DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Világszerte egyre inkább terjed az a felismerés, hogy a gazdasági fejlődésnek, a gazdasági növekedésnek döntő kritériuma nem egy adott ország természeti adottságai, nem az ott megtalálható tőke, nem a technikai fejlettség, technológiai fejlettség, hanem mindenekelőtt és ezt mind megelőzve a munkaerő versenyképessége.
Ahol versenyképes és ehhez a versenyképességhez képest olcsó munkaerő található, oda nagy mennyiségben jön a tőke, ez a tőke hoz technológiai fejlődést, és mindennek birtokában magas hozzáadottérték-tartalmú termékek és szolgáltatások születnek, amelyekben a gazdasági nyersanyagok szerepe és ára, mennyisége elhanyagolható. Ez a felismerés tükröződik a 2002-ben hivatalba lépett magyar kormány programjában és politikájában is, amikor a kormányprogram, a kormány politikája és nem utolsósorban az ez évre elfogadott költségvetésben is az oktatásra, a képzésre, a továbbképzésre, az élethosszig tartó tanulásra, vagyis mindazokra a tevékenységekre, amelyek a munkaerő versenyképességét növelhetik, központi figyelmet fordít. Ehhez a felismeréshez kötődik az az elgondolás is, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat nem a verseny korlátozása, az egyébként valóban egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat szülő verseny korlátozása, és nem elsősorban a versenyben vesztesek kárpótlása révén kell teremteni, hanem az egyenlőtlenségek és igazságtalanságok ellen mindenekelőtt a versenyképesség megteremtésével, a versenyre való felkészítéssel kell szembeszállni.
Ennek a felismerésnek és ennek a kormányzati politikának a következménye az, hogy most, ezekben a napokban, hetekben három, e szempontból kulcsfontosságú törvény fekszik a tisztelt Ház előtt: a most tárgyalt felsőoktatási törvény, a közoktatási törvény módosítása, amelynek vitáját délután fogjuk megkezdeni, illetőleg az a szakképzési törvény, amelynek immár a részletes vitaszakaszában vagyunk. Ez a szakképzési törvény az egyébként, amellyel Pósán képviselőtársam összekeverte a felsőoktatási törvényt; a szakképzési törvényhez benyújtott egyik módosító indítvány bizottsági vitája során fakadtam ki, amikor a minisztérium képviselője nem tudott megfelelő választ adni, és nem a felsőoktatási törvénnyel volt ez kapcsolatos, ahogyan egyébként Pósán képviselő úrnak azt sem sikerült eltalálnia, hogy ez a felsőoktatási törvénymódosítás nem az, amelyről az államtitkár urat faggatta. A miniszter úr világosan megmondta, hogy ennek a felsőoktatási törvénynek a módosítása egyetlen fillérjébe nem került az államháztartásnak. Egy készülő, nagy léptékű, átfogó törvénymódosítás az, amelyhez előtanulmányok készülnek, egyébként korántsem a képviselőtársam által említett mértékű kiadásokból.
Előrebocsátanám, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja ezt a törvényjavaslatot támogatja, támogatja akkor is, ha tisztában van azzal, hogy ez a törvényjavaslat nem képes megoldani azokat a problémákat és ellentmondásokat, amelyek jelen pillanatban a magyar felsőoktatást feszítik. Ezeknek a problémáknak az elsődleges gyökere az, amiről itt ma már többen is szóltak, hogy a rendszerváltás óta a hallgatói létszám több mint megháromszorozódott, amelyet a felsőoktatás intézményrendszere, a felsőoktatási intézmények infrastruktúrája és általában magának a felsőoktatásnak a szerkezete nem volt képes követni. Ahhoz, hogy a felsőoktatás ennek a - még egyszer mondom - több mint megháromszorozott hallgatói tömegnek ne csak a befogadására, de az előbb említett szellemben versenyképes képzésére is képes legyen, további nagy léptékű módosításokra lesz szükség, és ez az a törvénymódosítás meggyőződésem szerint, amiről a miniszter úr az imént erről a szószékről beszélt.
(10.20)
A most benyújtott törvénymódosításnak néhány olyan elemére szeretném a tisztelt Ház figyelmét a továbbiakban felhívni, amelyek mindazonáltal kezelik azokat a problémákat, vagy legalábbis hozzájárulnak az említett problémáknak a kezeléséhez, illetőleg hozzájárulnak néhány olyan gondnak a kezeléséhez, amit alapvetően mégiscsak ez a megnövekedett hallgatói létszám és az azzal lépést nem tartott felsőoktatási fejlődés eredményezett. Ezeknek a problémáknak a megoldására tesz most javaslatot ez a törvény.
Az első ilyen a felsőoktatásba való bekerülés módja. A törvényjavaslat - párhuzamosan a kétszintű érettségivel - eltörölni javasolja a felsőoktatási intézményekbe való bekerüléshez a felvételi vizsgát, a felsőoktatási intézményekbe az érettségi vizsga teljesítménye alapján lehetne bekerülni. Mindez azért is fontos, mert mindannyiunk előtt ismeretes az a szívóhatás, amelyet a felsőoktatási felvételi vizsga az egész magyar közoktatás rendszerére gyakorol. Mindaddig, amíg a felsőoktatásba való bekerüléshez a felvételi vizsgán az adott intézmény által tetszés szerint megkövetelt ismeretekről kell számot adni, addig a közoktatásban, a középiskolában a tanterv szerinti képzés mellett a magánórák, a tanórán kívüli foglalkozások, a szakkörök, a felvételi előkészítők mind-mind rárakódnak a közoktatás terheire, és mindez eredményezi azt, amiről oly sokat beszélünk manapság, a tanulók túlterhelését.
Tovább tart természetesen ez a szívóhatás, hiszen olyan középiskolába érdemes bekerülni, ahol ezeket a többlettudásokat, többletszolgáltatásokat nagy mennyiségben és jó minőségben biztosítják. Tehát a verseny már az általános iskolában megindul annak érdekében, hogy minél jobb vagy minél jobbnak tartott középiskolába sikerüljön a gyereket beíratni, és ez természetesen megy tovább, lassanként már az óvodában is felvételi vizsgát fognak rendezni. Az a lépés tehát, amelyik kimondja, hogy az érettségi vizsgán nyújtott teljesítmény és az érettségi vizsga követelményeinek való megfelelés alapján lehet a felsőoktatásba bekerülni, ezt a szívóhatást hivatott megszüntetni, és ezzel számos, egyébként a közoktatásba átszivárgó problémát igyekszik kezelni.
A másik, a megnövekedett hallgatói létszámmal kapcsolatos probléma az államilag finanszírozott képzés aránya. Bizonyára emlékeznek rá, tisztelt Ház, hogy az előző kormányzati ciklus azzal indult, hogy az akkori kormánytöbbség eltörölte a havi kétezer forintos tandíjat - az én személyes meglátásom szerint egyébként nagyon helyesen. Eltörölte a tandíjat, ugyanakkor a négyéves kormányzás során gyakorlatilag nem növelte a hallgatók kiadásaihoz való hozzájárulást szolgáló hallgatói normatívát, és a valóban impozáns felsőoktatási létszámbővülés döntően és elsősorban nem az államilag finanszírozott képzés arányában, hanem az úgynevezett költségtérítéses finanszírozáson belül történt meg. Vagyis miközben egy havi kétezer forintos tandíjat sikerült eltörölni, aközben hihetetlen mértékben megnövekedtek - és hihetetlenül egyenlőtlenül növekedtek meg - a felsőoktatásba bekerült hallgatók terhei.
Ha meg akarunk felelni azoknak a követelményeknek, amelyek a felsőoktatás és a felsőoktatásban képzett minél nagyobb népességtömeg versenyképességét írják elő, ha ezeknek meg akarunk felelni, akkor tehát célunk kell hogy legyen, hogy az államilag finanszírozott képzést egyenletesebben osszuk el, és hosszabb távon az államilag finanszírozott hallgatók arányát jelentősen növeljük. Ez a törvényjavaslat az államilag finanszírozott képzés lehetőségét javasolja kiterjeszteni a nappali tagozaton túl az esti és levelező tagozatos képzésre is annak érdekében, hogy a másoddiploma megszerzéséhez és általában az élethosszig tartó tanulás intézményeihez nagyobb segítséget tudjon nyújtani.
A megnövekedett hallgatói létszám értelemszerűen járt együtt azzal a képzésistruktúra-átalakulással, amelyen belül a rövid ciklusú képzések az eddigi szörnyszóval akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésnek nevezett, közönségesen csak post-secondarynek becézett képzési forma elterjedésével járt együtt. Ennek a képzési formának volt egyfajta kettőssége, lehetett ezt egyetemen, főiskolán teljesíteni, és lehetett olyan szakközépiskolában teljesíteni, amely valamely egyetemmel, főiskolával szakmai együttműködésben ilyen kurzusokat hirdetett. Ugyanakkor az, aki egy felsőoktatási intézményen belül sajátította el ezeket az ismereteket, képezte magát ebben a kurzusban, az egyetemi, főiskolai hallgatónak ismertetett el, aki pedig egy szakközépiskola falai között jószerével ugyanabban a képzési formában vett részt, nem ismerődött el felsőoktatási egyetemi, főiskolai hallgatónak. A törvényjavaslat ezen a megítélésem szerint meglehetősen tarthatatlan anomálián igyekszik segíteni, amikor egységessé teszi ezeknél a hallgatóknál a hallgatói jogviszony elismerését, és ugyanakkor a szeptembertől kötelezővé váló kreditrendszerbe történő beillesztéséről is gondoskodik.
A megnövekedett hallgatói létszámmal nem tudott lépést tartani a kollégiumi férőhelyek száma sem, egyre kisebb lett azoknak a hallgatóknak az aránya, akik kollégiumi elhelyezésre tarthattak számot; a törvényjavaslat ebben a kollégiumi férőhelybővítésben igyekszik lépéseket tenni a magántőke bevonásával. Fel nem foghatom egyébként, hogy mi a probléma azzal, hogy a magántőke is bekerül a kollégiumi intézményrendszer bővítésébe. Nyilvánvaló, hogy a magántőke ezt nem szívjóságból, hanem profitérdekeltségből fogja tenni, ezzel tehát a kollégiumi férőhelyeken belül egyfajta kínálatiskála-bővülés következik be, lesznek hallgatók, akiknek van pénzük arra, és szívesen áldoznak a pénzükből arra, hogy magasabb színvonalú, jobb minőségű kollégiumi férőhelyet vásároljanak maguknak, lesznek, akiknek erre kevésbé lesz pénzük, és ezért kevésbé fognak ilyet vásárolni, de ma is az a helyzet, hogy a lakásunkat is aszerint válogatjuk meg, hogy milyenek az anyagi viszonyaink, és lakhatásunkra ebből a jövedelemből mennyit kívánunk fordítani.
Gondoskodik a törvényjavaslat a felsőoktatási intézményrendszernek az élethosszig tartó tanulásba való fokozottabb bekapcsolásáról. Ha igaz az, márpedig igaz, hogy a munkaerő-piaci változások következtében a szakmák átlagosan öt-hat év alatt avulnak el, vagyis egy-egy szakma vagy megszűnik, vagy legalábbis olyan jelentős átalakuláson megy át, hogy újabb képzésre van szükség, akkor utánaszámolhat mindenki: ez a magyarországi foglalkoztatottsági viszonyok között azt jelenti, hogy évente mintegy 500-600 ezer ember továbbképzéséről kell gondoskodni. Ebben a felsőoktatási intézmények infrastruktúrája nélkülözhetetlen.
Végezetül, amint erről már szó volt, a törvényjavaslat, összhangban azzal a realitással, hogy egy 40 éves embertől lényegesen kevésbé várható el egy idegen nyelv középfokú ismeretének megszerzése, mint, mondjuk, egy 14 évestől, nem kívánja útját állni a továbbképzésnek, az élethosszig tartó tanulásnak felnőttkorban azzal, hogy ott is megköveteli a nyelvvizsgát. Ez az oka annak, hogy 40 év fölött eltekint a nyelvvizsga kötelező megszerzésétől.
(10.30)
Tisztelt Ház! Ezeket a vonásokat tartottam elsősorban kiemelésre méltónak ebből a törvényjavaslatból. A magam részéről és a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja részéről támogatom, és a tisztelt Háznak is elfogadásra ajánlom.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
