DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! A közel egy esztendeje hivatalba lépett kormány programjában a miniszteri és politikai államtitkári nyilatkozatokban a felsőoktatási törvény átfogó vizsgálatát és egy új törvény megalkotását helyezte kilátásba. Meg is alakultak a jórészt Magyar Bálint közeli szakértőkből álló bizottságok, melyek tevékenységét hatalmas titkolózás övezte, ám ugyanakkor jelentős anyagi forrásokat, mintegy százmillió forintot rendeltek hozzájuk. Ez utóbbi tényét egyébként, ahogy korábban is említettem, a politikai államtitkár úr elismerte.
Az Országgyűlés elé terjesztett módosító javaslat jól szemlélteti a kormány és azon belül az Oktatási Minisztérium munkáját. Nagy szavak, nagy ígéretek, utána csak jelentéktelen eredmények, zavaros, átgondolatlan elképzelések, ellentmondásokkal terhelt jogi szöveg született.
A törvényjavaslat általános indoklása például hivatkozik a hallgatói létszám növekedésére, a felsőoktatási intézményhálózat átalakulására, az európai uniós csatlakozásra, a bolognai folyamatra, a törvényjavaslat szövege azonban a hivatkozott feladatokkal és kihívásokkal lényegében egyáltalán nem foglalkozik.
Amivel viszont foglalkozik ez a törvény - néhány elemet leszámítva, mint például a hallgatói jogok ügye vagy a 40 év felettiek tanulmányaira vonatkozó előírások -, kifejezetten anarchikus és kaotikus állapotokat fog előidézni a felsőoktatásban. Illetve ezzel együtt - Magyar Bálint minőségi képzésre vonatkozó hangzatos szólamaival ellentétben - a felsőfokú képzés szakmai színvonalának gyors ütemű nivellálódását fogja eredményezni.
A benyújtott törvényjavaslat általában ilyen zavaros szabályozásaként értékeljük a felsőoktatási felvételi rendszer átalakítására vonatkozó javaslatokat. A jelenlegi felsőoktatási felvételi rendszer minőségalapú megmérettetést, versenyt jelent a jelentkezők, továbbá az államilag finanszírozott hallgatói helyekért az intézmények, szakterületek, tanulmányi szintek között is. Az Oktatási Minisztérium elképzelése szerint azonban, ahogyan a 22. § (2) bekezdése fogalmaz, az érettségi bizonyítvány felsőoktatásban való felvételre jogosítana. Ez, Magyar Bálint minőségelvű szólamaira rácáfolva, kifejezetten tagadja a versenyt, továbbá az Oktatási Minisztérium és a felsőoktatási intézmények világos, kritériumok nélküli alkudozásának függvényévé teszi az államilag finanszírozott hallgatói létszámok meghatározását.
Ugyanakkor a törvényjavaslat azon megfogalmazása szerint, hogy az érettségi bizonyítvány felsőoktatásban való felvételre jogosít, egy érettségizettet törvényben megillető jog a felsőfokú tanulás. Így bárki, akinek érettségije van, bírósághoz fordulhat, ha nem veszik fel egyetemre vagy főiskolára.
Magyar Bálint oktatási miniszter korábban még úgy nyilatkozott, hogy a felsőoktatási hallgatói létszám további növekedése helyett a szakmai színvonal erősítésére kell koncentrálni. Ez azt jelenti, ha jól értelmezzük, hogy a hallgatói létszám bővítésére a továbbiakban nincs mód a tárca elképzelései szerint. Tehát az államilag finanszírozott hallgatói keretszám messze el fog maradni az adott évben érettségizettek számától. 160 ezer felvételiző van átlagosan egy esztendőben, ebből 110 ezer felvehető felsőfokú intézményekbe, és ebből csak 55 ezer az államilag finanszírozott keretszám.
Ha ezeket a számokat összevetjük, akkor bizony joggal vetődik fel bennünk az a kérdés, hogy vajon kik lesznek azok a szerencsés érettségizettek, akik évfolyamukból bekerülhetnek az egyetemekre, főiskolákra. Kik lesznek egyenlőbbek az egyenlőknél? Milyen kritériumok alapján fogja kiválasztani az adott felsőoktatási intézmény a hozzá jelentkező számos érettségizettből a leendő hallgatókat? A jelentkezési sorrendet vegye figyelembe, esetleg ábécésorrendet, vagy ne adj' isten, a Szocialista Hazáért vagy a Munkás-paraszt Hatalomért Érdemrenddel rendelkező szülői hátteret? (Közbeszólás balról: Főleg azt! - Derültség.)
Mi lesz azokkal, akik évekkel korábban érettségiztek? Mi lesz azokkal, akik az érettségi esztendejében még nem felvételiznek? Ez azt jelenti, hogy minden évben új érettségit kell tenni? A törvény egy szót nem szól ezekről a kérdésekről. Azt gondolom, ezek viszont olyan problémák, amelyekre illő lenne határozott, világos, korrekt és pontos választ adni, hogy kellő mértékben tudjanak tájékozódni az érintettek és családjaik is arról, hogy mi vár rájuk.
A felvételre jogosító érettségi nincs úgy szabályozva, hogy országosan, egységesen összehasonlítható lenne. A közoktatási törvénytervezet módosítása, amely megszüntetné a kerettanterveket, még inkább erősíti ezt. A felvételi ilyen jellegű szabályozása nemcsak az egyetemek, főiskolák színvonalát fogja nivellálni, hanem a közoktatást is erre kényszeríti. A romló demográfiai viszonyok között a diákokért folyó versengés miatt az iskolák alapvető érdeke az lesz, hogy akár érdemtelenül is, de felfelé kerekítsék az érettségi eredményeket, sőt a tanulmányi időszak során szerzett érdemjegyeket is, hiszen a törvény lehetővé tenné a felsőoktatási intézményeknek, hogy a felvételkor ezeket az érdemjegyeket figyelembe vegyék. Az iskolák érdeke tehát nem a valós teljesítmények értékelése lesz, hanem a diákok tényleges ismereteinek a kozmetikázása.
Ugyanakkor a törvényjavaslat szerint a felsőoktatási intézmények, ha akarnak, jogosultak úgynevezett alkalmassági vizsgát tartani. Ezek szerint tehát akkor a korábbi paragrafusban megfogalmazottal ellentétben az érettségi mégsem elegendő a felvételihez? Mégis lesz felvételi? A tervezett jogszabály melyik előírása szerint készüljenek a középiskolások és szüleik a közeljövőben esedékes továbbtanulásra? Mik az iránymutatók a számukra? Ezek olyan ellentmondások, amiket egy jogszabály nem engedhet meg a maga számára.
A felsőoktatási törvény tervezete azonban nemcsak káoszt okoz, hanem jogot is sért. Ha az egyetemek, illetve főiskolák saját felvételiket tartanak, ezek összehangoltságának hiányában hogyan jelentkezhet egy tanuló egyszerre több felsőoktatási intézménybe? Megszerzett, kivívott diákjogok kerülhetnek veszélybe.
Jogilag a 32. § is aggályos, mely szerint az Oktatási Minisztérium elérhetőségi címet is tartalmazó adatbázist állíthatna össze a hallgatókról. Vajon miért van erre szükség? A javaslatot, tekintettel arra, ahogyan a szocialista-szabad demokrata kormány például az APEH-adatok ügyében is viszonyult a jog előírásaihoz, kifejezetten aggályosnak tartjuk, csak rossz érzéssel és gyanakvással lehet fogadni. Annak ismeretében, hogy hasonlót tervez a tárca a közoktatási törvényben is, azt gondolom, nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy alkotmányos alapjogot készülnek veszélyeztetni. A törvény szerint az egyetemi tanárt az intézményi tanács javaslata alapján az oktatási miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki. Azaz kiiktatja a szakmai szempontból országos összehasonlíthatóságot és szakmai nívót biztosító Magyar Akkreditációs Bizottságot. A szigorúbb szakmai kritériumokat, magasabb tudományos minősítést előíró intézmények hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek a professzori létszám és ennek révén a különböző országos tudományos döntéshozó fórumokon való jelenlét szempontjából.
A közgazdaságtanban ismert Gresham-törvény analógiájára, mely szerint a rossz pénz kiszorítja a jót, ezen törvényjavaslat értelmében a felsőoktatásban az alacsonyabb színvonal ki fogja szorítani a magasabb tudományos nívót. Magyar Bálint oktatási miniszter láthatóan ezt tekinti a képzés minőségének javítására irányuló csodareceptnek. Mivel a törvény intézkedése nyomán a finanszírozott létszám meghatározása az Oktatási Minisztérium és a felsőoktatási intézmények közötti alku tárgyává válik, és a MAB kontrolljának hiányában a professzori előterjesztések ügye igazából az intézmény és a minisztérium közös kérdésévé válik, a miniszter képes akár saját személyi javaslatait is érvényesíteni. Így a Kádár-korszakhoz hasonlóan a politikai klientúra kiépítésének lehetőségét teremti meg a felsőoktatásban.
A felsőoktatási törvény módosítása más szempontból is érinti az egyetemi tanárokat. A jogszabályok eddig lehetővé tették, hogy a professzorok 70 éves korukig oktassanak, most azonban az Oktatási Minisztérium azt tervezi, hogy az egyetemi tanárok 60-62 éves korukban már elküldhetők legyenek nyugdíjba. A kérdés, hogy mi indokolja ezt a változtatást. A minisztériumnak vélhetően nincs tudomása arról, hogy a mai professzori kar Magyarországon, átlagéletkorát tekintve körülbelül ilyen életkorú, és bizony hosszú évtizedek tudományos kutatása áll az ő munkájuk mögött. Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy elérjenek arra a nívóra, amikor erre a címre érdemessé válnak. Ugyanakkor egy ilyen lehetőség kifejezetten megkérdőjelezi jó néhány esetben a doktori iskolák működési szempontjából a jogbiztonságot és a kiszámíthatóságot.
A felsőoktatási törvény módosítási javaslata megszünteti a történelmi egyházak eddigi helyzetét, és ily módon asszisztál a történelmi egyházakat támadó általános kormánypolitikához. Ezzel párhuzamosan viszont olyan pártkötődésű egyházakat preferál, mint például a Hit Gyülekezete.
(10.40)
Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat indoklással együtt összesen 33 oldal, s mint látjuk, sem a felsőoktatási intézmények irányítási szervezetével, sem pedig a magyar felsőoktatás európai versenyképességének kérdéseivel nem foglalkozik. Mindezek után jogos a kérdés - még akkor is, ha ezt nem szívesen hallják a kormánypárti oldalon, ám államtitkár úr volt oly szíves, és mégis csak elismerte -, hogy a felsőoktatási törvény előkészítésére 100 millió forintot - pontosan, helyesbítek, államtitkár úr 98-ról beszélt - fordít a felsőoktatási törvény előkészítésére. Amikor ezt a kérdést feltettem, akkor bizony a válasz nem arról szólt, hogy ez milyen megoszlásban és differenciálással, hogyan és mint történne, hanem a felsőoktatási törvény előkészítéséről.
Tehát kérdésem az, hogy ezen a 33 oldalon, ami indoklással együtt ennyi, ugyan mondja már meg valaki, mi került oldalanként több mint hárommillió forintba. A közpénzek felhasználását ellenőrző Keller államtitkár úrnak nem ártana vigyázó szemeit az Oktatási Minisztériumra vetnie.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
