DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételeiről szóló két jelentés 2000-2001-ről - különösen a 2001. év, amikor is a Széchenyi-terv indult - alkalmat ad egy szakmai áttekintésre, hogy mivel is járult hozzá a Széchenyi-terv a gazdaság élénkítéséhez, és hogy a tapasztalatok alapján az Országgyűlés milyen javaslatokkal éljen a kormány felé a támogatási rendszer továbbfejlesztése érdekében.
Ahogy elhangzott a miniszteri expozéban, a működő, mintegy 840 ezer kis- és középvállalkozás foglalkoztatja ma a magánszektorban dolgozók közel kétharmadát, itt termelődik a GDP 50 százaléka, viszont az exportrészesedés mindössze 20 százalék körüli. Ezek a főbb adatok önmagukban arra hívják fel a figyelmet, hogy a nemzetgazdaság nemcsak volumenében, hanem szerkezetében is sajátos szegmenséről van szó, amely kormányzati és törvényhozási figyelmet érdemel, amire a vonatkozó törvény kötelezettséget is jelent, jóllehet ez a törvény önmagában is felülvizsgálatra és aktualizálásra szorul.
A jelentések vitája alkalmat ad egy nagyobb léptékű áttekintésre is, ezzel rabolnám egy kicsit a jelenlévők idejét. A kis- és középvállalkozói szektor gazdaságban és foglalkoztatásban betöltött jelentős szerepére tekintettel az elmúlt évtizedben a támogatási eszközök széles skálája került kifejlesztésre. Az alkalmazott eszközök jellemzően három probléma megoldására koncentráltak: a versenyhátrány csökkentésére, az esélyegyenlőtlenség tompítására és a finanszírozási forráshoz jutás segítésére. Az eszközrendszerben jelen vannak a különféle pénzügyi támogatások, a kedvezményes hitelkonstrukciók és kamattámogatások, a finanszírozási forráshoz jutást segítő hitelgarancia-szolgáltatás, valamely speciális tevékenység ösztönzését célzó adókedvezmények, és a kis- és középvállalkozások tőke-, illetve finanszírozási forráshiányának enyhítését célzó, pályázati formában elérhető támogatások.
Ezeknek az eszközöknek a nagy része állami részvétellel működik, ami állami és kisebb részben külföldi segélyből származó pénzeket juttatott el a kis- és középvállalkozásokhoz. Az elmúlt 12 év különböző kis- és középvállalkozás-fejlesztési lépéseinek többsége sikeresnek mondható abban az értelemben, hogy a támogatás céljára rendelkezésre bocsátott források felhasználásra kerültek, viszonylag kevés azoknak a támogatási formáknak, konstrukcióknak a száma, amelyek működését kudarc kísérte.
A kis- és középvállalkozások támogatását célzó intézkedések számos területen segítették a kis- és középvállalkozások számának gyarapodását, a működéshez szükséges finanszírozási forrásjuttatással fennmaradásukat, fejlődésüket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megtett intézkedések ellenére a kis- és középvállalkozási szektor növekedését gátló problémák enyhítésében, versenyképességük növekedésében stratégiai jellegű áttörés nem következett be.
A korábbi kis- és középvállalkozás-támogatási rendszer legfontosabb jellemzői a következők voltak. Az eszközrendszer fókuszában főként a kis- és középvállalkozások versenyhátrányának mérsékelése állt, a versenyhátrányt előidéző okok szerteágazó skálája miatt a célcsoport gyakorlatilag a teljes vállalkozói kör. A kisvállalkozás-fejlesztés eszközrendszerét erősen áthatotta az olcsó forráshoz jutás szempontja. Ez a szempont jelen van a hitelhez jutást segítő eszközöknél és a pályázati támogatásnál egyaránt.
A támogatási programok szelekciós követelményei között, kevés kivételtől eltekintve, nem volt jelen a hatékonyság kritériuma, ez súlyos probléma. A kis- és középvállalkozás-fejlesztés eszközrendszerében az elmúlt évek során folyamatosan növekvő szerepet kaptak a pályázati formában elnyerhető, vissza nem térítendő támogatások. Ezek ellentmondásos hatásáról még szólnék a későbbiekben.
A vissza nem térítendő támogatások túlzott szerepe rontja a piaci eszközök működésének hatásfokát, néha azzal ellentétes. A kis- és középvállalkozások finanszírozási forráshoz jutását segítő speciális hitelkonstrukciók, kamattámogatások kettős célt szolgálnak. Az egyik cél a kisvállalkozások sajátos kockázatai miatt számukra nem elérhető banki finanszírozási csatornákhoz való hozzáférés, amit az állam speciális hitelkonstrukció működtetésével - például a mikrohitelprogram - biztosíthat. A másik cél a banki finanszírozás kisvállalkozók számára magasabb költségeiből következő versenyhátrány ellensúlyozása, az állam által nyújtott kamattámogatással.
(14.30)
A szektor támogatását biztosító korábbi eszközök működése egy sor anomáliával terhelt. Szükséges az eszközrendszer újragondolása, a kis- és középvállalkozás-politikát szolgáló eszközrendszer átalakítása, hatékonyságának javítása.
Ahhoz, hogy reálisan értékeljük a jelentés tárgyát képező Széchenyi-tervvel kapcsolatosan kialakult mítosz valódi értékét és a Széchenyi-terv valódi gazdaságfejlesztő szerepét, célszerű néhány tényszerű adatot számba venni. A Széchenyi-terv a közhiedelemmel ellentétben alapvetően nem a kisvállalkozások támogatási csatornája volt. A Széchenyi-tervben nyertes kis- és középvállalkozók száma 2001-2002-ben együttesen 6670 volt; az előterjesztésben hallottuk, hogy ez körülbelül fél százaléka a működő kisvállalkozásoknak. A két évben együttesen mintegy 60 milliárd forint támogatás került megítélésre; 2001-ben 19 milliárd fölött, 2002-ben 40 milliárdot meghaladó értékben. Ez a támogatási összeg áll szemben a 6670 nyertes kis- és középvállalkozással. Ennyi volt mindössze a sikeres és odaítélt Széchenyi-pályázatok értéke.
Hozzá kell tenni, hogy érdekes a nyertes pályázatok eloszlása is. Ha megnézzük, hogy mennyi az 500 ezer forint alatt pályázathoz jutott pályázók aránya, akkor azt tapasztaljuk, hogy ez több mint 90 százalék. Meglepően nagy arány. A másik széle a nyertes pályázatoknak az 500 millió forintot meghaladó támogatási érték. 500 millió forintot meghaladóan 27 cég kapott állami támogatást összesen 22 milliárd forint összegben. Ez utóbbi aláhúzza, hogy a Széchenyi-terv keveseknek, pontosabban fogalmazva a kevés kiválasztottnak adott meglehetősen sokat, a kiválasztottak pedig nem igazán a kisvállalkozások soraiból kerültek ki, vagy ezt követően már nem nevezhetők kis-, illetve közepes vállalkozásnak.
Az előző kormány sajátos osztogató politikájának közös csomagolását jelentő Széchenyi-terv azon a vitatható és az Európai Unió által el nem fogadott filozófián alapult, hogy a kis- és középvállalkozások fejlődését az állam egyetlen eszközzel, a pályázati úton elnyerhető vissza nem térítendő támogatással segítheti csak hatékonyan. Tudni kell, hogy a vissza nem térítendő támogatás, noha nagyon kellemes a folyósítás pillanatában, ugyanakkor a vállalkozások számára nyújtott olcsó források a piacot mintegy helyettesíteni és nem fejleszteni kívánják. Az olcsó forrásokkal finanszírozott vállalkozásoknál nem következik be törvényszerűen az a szerves fejlődés, amelynek eredményeként ténylegesen versenyképesebbé válhatnak hosszabb időn keresztül is. Az ingyen pénz várható következménye, hogy a pályázati céloknak való megfelelés motivációja művi fejlesztési célokat szül a vállalkozásoknál. Tehát nem a piac irányítja a fejlesztést, hanem a pályázati kiírás, ami hiba. Mivel az igény az ilyen jellegű támogatások iránt gyakorlatilag korlátlan, a pályázati nyertesek óhatatlanul kivételezett helyzetbe kerülnek. Velük szemben pedig ott áll a csalódott nem nyertes vállalkozások százezreinek sora. Ez szintén nem lehet kormányzati cél.
Arra a kérdésre, hogy a Széchenyi-terv keretében elnyert támogatásokkal milyen valós gazdaságfejlesztő hatás érhető el, mint hallottuk az expozéból, nem adható pontos válasz. Becslésekre szorítkozhatunk. Ennek az az oka, hogy a Széchenyi-terv egyes pályázatai nem tartalmaztak a kiíráskor olyan mérőszámokat, amelyek alapján a pályázat hatásossága, a működtetésével elért eredmények értékelhetőek, mérhetőek lennének. Ebből következően az sem állapítható meg, hogy a Széchenyi-terv pontosan milyen gazdaságfejlesztő hatást ért el. Valószínűleg pozitív, de hogy milyen mértékű, az számszerűen nem kimutatható. A hatásosság számszerűen mindössze a felhasznált pénz összege és az igénybe vevő vállalkozások száma alapján értékelhető. Ezen a mérési skálán mérve viszont - a 60 milliárd és a fél százalék - a Széchenyi-terv eredményessége meglehetősen alacsony. Megfelelő értékelési szempontok, indikátor pályázati kritériumokhoz rendelésének hiányában azt viszont csak nagyon korlátozottan lehet értékelni, hogy a Széchenyi-terv milyen hatást gyakorolt a gazdaságfejlődésre, mekkora pótlólagos árbevételt, nyereséget, milyen mértékű önfinanszírozóképesség-javulást eredményezett az érintett vállalkozásoknál és a gazdaság egészében.
Egy új szemléletben kell közelíteni a kis- és középvállalkozások támogatási politikájához. Egyik oldalról lehetővé kell tenni, hogy a vállalkozások adóból megtakarítsanak, a másik oldalról pedig az így keletkező források felhasználásához olyan kis- és középvállalkozás-támogatási politikát kell társítani, amely összhangban áll az uniós támogatási követelményekkel, és fókuszában az európai piacon való helytálláshoz szükséges versenyképesség növelésének követelménye áll.
A szektor fejlesztése - szemben a Széchenyi-tervvel - nemcsak vissza nem térítendő támogatásokat, hanem a kis- és középvállalkozás-fejlesztés célját szolgáló állami eszközök széles skáláját igényli, nem kevés számú kiválasztott, hanem a kis- és középvállalkozások széles rétegei számára.
Az Unió színvonalához való felzárkózásnak alapvető feltétele a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességének megerősítése. A versenyben való talpon maradáshoz és a fejlődéshez az út a modern termelési és értékesítési eljárások alkalmazásán és az uniós feltételekről való lehető legteljesebb informáltságon át vezet. Ehhez az állami támogatások széles skáláját szükséges biztosítani, úgymint a beruházásösztönző adókedvezményeket, az uniós felkészítést segítő állami támogatásokat, a vállalkozások pénzügyi és tőkepiaci szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférését, az uniós felkészítő programokat az egységes európai piacon való működéshez szükséges tudás megszerzése érdekében, a piaci erő fokozását biztosító hálózatfejlesztés ösztönzését, megújult tartalommal és formában a korábbi Széchenyi-terv pályázatai helyébe vissza nem térítendő pályázati támogatásokkal; komplex támogatási eszköztárat a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására és EU-felkészítésére, szemben a Széchenyi-tervvel, amely csupán a pénzt biztosította, a tudást nem feltétlenül.
Az egyenlő hozzáférés elvét kell érvényesíteni, szemben a Széchenyi-terv klientúra elvű támogatásával. Az olcsó forrásokkal szemben a források elérhetőségét tekintjük a támogatási politika fő rendezőelvének. Cél a támogatások felhasználásának átláthatóbbá tétele és a pályázó vállalkozások szélesebb körű információellátása.
Nagyobb súlyt kell helyezni a pályázati rendszer normatívabbá tételére, valamint az Unió pályázati rendszerével történő harmonizációra. A pályázatok nem speciális ágazati célokat, hanem szektorsemleges módon valamennyi növekedésorientált kis- és középvállalkozás fejlődését, teljesítménynövelését gyorsító, foglalkoztatási képességét javító és az európai piacon való helytállásukat elősegítő célokat kell hogy szolgáljanak. Javítandó a vállalkozások információellátása is. A kamarákkal, érdek-képviseleti szervezetekkel és szakmai szövetségekkel együttműködve számos, a mikro-, kis- és középvállalkozók uniós felkészítését segítő lépésre van lehetőség.
A kis- és középvállalkozások egységes EU-integrációs felkészítésében a cél a konkrét üzleti közegben történő eligazodáshoz szükséges információk eljuttatása a vállalkozókhoz, az általános uniós ismeretek mellett a konkrét szakmai információk - a foglalkoztatás- és bérpolitika, a kollektív jogok és szerződések, szakképzés, fogyasztóvédelem, piacfelügyelet, vám- és adópolitika, kutatás-fejlesztés, innováció, versenypolitika, információs politika, szakmai szabványok - biztosítása központi támogatás mellett. A kormányzat szándéka a kis- és középvállalkozások felkészítése az Európai Unió egységes piacán való sikeres helytállásra, és egyben arra, hogy a vállalkozások széles köre alkalmassá váljon a csatlakozással megnyíló uniós források minél nagyobb hányadának igénybevételére.
A 2002. évről készülő jelentés kiértékelését követően, figyelembe véve három év tapasztalatát, javasoljuk a vonatkozó '99. évi XCV. törvény felülvizsgálatát és aktualizálását, különös figyelemmel a hasznosulás mérhetőségére és a támogatások elérésének esélyegyenlőségére.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(14.40)
