POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Elnök Úr! Képviselőtársak! A Medgyessy-kormány lassan egy éve működik. Ez alatt az egy év alatt, ha jól számolom, ez a harmadik alkalom, hogy a közoktatási törvény módosítását javasolja a parlamentnek. Nyilván az első kettő kisebb terjedelmű, kisebb jelentőségű törvénymódosítás volt; ez egy vaskos jogi kódex. Mi indokolja a minisztérium, illetve a kormány álláspontja szerint ezt a módosítást? Két fontos érvet hallottunk. Az egyik a gyerekek, a tanulók túlterhelése, a másik pedig az eddigi vitában is gyakran emlegetett PISA 2000-es mérés figyelmeztető eredményei.
Nézzük az elsőt, a tanulók túlterhelését! Az Oktatási Minisztérium háttérintézményei sorra-rendre végeznek ilyen kutatásokat, már a kormányváltást követően is volt ilyen. Így tehát Magyar Bálint is tudhatja most már - hiszen az ő idejében elkészült kutatások mutatják -, hogy a túlterhelés noha létezik a magyar közoktatásban a gyerekek 5-8 százalékánál, alapvetően nem a magyar közoktatás meghatározó gondja. Sőt, jóval nagyobb gond az alulterhelés, a motiválatlanság, különösképpen a szakiskolákba, a szakközépiskolákba járó gyerekek nagy részénél. Figyelmeztető jel volt erre az elmúlt három-négy esztendőben az első, illetve második szakiskolai osztályban félévben megbukott gyerekek nagy száma, akik nyilván nem azért buktak meg, mert buták, hanem azért, mert olyat kellett volna tanulniuk, amit nem akartak, nem látták értelmét, terheletlenek, motiválatlanok voltak.
A másik a PISA 2000-es mérés. Gyakran afféle vizes kenderkötélként, furkósbotként hadonászik ezzel a politika, mintegy ebben látva bizonyítékát az elmúlt négy év oktatáspolitikája kudarcának. Ilyen kudarcról nincs szó. Azt gondolom, a mérések azt mutatják, hogy az elmúlt négy esztendőben jó irányba indultuk el, már csak azért is, mert ez a PISA 2000-es mérés 2000-ben 15-16 éves gyerekeket mért. Számoljunk csak! Mikor kezdtek ők olvasni tanulni? A rendszerváltozás első éveinek oktatáspolitikai helyzetét mutatja alapvetően, az akkor kialakult helyzetet mutatja a PISA 2000-es kutatás, és nem az elmúlt négy év oktatáspolitikájának eredményét. Azt mutatja, hogy az elmúlt 10-12 esztendőben igenis kellett változtatni a magyar közoktatáson. Az egymást váltó kormányok ezt meg is tették, és nem a mostani oktatási helyzet, közoktatás sikerét vagy sikertelenségét mérik.
Az Oktatási Minisztérium nem beszél egy másik, a PISA-val összehasonlítható metódussal működő mérésről, a PEELS-mérésről. Ez 2001-ben mért tízéves gyerekeket. Ők valóban az elmúlt négy évben tanultak olvasni, számolni. Miközben a PISA-mérést afféle riogatásra, pánikkeltésre használta fel a politika meg nem bocsátható és el nem fogadható módon, erről a mérésről hallgat. Miért? Nem tudjuk az okát, csak azt tudjuk, hogy mi van ebben a mérésben. Ez a mérés, amelyik 2001-ben, tehát az utóbbi kormányzati ciklusban tanult gyerekek teljesítményét méri, mutatja, arról szól, hogy például szövegértésben, problémamegoldásban a tízéves magyar gyerekek 30 ország közül a hatodik helyen állnak, és minden fontosabb mérési pontban az első tíz helyen állnak. '91-ben volt az ezt megelőző PEELS-mérés, ahhoz képest, tehát az elmúlt évtizedben Magyarország körülbelül tíz helyet jött előre. Azt mutatja ez a mérés, hogy azok az oktatásfejlesztési munkák, amelyek elindultak a rendszerváltozást követően, eredményt hoztak, miközben a jelenlegi kormány, a Medgyessy-kormány által példaként emlegetett, úgynevezett nordikus országok veszítettek az elsőbbségükből; elöl vannak, de nem olyan kiugró a teljesítményük, mint korábban.
Természetesen hiba lenne azt mondani a PEELS-mérésre hivatkozva, hogy minden jól van, ahogyan van. Nincs jól minden. A közoktatás jelentős fejlesztésre, átalakításra szorul. Épp olyan hibát követnénk el, ha ezt mondanánk, mint amilyen hibát elkövet a kormány némely politikusa, aki tudatosan pánikot kelt, és a fürdővízzel ki akarja önteni a gyereket is, megalázva pedagógust, óvónőt, tanárt, tanítót, azt hirdetve, hogy alkalmatlanok munkájuk elvégzésére, annak a megállapítására is, hogy adhatnak-e házi feladatot vagy sem. Ez nem jó. Ha valóban segíteni akarunk, fejleszteni akarunk a magyar közoktatásban, nincs más, mint partnernek tekinteni a pedagógusokat, az intézményben dolgozókat, vezetőket.
Megtette-e ezt a Medgyessy-kormány ennek a törvénynek az előkészítése során? Államtitkár úr, talán nem tévedek - majd bólintson, ha jól tudom -, 400 iskolának küldték ki a törvény tervezetét véleményezésre. Magyarországon 8 ezer iskola van. Ez a 400 iskola az oktatási intézményeknek pont az 5 százaléka. Nem vitatom, nyilván az államtitkárok, a helyettes államtitkárok számos beszélgetésen, számos vitán, fórumon vehettek részt, de ez az 5 százalék kevés ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság legnagyobb közszolgáltatásának az ilyen jellegű átalakításához ezt érdemi előkészítésnek mondhassuk.
Ma április 29-e van. Április 30-áig az Oktatási Minisztériumnak el kellett készíteni a kerettantervek új változatát. Talán már meg is jelent a Közlönyben. Itt vagyunk húszan-huszonnégyen. Ki látta önök közül ezt az anyagot? Kivel egyeztették az itt lévő kiváló oktatási szakértők? Az oktatási bizottság elnöke, alelnöke, tagjai, az önkormányzati bizottság vagy akár a karzaton lévő szakértők ismerik-e ezt az anyagot, a kerettantervek módosítását? Tegye föl a kezét, aki részt vehetett ebben az egyeztetésben! Kormánypárti képviselőtársak nem. A minisztérium képviselőinek üdvözletemet küldöm, jó lett volna, ha nekünk is elküldik ezt az anyagot. Talán megért volna ennyit a magyar közoktatás kerettanterveinek előkészítése és vitája. Nincs ez így jól, formailag semmiképpen sem. (Szabados Tamás: Ön se küldte el nekünk annak idején, amikor miniszter volt. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Dehogynem!) Szívesen beszélgetek a bizottsági elnök úrral, de most, ha önt nem zavarja, én elmondanám, amit gondolok.
Nézzük a ténylegesen fontos kérdést! Mi az, amiben egyetértünk, és amiben szerintem nincs vita közöttünk? Én üdvözlöm, jónak tartom a kisebbségi törvény módosítását. Jó az, hogy végre sor kerül arra, amit az elmúlt években terveztünk. Hargitai János képviselőtársunk érthető módon nem emelte ki a saját szerepét: ő volt az, aki ezt a többpárti előkészítő bizottságot irányította, természetesen az akkori Oktatási Minisztérium szakértőivel, szakembereivel egyeztetve, és az ő munkáját dicséri az, hogy most mód van a kisebbségi önkormányzatoknak is az intézmény fenntartására, és erre kellő pénzügyi garanciát is kapnak.
Én jónak tartom ebben a törvényben a nyelvoktatási programnak azokat a törvénybe került elemeit, amelyeket többen említettek itt a kilencedik évfolyamra. Persze szakmailag vitatható kérdés, hogy jó-e a tantárgyi, műveltségterületi folyamatot megtörni egy ilyen évfolyammal, kiemelni, és csak nyelvoktatásra, informatikára, szinten tartásra fordítani ezt az időt, de ez egy részlet szakmai kérdés, ezzel együtt ez jó elképzelés. A dolog persze nem a törvényen múlik, nem egy paragrafuson, nem egy deklaráción. Azon múlik, hogy hajlandó-e ehhez a Medgyessy-kormány a szükséges, közel 60 milliárd forintot betenni a költségvetésbe.
(15.30)
Durván 100 ezer gyerekkel számolhatunk egy évfolyamot, 92-95 ezer között mozog, 218 ezer forint a normatíva, ennyi csak, amit a központi költségvetés szán. Ha valóban nem csak az elit gimnáziumoknak akarjuk ezt a lehetőséget fölkínálni, mert nem vitatom, az Apáczaiban, a Radnótiban meg a Toldyban feltehetően lesz… - a kérdés az, hogy Sárbogárdon lesz-e. Akkor lesz, ha ez nem a most pénzügyi présbe fogott önkormányzatok saját erejére támaszkodik, hanem a központi költségvetés az önkormányzatok saját erejét szintén hozzáteszi, ez további 20 milliárd forint központi költségvetési támogatást kíván. A kérdés ez, hogy zárjuk-e e tekintetben az ollót vagy nyitjuk. Csak az elit gimnáziumok számára, a most is jók számára adunk további emelkedési lehetőséget, vagy valóban minden intézmény, minden település számára ez lehetőségként kínálkozik? Ez majd csak két hónap múlva lesz látható a költségvetés első változatában. Addig ez csak egy jámbor óhaj, amit én támogatok. Minden olyan törekvést támogatni fogunk, ami erre a célra pénzt kíván szerezni a 2004-es költségvetésben. Legyen!
Jónak tartom a törvényben a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó passzusokat is.
Mi az, amit leginkább aggályosnak tartok személy szerint is? Többen idézték itt a törvény 4. §-ának (3) bekezdését. Ez egy szép mondat, amely a nyolcosztályos általános iskolát deklarálja. Egy mondat; államtitkár úr úgy fogalmazott, hogy egyszerűen bővített mondat. Nem: ez egy egyszerű bővített mondat - ha már a nyelvoktatás és az értő olvasás fontosságáról annyit beszélünk -, de semmi több. Sajnos a törvény összes többi eleme más irányba mutat. Az a kérdés, amit itt az előbb boncolgattunk, hogy van-e ebben a törvényben iskolaszerkezeti reform, totális iskolaszerkezeti reform vagy sem.
Kétségtelen, a törvény ezt nem mondja ki egyértelműen és világosan. Belső tantervi tagolással, pedagógusok alkalmazási feltételeivel, finanszírozással és egyéb indirekt szabályozási módokkal, például mérési, értékelési pontok megváltoztatásával metszi ki ezt a 6 plusz 6-os modellt, a 12. évfolyamot, és minden kommunikáció, miniszterek, államtitkárok, bizottsági elnökök arról igyekeznek minket meggyőzni, hogy a hatosztályos egységes alapozó szakasz és a hatosztályos, a 12-18. évig tartó második szakasz a jó, a kívánatos.
Abban önöknek kétségtelenül igazuk van, ha azt mondanák, hogy a pedagógiai tagolás és a pedagógiai szakasz nem jelent feltétlenül intézményi tagolást is, hiszen el lehet azt képzelni, hogy egy nyolcosztályos általános iskola szervezi az első hat évet, és szervezi a második hat év első két évét, és ez kétségtelenül tud is működni így. De engedjék meg nekünk azt a részben nemzetközi tapasztalaton nyugvó megállapítást, hogy öt-tíz év távlatában a szinkron helyreáll, a pedagógiai szakaszolás és az intézményi szakaszolás egymáshoz közelít, és nem láttunk arra példát európai oktatási rendszerekben, hogy ez tíz évnél hosszabb ideig aszinkronban legyen. Az a változás, amiről itt beszélünk, nem jövőre, nem két év múlva következik be, hanem öt-tíz év alatt formálja át az oktatási rendszert szerkezeti, intézményi tagolás szempontjából. Kérem, fogadják el nekünk, hogy ez a kockázat benne van ebben.
Nézzük magát azt, hogy mennyiben indokolt egy ilyen! Furcsa módon furcsállta az elnök úr, a bizottság elnöke, Szabados Tamás, hogy senki sem kritizálta a készségfejlesztést, a képességfejlesztési gondolatot. Miért is tettük volna? Hiszen az elmúlt 10-12 évben ennek az erősítése volt a politikánk. Az elmúlt négy évben, miniszterségem ideje alatt nekem ez volt a meghatározó politikai célom és feladatom. Nem kell föltalálni a meleg vizet, az elmúlt években valamennyien ez irányban módosítottuk a közoktatási törvényt, hogy ezek az elemei erősödjenek.
Mi a gond a magyar közoktatásban, amiben egyetért most kormánypárt és ellenzék egyaránt, szakértők is egyetértenek? A laikusok számára talán leginkább úgy lehet leírni ezt a gondot, hogy az, amit mi a középiskolában tanultunk, gyerekeink a felső tagozatban tanulják; az, amit mi a főiskolán, egyetemen tanultunk, a gyerekeink a középiskolában, gimnáziumban kell hogy megtanulják. Az elmúlt 15-20 évben számtalan ismeretelem, műveltségi elem jött lejjebb olyan életkorra, ahol azt nem lehet sikerrel megtanítani - ez okozza a kudarcok egy részét is. Az alsó tagozatnál ez a gond még nem mutatkozik ki ilyen erősen. A PEELS-mérés azt mutatja, hogy ott nagyjából rend van, nyugalom van. Azt a szándékot, hogy az alsó tagozatot, az alapozó szakaszt kell megerősíteni, elfogadom - csak az éppen erős. Ezek a mérések, kutatások azt mutatják, hogy az ott rendben van - a baj inkább följebb mutatkozik.
Milyen megoldást javasoltunk mi az elmúlt négy évben ennek a gondnak a kezelésére? A kerettanterveket. Azt mondtuk: nem kell kerülőutat keresni ott, ahol nincs. Nincs más megoldás, mint mindegyik műveltségterületet, mindegyik tantárgyat, egyenként minden egyes elemét tekintve átnézni, valóban ott kell-e tanítani, ahol tanítják, és följebb nyomni oda, ahova való. Két évet szántunk erre a munkára. Izzadságos, fáradságos, konfliktusos munka volt. Nem lehet megspórolni ezt véleményem szerint. Nem lett tökéletes, vannak olyan tantárgyak, például a kémia, ahol nem sikerült tökéletesen, de a rendszer egészében ezt a munkát elindítottuk.
Milyen megoldást javasol erre a mostani tárca? - és hét évvel ezelőtt is ez volt. Egy látszatra szellemes megoldás, afféle Kolumbusz tojása: ha meg kell erősíteni a négy osztályt, erősítsük úgy meg, hogy megnyújtjuk. Szerezzünk hozzá két évet, és akkor majd mindenki megtanul kellően írni, olvasni. Honnan szerezzünk időt, honnan raboljunk időt a tizenkét évfolyamból? Hát szerezzünk a felső tagozat és a középiskola találkozási pontjánál, ott ne legyen ismétlés! Lineárisan tagoljuk a tantervet, ne legyen koncentrikus! Nagyjából ez az ötlet lényege, szikrája. Ez egy szellemes ötlet - hét-nyolc év pedagógiai vitái azt mutatták, hogy nem működik. Nem működik, mert nincs honnét időt szerezni a tantárgyak egy jelentős részében, amelyik ma is lineárisan szerkesztett, képviselő úr; például a matematika, az idegen nyelv lineárisan szerkesztett, nincs mit megspórolni. És vannak olyan tantárgyak, amelyek koncentrikusan szerkesztettek régóta, de nem azért, mintha ez az ötlet hiányzott volna akár Comenius Ágoston, akár Herbart tarsolyából, hanem azért - immanens okai vannak egy-egy műveltségterületen -, mert nehéz elképzelni, hogy 11 éves korban megtanítom az Erisz almáját, Akhilleusz legendáját a gyerekeknek, majd utána egy magasabb attrakciós szinten, amikor látszatra ez ismétlés, de nem az, nem kidobott idő, ugyanazon a testen, de teljesen mást tanítok meg; meséket, mítoszokat, legendákat, az európai műveltség alapjait először, majd utána egy magasabb absztrakciós szinten például a demokrácia alapintézményeit és működését 15-16 éves korban. Nincs ismétlő elem benne, mást tanítunk, ami legalább olyan fontos, mint az első. Tehát belső pedagógiai érvek, okok szólnak ez ellen.
A másik ilyen fontos ok, érvcsoport egy társadalomszociológiai ok. Nagyon egyszerű törvénye ez a szociológiának, számos európai és fejlett társadalom alaptörvénye: minél korábban történik egy adott társadalom, egy adott korosztály rostája, az első komoly pályaválasztási döntés, bár kétségtelenül nem lezárt pályát, hanem pályairányt, horizontot választ a gyerek 14 éves korában, ha ezt két évvel korábbra hozzuk, akkor ez a törvény érvényesül; minél korábban van a pályaválasztás, annál kevésbé érvényesül abban a gyerek szorgalma, tehetsége, a benne lévő szellemi kincs, hanem annál inkább egyszerűen csak újraíródik a szülő társadalmi, szociológiai helyzete. Egy korai pályaválasztás rendes, zárt társadalmat tételez; egy későbbi pályaválasztás pedig esélyeket nyit, mobilitást, felemelkedési lehetőséget. Nem mindegy tehát ez a két év.
A harmadik érvcsoport egy településszociológiai ok. 3200 település van Magyarországon. Ebből 2400 tart fönn iskolát, zömmel általános iskolákat. Nemcsak az a baj, ha a nyolcosztályos általános iskola zsírjára sül, és hatosztályos elemi lesz belőle, mert a pénzhiánnyal küszködő önkormányzatok egy csak tanítókkal működő elemi iskolát tartanak fönn, hiszen drágább a szaktanárokkal működő felső tagozat kiállítása - ez a baj önmagában is megáll. A másik baj legalább ekkora: ha a felső tagozatot és a középiskolát egy pedagógiai szakaszként kezelem, és aztán 5-10 év után egy intézményként is, akkor a 2400 településből ezek összehúzódzkodnak, betelepülnek 210-230 településre. Miért? Azért, mert ma Magyarországon a középfokú képzési kapacitás 210-230 településen összpontosul. Ez a szám az elmúlt húsz évben alig változott.
(15.40)
Kemény oka van ennek, az ugyanis, hogy egy középiskolát könnyen meg lehet alakítani, de a fenntartáshoz folyamatosan pótolni kell a tanári kart, ahhoz egy értelmiségi rétegre, településnagyságra van szükség. 2400 településről 210 településbe húzódzkodik be a felső tagozat. Ez nem jó. Ez egy olyan kockázat a magyar települések többsége számára, amit ez a pedagógiai kísérlet nem ér meg.
Három érvcsoport - belső tantárgyi-pedagógiai, a magyar társadalom jövőjét illető és a településeink jövőjét illető - int minket óvatosságra és további megfontolásra. Kérem, fontolják meg ezeket, és ne egyszerűen azt mondják, hogy ott van egy mondat, a 4. § (3) bekezdése, hogy márpedig általános iskola lesz, mert az, hogy ez a mondat ott van, semmilyen kockázattól nem óv meg bennünket.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
