DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az, hogy nem vagyok egy véleményen a Széchenyi-tervet illetően Márton Attila képviselő úrral, még nem ragadtatott volna szólásra, mert ez a korábbi viták során is kiderült számomra.
Azt viszont szeretném pontosítani, matematikus mérnökként hozzászoktam, hogy nagyon precízen, pontosan fogalmazok: én a kis- és középvállalkozásokról beszéltem, tehát leszűkítve a Széchenyi-terven belül, hogy ez a vállalkozói kategória két évben, ami valószínűleg nem azonos az ön statisztikájával és túlnyúlik a jelentés tartalmán, tehát 2001-2002-ben 6670 nyertes pályázat volt. Én nem mondom, hogy ez önmagában nem szép szám, még azt sem mondanám, vagy nem vitatom, hogy ez jó nyerési arányt takar. Azt viszont azért vitatom, hogy az összes működő vállalkozáshoz viszonyítva ez nem olyan túl nagy szám.
Az 500 milliósok klubjáról pedig csak annyit, hogy rákérdeztem, milyen beruházásra mentek el. Ezeknek a beruházásoknak a jövedelmezőségét kellene megnézni. Mert az, hogy a nemzeti vagyon ezzel gyarapodott, hogy valaki valahol épített egy szállodát, biztos, hogy tényszerűen, könyv szerinti értéken kimutatható, ha az anyagot belerakták, és a munkát elvégezték. Viszont hogy ennek mennyi a hozadéka, mennyi az, amit önök úgy globálisan nagy gazdaságélénkülésnek mondanak, ahhoz azért kicsit alaposabb vizsgálat kellene, amire nem ad lehetőséget a kiírás.
Még egy mondat, a túlköltekezésünket említette. Most úgy gondolja, hogy az Európai Unióba a korábbi, a Fidesz-kormány által beállított egészségügyi dolgozók fizetésszintjén és pedagógusok fizetésszintjén kellett volna bemennünk? Én úgy gondolom, hogy nem. Tehát ha lehet, ezt a részét a kormányzati politikának kevéssé kritizálják. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem