt, eközben könnyűszerrel elloptak 108, ott talált nagy értékű műtárgyat és festményt. Ismereteim szerint a villa sorsa ma is rendezetlen, állaga jelenleg is romlik. Éppen ezért meggyőződésem szerint azonnali beavatkozásra van szükség.
Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni az államtitkár úrnak. Tud-e részletes tájékoztatást adni a KEHI-vizsgálat eredményéről? Történtek-e, illetve történnek-e lépések a büntetőjogi felelősség megállapítása érdekében? Milyen intézkedéseket tesznek az állagromlás megszüntetése, valamint annak érdekében, hogy mielőbb hasznosuljon ez a több százmilliós értékű ingatlan?
Köszönöm és várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem