KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úrral egyetértve valóban szeretném megerősíteni magam is, egy stratégiai területről van szó, amikor a hazai turizmusról és idegenforgalomról beszélünk. És igaz, hogy ugyan a turizmus, idegenforgalom békeágazat, mégis nehéz nemzetközi körülmények között is jól eltalált, az érdekeket összehangoló tevékenységgel még ilyen időszakban is fejleszthető, és hozzájárulhat a turizmus Magyarország fejlődéséhez, modernizációjához, az itt élő emberek esélyeinek növeléséhez.
Azt gondolom, hogy erre jó példát mutat az ebben az évben bevezetett, illetve megemelt értékhatárú üdülésicsekk-rendszer is, hiszen, mint önök is tudják, az üdülési csekk adómentes értékhatára 20 ezer forintról 50 ezer forintra nőtt, 50 százalék helyett 100 százalékban adó- és járulékmentessé vált, és így, ennek következményeképp is a vállalaticsekk-vásárlás mára már átlépte az 1 milliárd forintos határt. Ez önmagában is fontos, hiszen fontos a felhasználók számára az, hogy ez a folyamat mintegy 250 új szálláshellyel gyarapította az elfogadó helyek számát, és így már a csekkfelhasználók több mint 1500 szolgáltató közül választhatnak. Ha ez a tendencia e területen tovább folytatódik, azzal számolhatunk, hogy a forgalom elérheti az év végére az 5 milliárd forintot, ami nyilvánvalóan a turisztikai szervezetek, vállalkozások számára is egy nagyon lényeges húzóerőt jelent.
Összehasonlítva a megelőző évivel, mintegy 260 százaléka az idei évi csekkforgalom a korábbinak, ez tehát egy nagyon jelentős bővülést jelent. Van erre már tapasztalat más területen is, hogy egy jól eltalált, az érdekeket harmonizáló megoldás az érintettek javára és az ország javára egyaránt válik. Csak emlékeztetni szeretnék, hogy amikor '97-ben az akkori kormány javaslatára az a döntés született, hogy 36 százalékról felére, 18 százalékra mérsékeljük a társasági adót, akkor is a jól eltalált, a közös érdekekre, az érdekek találkozására épített konstrukció ahhoz járult hozzá, hogy a kalkulált bevételhez képest mintegy másfélszeres bevétellel számolhatott a költségvetés; és természetesen az érintetti kör az eltalált és elvállalható mértékű adóval egy nagyobb adófegyelmet valósított meg, nagyobb biztonságban tudott gazdálkodni.
(13.40)
A hazai turizmus és idegenforgalom sikere több pilléren is nyugszik, nyilván ezek közül az egyik az, amit a képviselő úr is említett, a speciális magyar adottságok kihasználása, amelyek kapcsán én most csak egy kiemelést tennék, méghozzá azt, amikor a hátrányos helyzetből lehet a hazai turizmussal, a falusi turizmussal, az idegenforgalommal, éppen az érintetlenségből adódó, korábbi hátrányokból előnyös helyzetet formálni.
Mindannyiunk számára közismert, hogy Magyarország bizonyos régiói bizony foglalkoztatástól, környezeti terheléstől mentesek, egyszerűen azon okból kiindulva, azon okból fakadóan, hogy a megelőző időszakban, de különösen a rendszerváltást követő időszakban, bizonyos térségekben szinte csak az önkormányzat maradt a foglalkoztató. Ezekben a térségekben jelenthet új esélyt az ott élő emberek számára a hazai turizmus, hogyha a turizmus fejlesztése, kormányzati támogatása, annak a szakmai orientációja is erre irányul.
A turizmus sikere másik feltételének azt tartom, amire szintén utalt a képviselő úr, hogy a mai munka alapja a szakmaiság, a szakma önkormányzata e területen. Meg kívánom erősíteni, hogy a Miniszterelnöki Hivatal, illetve az ezzel foglalkozó államtitkárság a későbbiekben is ezen a bázison kívánja továbbfejleszteni ezt a stratégiai ágazatot, tehát együttműködve a szakmával, rájuk bízva a szakmai döntéseket, de az egyes emberekre, a térségek esélyének a növelésére koncentrálva az erőket.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem