URBÁN ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

URBÁN ÁRPÁD
URBÁN ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Kérdésemet “Épül-e új sportcsarnok a Budapest Sportaréna mellett?” címmel tettem fel a miniszter úrnak. Tettem ezt azért, mert a különböző hírekből arról értesülhetett a közvélemény, hogy rövid időn belül, talán még ebben a hónapban döntés születik arról, hogy a nemrég átadott, sok hibával átvett Budapest Sportaréna és a Puskás Ferenc Stadion szomszédságában 4 milliárd forintnyi magánerőből épül egy új, 5-7 ezer néző befogadására alkalmas, a sportot szolgáló csarnok.
Miniszter úr nyilatkozatában azzal indokolta az elképzelést, hogy egyrészt az állam kevesli azt a 26 napot, ami térítésmentesen rendelkezésünkre áll a Budapest Arénában, másrészt számos olyan rendezvény van, amelyre az aréna túl nagy, túl költséges. Azt olvastuk, hallottuk is, hogy a tervezett új létesítmény költségeinek finanszírozására már jelentkezett is egy befektetőcsoport, azonban a miniszter úr jelezte, hogy szó sincs automatizmusról, a beruházókat versenyeztetni fogják.
Tisztelt Miniszter Úr! A fentiek alapján kérdezem, milyen források állnak rendelkezésre, milyen költséget jelentene egy új sportcsarnok felépítése, és kérem, hogy mindezt szíveskedjen sportszakmai okokkal megindokolni.
Várom szíves válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem