DR. ÁDER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. ÁDER JÁNOS
DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Lassan három hete, április 11-én súlyos üzemzavar történt a paksi atomerőműben. Lassan három hete várják a Pakson és a környékén élők, hogy az üzemzavar pontos okait megismerhessék. Lassan három hete, hogy szeretnénk megtudni, mi módon és nem utolsósorban mikor sikerül a súlyos üzemzavart elhárítani.
Kormánynak és ellenzéknek ilyen esetekben ugyanaz az érdeke: elősegíteni a pontos, tárgyszerű tájékoztatást, és mindent megtenni azért, hogy a nagyobb bajt elkerüljük. A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselői az elmúlt hetekben naponta tarthattak volna sajtótájékoztatót, követelhették volna több százezer ember kitelepítését (Felzúdulás az MSZP soraiban.), riogathatták volna az ott élőket egy hamarosan bekövetkező atomkatasztrófával.
Nem ezt tettük. Egy polgári értékeket valló párttól ez távol áll. Mint ahogy egy felelős párt nem riogatja azzal sem az embereket, hogy elveszítik szabad szombatjukat, ha annak nincsen semmi alapja, mint ahogy egy felelős párt nem riogatja azzal sem az embereket, hogy 23 millió romániai munkavállaló özönli el az országot, miközben csak néhány száz érkezik. (Nagy zaj a kormánypárti padsorokban. - Az elnök csenget.)
Egyvalamit azonban meg kell tennünk. Meg kell fogalmaznunk azokat a kérdéseket, amelyek a Pakson és környékén élőket és az ország lakosságát leginkább foglalkoztatják. Az első kérdés, hogy miként fordulhatott elő ez a súlyos üzemzavar. Emberi mulasztás okozta, technológiai gondok merültek fel, esetleg mindkettő egyszerre? Mikor tudhatjuk meg a teljes igazságot?
A második kérdés, hogy miért kellett rossz kommunikációval, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal a helyzetet tovább rontani.
A harmadik kérdés, hogy az erőmű önök által kinevezett vezetője megfelelt-e egy ilyen helyzetben az első számú vezetővel szemben támasztott követelményeknek. Tudja-e, miniszterelnök úr, hogy tíz nappal a baleset megtörténte után az erőmű vezérigazgatója nem járt még a helyszínen, saját nyilatkozata szerint?
A negyedik kérdés, hogy miért csak egyetlen alkalommal tájékoztatták a Paks 30 kilométeres körzetében lévő önkormányzatokat, ugyanis április 11-én egy sms-ben és egy szűk szavú faxban kaptak rövid tájékoztatást, de az üzemzavar III. fokozatúra történő minősítéséről és az azt követő időszak történéseiről mind a mai napig csak a sajtóból értesültek.
Az ötödik kérdés: mikorra várható, hogy az üzemzavar elhárításának módját kidolgozzák, illetve mikorra történhet meg az üzemzavar tényleges elhárítása?
A kérdéseket bizony még hosszasan sorolhatnánk. Miniszterelnök úr, tíz nappal ezelőtt hét további kérdést juttattam el írásban önhöz, remélem, hogy a lehető legrövidebb időn belül ezekre a kérdésekre és az imént megfogalmazottakra is választ kaphatunk majd, mert válasz mind a mai napig sajnos nem érkezett.
Abban azonban, remélem, egyetértünk, hogy Pakson most a legfontosabb a biztonság; a biztonság, ami az áramtermelési szempontokat meg kell hogy előzze. Az okok feltárása pedig azért is sürgető, mert tudomásom szerint nyáron esedékes az I. reaktorblokk karbantartása, ahol nyilván a korábbinál nagyobb körültekintéssel kell majd eljárni.
Végül ez az üzemzavar ráirányítja a figyelmet a készülőben lévő privatizációra, és intő jel kell hogy legyen mindannyiunknak; intő jel, hogy a paksi atomerőműnek állami kézben kell maradnia.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Nagy taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem