PICHLER IMRE

Teljes szövegű keresés

PICHLER IMRE
PICHLER IMRE (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Államtitkár Úr! Baranya megye délnyugati településeinek nevében a következő problémával kerestek meg.
Fokozottan hátrányos helyzetű, aprófalvas településekről van szó, ahol a lakosság száma 75-481 fő között van. Ezekben a községekben a vezetékes ivóvízellátás az országos vízellátási program végén került megvalósításra. A települések több mint 82 százalékánál a napi átlagos vízfogyasztás 3-11 köbméter közötti. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltató bevétele - zárójelben jegyzem meg: 255 forint/köbméter vízdíj mellett - 765 forint és 2805 forint/nap. Nincs olyan üzemeltető, amelyik támogatás nélkül, a jelenlegi európai uniós vízminőségi és szolgáltatási követelmények mellett ezt a vízellátó rendszert veszteség nélkül üzemeltetni tudja.
Térségünk ivóvízbázis szempontjából is kedvezőtlen adottságú, mivel a kitermelt víz csak víztisztítás után szolgáltatható ivóvízként.
A központi költségvetési törvény a lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatására minden évben biztosít bizonyos keretet, melyből évente - igénybenyújtás alapján - a lakossági célú, magas ivóvíz-ráfordítást részben pótolni lehet. A Szigetvíz Kft. 2003. évre beadott pályázatában 77 millió 252 ezer forint szerepel, melyből a bizottság 48 millió 142 ezer forintot hagyott jóvá, tehát a különbség 27 millió 260 ezer forint. (Sic!) Egy másik kft. esetében, jelesül a Tenkesvíz Kft.-nél 34 millió 698 ezer forint igény helyett 17 millió 461 ezer forintot kaptak. Amennyiben 2003-ban a támogatás hiánya 44 millió 497 ezer forint marad, az év utolsó hónapjaiban 69 település ivóvíz-szolgáltatása válik fedezet hiánya miatt veszélyeztetetté.
Kérdezem államtitkár urat, hogy a röviden ismertetett tények alapján, lehetőséghez mérten segítséget tud-e nyújtani, mivel az önkormányzatoknak kötelezően ellátandó feladataik között szerepel a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása, melyre fedezetet önerőből biztosítani nem tudnak.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem