DR. BARTHA LÁSZLÓ
DR. BARTHA LÁSZLÓ
DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Olyan szerencsés helyzetben lehetünk, ami kevés törvénynek, kevés tervezetnek adatik meg: harmadjára rugaszkodunk neki az általános vitának, hiszen ez olyan fontos törvény, ami mindenféleképp indokolja ezt a hosszú tárgyalást. Csak az a nagyon nagy probléma, hogy itt nem a törvény súlya indokolja csupán ezt a hosszú folyamatot, hanem az a rengeteg bizonytalanság, az a rengeteg kérdőjel, ami az elmúlt egy hónapban megmutatkozott e törvénytervezet kapcsán.
A tegnapi napon a kormány képviselői több interpellációra, azonnali kérdésre vagy kérdésre adandó válasznál úgy kezdték a válaszukat, hogy ismétlés a tudás anyja. Akkor engedjék meg, hogy ezzel a kivételesen olyan mondattal folytassam én is, amivel egyetértünk, hogy az ismétlés a tudás anyja, és azzal folytassam, amit a törvény általános vitájának a megkezdésekor elmondtunk.
Mi is ez pontosan? - és egy forgatókönyvet szeretnék ismételten elmondani, nem azért, minthogyha a kormánypárti padsorokban ülők nem tudnák, hogy mi is pontosan ez a forgatókönyv, de hátha vannak ma is olyan emberek, akik hallgatják a parlament ülését, és talán ők is megértik, meghallják ezt a forgatókönyvet.
A jelenlegi kormánypártok úgy kezdték el működésüket - még a kampányra gondolok -, hogy nagyon nagy baj van az egészségügyben, tegyük rendbe az egészségügy dolgait, és mindenfajta ígéreteket mondtak az embereknek, és ők - egyébként el nem ítélhető módon - ezeket az ígéreteket el is hitték. Ezt követően jött a kormányváltás, a száznapos program megvalósítása. Eddig nincs is probléma, adjuk meg a béremelést azoknak a dolgozóknak, akik az egészségügyben közalkalmazottként tevékenykednek. Mi magunk itt, a Fidesz padsoraiban is megszavaztuk ezeket a módosító javaslatokat, a költségvetés ezen típusú módosítását.
A baj csak a következő hónapokban történt, amikor is a helyhatósági kampányt követően kiderült, hogy a 2003-as költségvetés nem tartalmazza ezeket a béremelésekre szánt forintokat, azaz lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatokat. Mindenki tudja, mindennap különböző híreket kapunk arról, hogy a lehetetlen helyzetbe került önkormányzatok milyen lépéseket kényszerülnek megtenni, iskolabezárásokról, óvodabezárásokról, más intézményekről - és az egészségügy még csak most kerül majd sorra - hallunk.
Nem kapták meg a béremelést az önkormányzatok, így aztán a kórházak is nehéz helyzetbe kerültek, hiszen - mint tudjuk - a kórházainknak, rendelőintézeteinknek a túlnyomó többsége ilyen típusú fenntartásban van, a törvény ereje nekik adta ezt a feladatot. De miután nem tudják fenntartani az intézményeiket, nem tudják megadni a béremeléseket, bizonyos nehéz helyzetbe került kórházaknak következő lépésként - hogy mondjam… - mint megoldási lehetőséget a kórház-konszolidáció eszközét vetette be a kormány egy nagyon csekély összeggel.
A kórház-konszolidációnak is megvan egyébként az értelme, csak nem az, mint amit sokan gondoltak, hogy rendbe tegyék a kórházaknak a dolgait, hanem ahhoz, hogy valaki forrásokhoz juthasson állami segítség gyanánt, ahhoz bizonyos feltételeket - egyébként helyes módon - teljesítenie kell. E feltételek között szerepel az, hogy a minisztérium megfigyelőket, mondjuk így, segítőket - mi csak kukucskaembereknek hívjuk őket - küld a kórházakba, azért, hogy egyébként átlássák, irányíthassák az adott intézményeknek a szerkezetét, lássák egyébként, hogy hogyan is dolgozik, lássák egyébként, hogy érdemes-e ezzel az intézménnyel foglalatoskodni; mondhatnánk, privatizációs térképet tudnak fölrajzolni a szocialista-szabad demokrata kormányzat hátterében álló, többségében külföldi befektetőnek. És a sornak nem a végén, hanem a következő lépcsőfokaként az intézménytörvényként - nekünk csak privatizációs törvényként - elhíresült törvénytervezet szerepel, ami semmi másról nem szól, semmi újat nem ad egyébként az egészségügyi szektornak, nem módosítja a szerkezetét, nem ad jobb finanszírozási lehetőséget, csak egy vakvezetőt ad azoknak a privatizátoroknak, akik esetleg még nem tanulták meg a nyolcvanas évek végén, vagy nem tanulták meg a '94-98 közötti időszakban, hogy hogyan is kell a privatizációt egyébként végigvinni, azok most megtanulhatják, és gyakorlatilag egyfajta zsinórmértékként szolgál számukra.
És a nagy baj még csak most következik, hiszen azt érzi a kormány, hogy nagy baj van, ezért gyorsan előszedünk két törvényt: az egyik a dolgozók jogállásáról szóló törvénytervezet, amibe az Orvosi Kamara többszöri tiltakozása után került csak be egyáltalán az “orvos” szó; illetve csinálunk gyorsan egy olyan kamarai törvényt, ami a nővéreknek, illetve az egészségügyi szakdolgozóknak szól. Egyébként semmi más ezeknek a törvényeknek a célja, csak hogy eltereljék a privatizációs törvényről a figyelmet. És hogy ez így van, ezt jelzi, hogy nincs olyan köztestület, amelyik az elmúlt hetekben, az elmúlt napokban ne fejezte volna ki tiltakozását mind a privatizációs törvény, mind az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénytervezetekkel szemben.
Térjünk rá most konkrétan erre a törvényre, amiről most vitázunk, hogy milyen kérdést is tettünk fel mi ezelőtt körülbelül egy hónappal, ami, azt gondolom, teljesen reális, és mindenkivel, aki az egészségügyben dolgozik, vagy azt majd valamikor igénybe fogja venni vagy napjainkban veszi igénybe, azaz a betegekkel kapcsolatban tettünk fel, hogy a profitot vagy a betegek érdekét szolgálja-e ez a törvénytervezet, mert egy biztos: deklarálták, hogy a dolgozókét azt nem. Mi garanciákat kértünk, semmi mást nem tettünk, csak ha már nem vonja vissza a kormány ezt a mindenki által elvetni való törvénytervezetet, akkor legalább garanciális elemeket építsünk be a törvénybe.
Mik is voltak ezek? Mit kértünk? Elsősorban azt, hogy az egészségügyi ellátás színvonala legalább megmaradjon, ne csökkenjen a törvény bevezetésével kapcsolatban.
(16.30)
A második, amit nagyon fontosnak éreztünk: a dolgozók egzisztenciájának a védelmét szolgáló garanciális elemek bevetése. Harmadikként, azt gondolom, szintén nagyon fontos dolog, az egyetlen, még megmaradt vagyoni elem, ami még mindig állami, önkormányzati tulajdonban lévő nemzeti vagyon: az egészségügyi vagyon védelme. Azt már csak mellékes dologként tettük hozzá a törvénytervezethez, hogy ha egyébként ilyen mértékben át szeretnénk, át kívánjuk alakítani a magyar egészségügyet, mint ahogy a törvény ezt tervezi, akkor nem ártana hozzá finanszírozást is adni – sajnos, erre sem látunk semmiféle garanciális elemet a tervezetben.
Egy hónap eltelt. Mi történt egy hónap alatt? Azt gondoltuk, hogy sok mindent el lehet egyébként érni; nagyon sokat nem tudtunk, amit sajnálunk, és részben arra kérnénk a kormánypárti képviselőket, hogy a következő hetekben talán legyenek fogadókészebbek a kezdeményezéseinkre.
Kezdeményeztünk egy négypárti egyeztetést, amelyre az első reakció az öröm volt, majd két nap múlva jött a hivatalos levél, hogy mégsem - ez a Szocialista Párt képviselőinek a padsoraiból érkezett; illetve sajnos még csak válaszra sem méltattak bennünket a Szabad Demokraták Szövetségének a képviselői.
Ha már négypárti egyeztetést nem tudtunk megvalósítani, úgy gondoltuk, elvégezzük azt a munkát, amit egyébként a kormánynak kellett volna elvégeznie, azaz különböző egyeztetéseket kezdeményeztünk olyan szervezetekkel, olyan, egyértelműen az egészségügy oldalán álló szervezetekkel, amelyekkel ezt egyébként a kormányoldalnak kellett volna megtennie, és azt az ígéretet tettük a számukra, hogy mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy az általuk felvetett igények, jogos gondolatok a törvényben valamilyen formában megjelenjenek. Ezért készítettük el a módosító indítványainkat, mert úgy gondoltuk, hogy az egészségüggyel foglalkozó felelős politikusok nem tehetik meg azt, mint amit másfél évvel ezelőtt megtettek az akkor ellenzékben lévő politikusok, hogy nem foglalkoznak egy, az egész ágazat jövőjét befolyásoló törvénnyel, és még módosításokat sem nyújtanak be hozzá.
Mi úgy gondoltuk, hogy bár még mindig azt mondjuk, hogy jobb lenne, ha visszavonnák ezt a törvényt, de erre sajnos nem látunk sok esélyt, ezért megpróbáljuk módosításokkal elfogadhatóvá tenni - ha nem is jóvá, mert azzá sajnos már nem lehet - a betegek és az egészségügyi dolgozók számára, nem a magunk számára, az ő számukra ezt a törvényt.
Ezért a módosítási csomagunkat, amit benyújtottunk, alapvetően négy alapelvnek megfelelően alakítottuk ki. Elsősorban minden eszközt megragadunk azért, hogy védjük az egészségügyi ellátás színvonalát; garanciális elemeket kívánunk a törvénybe e cél elérése érdekében beépíteni - ezek nem sorrendiségek, csak egymás mellett szereplő fontossági tényezők. A másik, hogy garanciát kívánunk beépíteni az egészségügyi dolgozók védelme érdekében, hogy egyébként ne lehessen őket bármilyen indokkal utcára tenni, és hogy az egészségügyi dolgozók, akiknek egyébként a béréből lett megtakarítva eddig az egészségügyi rendszerek fenntartása, a részesei lehessenek, bele tudjanak szólni abba a folyamatba, ami most történik, és ne a fejük felett folyjanak ezek a folyamatok.
Harmadik elemként: védeni szeretnénk az egészségügyi vagyont, azt a vagyont, amiről már szóltam, azt a vagyont, ami jelen pillanatban egyedüliként maradt meg magyar nemzeti vagyonnak. Megpróbálunk a törvényben olyan módosításokat elhelyezni, amelyek megítélésünk szerint egy valós, külső forrásbevonást eredményezhetnek majd az egészségügyben, nem pedig 3 millió forintért, kft.-k vásárlásával, gyakorlatilag vagyonelemekhez jutni. (Derültség az MSZP padsoraiból.)
Összességében azonban most is azt kérjük a kormánytól, hogy ha valóban az egészségügyi dolgozók érdekét, valóban a betegek érdekét akarja védeni, és azt szeretné elérni, hogy a betegellátás színvonala javuljon, akkor vonja vissza ezt a törvénytervezetet; vonja vissza az egyébként napirenden még nem lévő, az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénytervezetet; üljön le végre egyeztetni azokkal a felekkel, akiket az egyeztetés joga megillet, és egy teljesen átdolgozott törvényjavaslat-csomagot nyújtson be ismételten.
Mi ebben partnerek vagyunk, mi ebben a segítő szándékunkat szeretnénk kifejezni, és azt reméljük, hogy közösen tudjuk védeni a magyar betegek, a magyar orvosok és a magyar egészségügyi vagyon jogos érdekeit. Tehát még egyszer: csak kérni tudunk, bár látva a szavazógépszerűen működő kormánypárti padsorokban ülő képviselőket, a reményünk erre csekély, de hátha van még szakmapolitika, és egyébként nem csak a pártpolitika létezik az önök számára.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
