SZIJJÁRTÓ PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Elfogadom a helyettes válaszadó személyét. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, hogy Kiss Elemér lemondása, a vezérigazgató eltávolítása és az igazgatótanács lemondatása után is áll a bál a nemzeti légitársaságnál. A Malév továbbra is a korrupció melegágya maradt, és korrupciógyanús botránysorozatokról lehet hallani a Malév háza tájáról, amelyek bizony, úgy tűnik, a szocialista klientúra építését szolgálják.
A Malév a tavalyi év nyarán kiírt egy meghívásos, hirdetmény nélküli pályázatot, amely a légitársaság tűz- és munkavédelmi feladatainak ellátására irányult. A Magyar Nemzetben megjelent, mindeddig nem cáfolt értesülések szerint két ajánlat érkezett erre a tenderre. Az egyik 400 millió forintról, a másik pedig 720 millió forintról szólt. Emellett a 400 millió forintos árajánlatot adó cég 13 éves szakreferenciával rendelkezett, a másik cég azonban ilyennel nem rendelkezett, lévén, hogy tevékenységi körei közé a tender kiírásának napján vették fel ezeket a feladatokat.
Nos, tisztelt államtitkár úr, két egykori magas rangú, szervezett bűnözéssel foglalkozó exrendőr, barát által aláírt szerződés nyomán több kérdés is megfogalmazódik bennünk. A kormányzatnak van egy rendkívül jól fizetett alkalmazottja, aki a közpénzek felügyeletére hivatott. Keller László államtitkár úr korábban sajtóértesülésekre hivatkozva már többször rendelt el vizsgálatot. Most miért nem teszi ezt? Medgyessy Péter miniszterelnök úr vajon mikor gondolja azt, hogy végre-valahára itt az ideje véget vetni a szocialista klientúra baráti mutyizásainak? Jól látjuk-e, hogy miniszterelnök úr tehetetlen az ellen, hogy a szocialista klientúra tagjai ámokfutásuk során párhuzamosan két lábbal tapossák a jogot és az erkölcsöt?
(15.40)
Végezetül pedig, tisztelt államtitkár úr: miért nem adott a Pénzügyminisztérium eddig tájékoztatást arról, hogy vizsgálódik-e ebben az ügyben?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem