DR. GYIMESI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. GYIMESI JÓZSEF
DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! “Igazságot Wass Albertnek!” címmel kértem szót napirend után, mert a Magyar Nemzet hasábjairól, a Kráter Műhely Egyesület Polisz című irodalmi és kulturális lapjának írásaiból, a televízió híradásaiból arról értesülhettünk, hogy a Wass Albert író emlékét megörökítő szobrokat, emléktáblákat el kell távolítani Erdély közterületeiről, meg kell változtatni a bögözi Wass Albert Általános Iskola elnevezését is, mert a román törvények szerint háborús bűnös nevét közintézmények nem viselhetik, illetve tilos háborús bűnösök emlékét közterületen elhelyezni.
Wass Albert ma Romániában háborús bűnös. Wass Albertet és édesapját távollétükben a Kolozsvári Népbíróság bírósági ítélőtanácsa mindössze két hétig tartó eljárás alapján 1946. április 13-án kihirdetett ítéletével halálra ítélte háborús bűntett elkövetése miatt. Az ítélet szerint bebizonyosodott, hogy az író és hatvankét vádlott-társa “az ország összeomlásáért politikai vagy faji indíttatású üldözésekben megnyilvánult kollektív vagy egyéni megtorlásokat parancsoltak meg vagy követtek el”. Az ítélet azt állapítja meg, hogy 1940. szeptember 23-án, amikor Észak-Erdély a második bécsi döntés következtében visszatért az anyaországhoz, Wass Albert és édesapja, Wass Endre felbujtóként közreműködtek a kastélyukhoz közeli Vasasszentgotthárd községben és Omboztelken román nemzetiségű személyek ellen elkövetett gyilkosságokban.
A bírósági eljárás és az annak nyomán megszületett ítélet részletes elemzése a román igazságszolgáltatás feladata. A felülvizsgálat során a bíróság nyilván értékelni fogja az író nyilatkozatait, végrendeletét, önéletrajzát, az Egyesült Államok bevándorlási hatóságai és az igazságügyi minisztérium által 1950-ben és 1979-ben lefolytatott vizsgálatainak megállapításait és mindazokat a bizonyítékokat, amelyek igazolják az erdélyi magyar író ártatlanságát, így azt a tényt is, hogy Wass Albert a kérdéses időben a kastélyuktól több száz kilométerre tartózkodott.
A már ismert tények birtokában kijelenthetjük, hogy a népbírósági eljárás koncepciós jellegű volt. A szovjet megszállás nyomán berendezkedő politikai hatalom bíráskodásáról nekünk is vannak anyaországi tapasztalataink. A nálunk is ismert népbírósági ítélkezés koncepciós jellegét azonban Wass Albert erdélyi földbirtokossal szemben további koncepciós elemek is kiegészítették. A román nacionalista és kommunista hatalom nemcsak az arisztokratát ítélte halálra, magyarsága és írói tevékenysége is halálos bűn volt. Az írót és édesapját teljes vagyonuktól megfosztották. A koncepciós eljárás célja a kíméletlen bosszú és leszámolás, az erdélyi magyarság megfélemlítése volt.
A kommunista diktatúra közép-európai felszámolásával ismerhette meg a magyarság határainkon innen és túl Wass Albert sorsát, emberi nagyságát, írói életművét. Wass Albert ma a legolvasottabb magyar író. Wass Albertnek nem adatott meg, hogy magyar állampolgárként haljon meg. 1996. június 24-én Kuncze Gábor Belügyminisztériumához honosítási kérelmet nyújtott be az akkor nyolcvannyolc éves író, de egy évig tartó megalázó eljárás után is csak egy évre szóló ideiglenes állampolgárságot, letelepedési lehetőséget kapott.
(21.10)
1998. február 17-én több, a román titkosszolgálat által elkövetett merénylet után, megnyugtatóan nem tisztázott körülmények között hunyt el Floridában.
Az erkölcsi és politikai elégtétel valamennyi magyar közös ügye. A jogi rehabilitáció a román igazságszolgáltatás feladata. Valamennyien, akik Wass Albert nyelvét beszéljük, csak akkor adhatjuk meg a hazájából elüldözött, legmagyarabb magyar író számára posztumusz az igazi elégtételt, ha sorsát és írói életművét megismerjük és megismertetjük az utánunk következő nemzedékkel.
Bízunk abban, hogy a magyar kormány diplomáciai úton minden lehetőséget megragad arra, hogy Wass Albertnek Romániában igazságot szolgáltassanak, hogy imájába foglalt kérése teljesülhessen, hogy üzenetét mindenki megértse, miként ezt ő versbe foglalta. Engedjék meg, hogy egy szakaszt idézzek ebből a versből.
“És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz, és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak, vigyázzatok és imádkozzatok, valahol fönt, a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok, s a víz szalad, és csak a kő marad, a kő marad.”
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem