SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Két héttel ezelőtt, hasonlóan esti órákban Bóka István képviselő úr hasonló felszólalását felhasználva mondtam el itt a parlament széksorai előtt, hogy a kormány valóban felismerte, hogy a még az előző kormány által hozott törvény alapján megalkotott kormányrendelet talán nem a legszerencsésebb kézzel íródott és készült, és ennek a felismerésnek a következményeként én akkor megígértem Bóka képviselő úrnak, hogy a kormányrendeleten módosítani fogunk.
Április 23-án a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium összehívott egy kormányközi egyeztetést, ahol részt vett az Igazságügyi Minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság, illetve ezen szervek szakértői, és tulajdonképpen megállapodás született arról, hogy milyen módosítással fordulunk a kormány felé az ominózus 30/2003. (III. 18.) számú kormányrendelet módosítását illetően.
Alapvetően két módosításról beszélhetünk. Az egyik a Tisza-tavi kishajóhasználatot érinti, a másik pedig a vitorlás hajók segédmotor-használatára ad könnyebbséget, életközelibb megoldást. Ami a Tisza-tavat érintően a módosítási javaslatban megtalálható, az az, hogy a rendeletmódosítás a Hortobágyi Nemzeti Parkot kívánja felhatalmazni annak az engedélynek a kiállítására, amivel ezek a kishajók a Tisza-tavon közlekedhetnek, és ennek alapján adhatja meg a Központi Közlekedési Felügyelet az üzemeltetési engedélyt. Úgy fogalmaz a tervezet, ami majd a kormány elé kerül, hogy “a Tisza-tavon a négy kilowattot meghaladó teljesítményű, belsőégésű motorral hajtott kishajók üzemeltetése a Hortobágyi Nemzeti Parknak a Tisza-tóra eső, külön jogszabállyal meghatározott, védett területén, a Hortobágyi Nemzeti Parknak az illetékes környezetvédelmi hatósággal egyeztetve kiadott külön engedélye hiányában tilos. Az üzemeltetési engedélyt a hajózási hatóság a meghatározott külön engedély alapján adja ki.” Vagyis az adott vízfelületen jóval egyszerűbbé válik az engedélyeztetés, az a Hortobágyi Nemzeti Park engedélykiadását fogja egyedül jelenteni, illetve ezen engedély alapján azután a Központi Közlekedési Felügyelet már kiadja automatikusan az engedélyt.
Ami a vitorlás hajók segédmotor-használatát érintően a Balatonon vagy más tavakon való közlekedést illeti, az eredeti kormányrendeletben is benne volt az a rész, hogy a vitorlás kishajó belsőégésű segédmotorját milyen korlátozásokkal használhatja, tehát kikötőben és annak 300 méteres körzetében vagy sürgős orvosi ellátás, vagy viharjelzés és a többi esetén; a nagy különbség azonban, amit ez a módosítás jelent, hogy elmarad az engedélyeztetési kötelezettség ezen esetekben. Tehát a rendeletben felsorolt esetekben az eredeti rendelettel szemben nem kell engedélyeztetés a tervezet szerint.
A kidolgozott módosítási javaslat, úgy gondoljuk, egyrészt (Az elnök jelzi az idő leteltét.) szolgálja az emberélet biztonságát, de figyelembe veszi egyúttal a természetes és az épített környezet védelmét, valamint az idegenforgalom, a pihenni vágyók és a sportolók érdekeit is.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem