DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Megvallom őszintén, reggel, a kezdés előtt még reménykedtem abban, hogy van esély egy ésszerű vita lefolytatására, és a kormányzatot valóban érdekli az, hogy milyen aggodalmak fogalmazódnak meg az ellenzékben a törvényjavaslattal kapcsolatban. De ezen illúziómat a miniszter asszony expozéja, különösen annak második része igen nagy mértékben lerontotta. Pedig higgye el, miniszter asszony, hogy akkor, amikor bizonyos pontokon kritizáljuk a törvényt, valóban az egészségügyi ellátásért, valóban a betegellátásért aggódunk, és nem öncélú nyilatkozatokról van szó, arról már nem beszélve, hogy azért a parlamentáris demokráciának is vannak bizonyos szabályai.
Ugyanis abban mind a két oldal egyetért, hogy az egészségügyet illetően - de azt hiszem, miután a nemzet összes tagját érinti a kérdéskör, különösebb fellengzés nélkül mondható, az egész nemzetet érintően - egy olyan kérdésről beszélünk, ami hosszú távra határozza, határozhatja meg magának az ágazatnak a sorsát, és természetesen az ágazat működésén keresztül az emberek életminőségét.
Pont ezért nem szerencsés, megítélésem szerint, csak önmagában a törvényjavaslattal foglalkozni, hanem egy bizonyos környezetbe kell elhelyezni, és alapvetően abba a környezetbe, amely a magyar egészségügyet - immáron nyugodtan lehet mondani - több mint száz éve jellemzi. Ez az a környezet, ez a bismarcki szolidaritási elv, amely a nemzedékek egymás iránti felelősségvállalását, illetve nemzedékeken belül a tehetősebbeknek a kevésbé tehetősebbek irányába nyújtott felelősségvállalását tartalmazza, és akkor, amikor a törvényjavaslatról beszélünk, óhatatlanul ebből a szempontból is - sőt az én megítélésem szerint alapvetően ebből a szempontból - kell a javaslatot vizsgálni.
Néhány hónap múlva, reményeink szerint, az Európai Unió teljes jogú tagjai leszünk, és nyilvánvaló, természetes törekvés, hogy ezen a területen is minél hamarabb föl tudjunk zárkózni, habár ha minden bajunk és minden keservünk ellenére visszatekintünk az elmúlt bő évtizedre, és végigtekintjük az elmúlt időszaknak a történéseit, akkor megállapíthatjuk, hogy komoly változások történtek az egészségügyben, sőt azt is el lehet mondani, bár néha az egészségügyi dolgozók nem így érzik, néha a betegek nem így érzik, azért fejlődés is történt.
(11.40)
Pont ez a változás és pont ez a fejlődés kényszerítette a törvényalkotót még 2000 táján, 2001-ben, hogy az egészségügy magánosításának kérdéskörét mindenféleképpen valamilyen törvényi úton szabályozni kell. Itt elhangzott, hogy a jelenleg hatályos állapotok szerint lényeges szabályozási koncepció nincs, tehát azon elv alapján, hogy amit a törvény nem tilt, mindent szabad, lényegében teljesen szabad választási lehetőségei vannak az egészségügyi szolgáltatóknak.
Azonban pont amiatt, ezen működés közben, illetve az élet egyéb területén a gazdasági átalakulás árnyoldalait felismerve és abból következtetéseket levonva gondoltuk úgy annak idején, gondolta a kormányzati többség annak idején, hogy egy olyan típusú szabályozást alkot meg, mint ami aztán a végén megvalósult a 2001. évi CVII. törvényben. Pont azt, hogy komolyan gondoltuk, amit gondoltunk, bizonyítja az, hogy habár akkori ellenzéki, most kormánypárti képviselőtársaink azt nem tartották érdemesnek arra, hogy módosító javaslatokat nyújtsanak be, valóban szokatlan módon kormánypárti képviselők több mint 70 módosító javaslatot nyújtottak be. Ez mutatja azt, hogy amit akkor tettünk, amit akkor is tettünk, komolyan gondoltuk.
Abban tehát a két oldal között nincs semmiféle vita, hogy valamilyen módon szabályozni kell a kérdéskört, valami olyan módon, ami egyértelműen garantálja a szolgáltatások biztonságát, garantálja a színvonalat, és lehetőség szerint legalább olyan szinten, mint amilyen szinten most, garantálja az egyenlő hozzáférés lehetőségét.
Pont ezért kerültek bele annak idején a törvényjavaslatba azok a paragrafusok, amelyek miatt most lényegében közöttünk viták vannak. Mert ha egyszer azt mondjuk, hogy abban egyetértünk, magára a szabályozásra szükség van, azon lehet vita, hogy azok a garanciális elemek, amelyek a szolgáltatás nyújtását illetően a korábbi, illetve ebben a törvényben szerepelnek, megfelelőek-e vagy sem. Én úgy gondolom, három ponton van közöttünk vita. Az egyik lényegtelen, lényegében egy héten belül kiderül a kérdés, hisz miniszter asszony expozéjában ígéretet tett arra, hogy mire ennek a törvénynek az általános vitája lezáródik, addigra a jogállási törvény benyújtásra kerül. Az valóban nézőpont kérdése, hogy egy törvényben kell-e a két kérdést szabályozni, vagy két különálló törvényben, de lényegében hét végéig megtudjuk, hisz jövő hét hétfőn ennek a törvénynek az általános vitája lezajlik. Azonban itt engedjenek meg egy korrekciót. Pont kormánypárti oldalról hangzottak el ezzel kapcsolatban megnyilatkozások, hogy a korábbi törvény, a CVII. törvény az egészségügyi dolgozókkal nem foglalkozott. Emlékeztetem önöket, hogy a 17. §-a pont az egészségügyi vállalkozáson keresztül lehetővé tette a szakdolgozók számára, hogy ne csak közalkalmazotti formában, hanem vállalkozói formában részt vegyenek az egészségügy üzemeltetésében.
Lényegében tehát ez a vita nagyon könnyen feloldható közöttünk, habár ehhez szorosan kapcsolódik az, miszerint lehetőséget teremtünk-e arra, hogy prioritást kapnak az ágazatban dolgozók - az én szememben ők tekinthetők igazán szakmai befektetőknek -, tehát olyan egészségügyi dolgozói csoportok, amelyek úgy gondolják, hogy az ő felkészültségük, az ő elképzelésük megfelelő arra, hogy egy ilyen nagyobb intézményt üzemeltetésre vagy netalántán tulajdonba átvegyenek, ennek a lehetősége megteremtődik-e vagy sem.
Elhangzott, hogy a tényleges magánosítás az úgynevezett tőkeemeléses formában lehetséges. Nem kaptunk egyértelmű választ a bizottsági ülésen sem, hogy akkor, amikor milliárdos nagyságrendről van szó - ha egy nagyobb intézményt veszünk figyelembe, de még kisebb intézmények esetében is 100 milliókról van szó -, melyek azok az értékelési szempontok, amelyek egy adott intézményt validan, értékén tudnak mérni, és függetlenül attól, hogy tisztában vagyunk mindannyian, hogy az önkormányzati törvény értelmében minden önkormányzatnak az ezzel kapcsolatos vagyonkataszterét el kell készíteni - és minden bizonnyal el is készítette -, úgy gondolom, hogy egy ilyen átalakulás során abszolút nem mindegy, hogy könyv szerinti értéken, beszerzési értéken vagy működési értéken tesszük meg ezt az átalakítást, illetve történik meg a privatizáció. Úgy gondoljuk, hogy erre vonatkozólag - ezt csak zárójelbe teszem - azért valamilyen fokú utalást a törvényben tenni kellene.
De abban egyetértünk, ezt a miniszter asszony sem vitatta, hogy egy korábban, múlt év november 4-én egy napilapban tett nyilatkozatában azt mondta, hogy az egészségügyben dolgozóknak soha nem lesz annyi pénzük, hogy rendbe tegyék a rendszert, azaz ezt átfordítva, hogy a magánosításban részt vegyenek. Mi nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy a kormány eleve föladja ezt a lehetőséget, hisz úgy gondoljuk, hogy azért megfelelő kontrollok mellett csak jól tudnának az egészségügyi dolgozók gazdálkodni ezzel a vagyonnal, és inkább arra ösztönöznénk a kormányzatot, hogy talán egy megfelelő hitelkonstrukciót kellene ennek a törvénynek a hátterébe elhelyezni, hogy azok a dolgozók, akik indíttatva érzik magukat arra, hogy a folyamatban részt vegyenek, valóban részt tudjanak venni. Nagyon sajnáljuk ezt a tőkeemeléses megoldást, főleg, ha mellérakjuk, hogy a működtetéshez az egyévi bevétel egytizenketted részét biztosítékként akár bankgarancia, akár készpénzletét formájában el kell helyezni. Ez valóban jóformán lehetetlenné teszi azt, hogy az ágazatban dolgozók részt vegyenek a folyamatban.
A harmadik ez a nonprofit-forprofit. Úgy gondolom, számos érv fogalmazódott meg amellett, hogy abban az esetben, ha valaki profitszerzési lehetőségként tekint az egészségügyre - s azért mondom, hogy nem önmagában kell az egész törvényt tekinteni, hanem egy szolidaritási elvű egészségügyi ellátás keretén belül -, akkor ha azt a profitot kivonja, az valakinek a sérelmére fog történni. Mi ezért mondtuk azt, és ez nyilvánvalóan szorosan kapcsolódik az előzőhöz, hiszen ha az ágazatban dolgozók lehetőséghez jutnak, nyilvánvaló, hogy ők a rendszerben tartják a pénzt, hosszú távon akár saját maguknak, de akár az alapellátás vagy a gyógyszerész szakma példáján mondva generációkon keresztül biztos megélhetést tudnának maguknak biztosítani, és ez az ellátás színvonalára sem lenne negatív hatású. Tehát a nonprofit-forprofit vita kapcsán a félelmeink itt fogalmazódnak meg, hogy igenis profitot fognak kivinni. Ezt a miniszter asszony sem tagadta, és a szocialista képviselőtársaink is teljesen természetesnek veszik azt, hogy ha valaki behelyez pénzt, profitot próbál ebből magának szerezni, és vélhetőleg ki fogja szedni a rendszerből.
Ehhez kapcsolódik, hogy kit tekintünk szakmai befektetőnek. Az előző törvény kimondta, hogy gyógyszergyártók, orvosiműszer- és vegyszergyártók és -forgalmazók a magánosítás folyamatában nem vehetnek részt, hisz akár az egészségügyön belülről is lehetne példát mondani: emlékezzünk vissza a néhány éve történt művesekezelések orsóbotrányára; de az élet más területén is azt tapasztaltuk, hogy ebben az esetben nem szakmai befektetésről van szó, hanem piacvásárlásról. És valahol a tárca is érzi ezt, hisz bizonyára miniszter asszony sajtófigyelőjébe is berakták azt a múlt heti Világgazdaságban megjelent cikket - Ocsú a gyógyítás búzájában -, amely egy már korábban megjelent Financial Times-cikkre hivatkozva az ezzel kapcsolatos magyarországi szokásokat, a receptfelírás kérdéskörét firtatja, hogy a különböző gyógyszercégek a promóciós tevékenységük során bizonyos határokat időnként átlépve milyen károkat okoznak alapvetően az egészségügyi ellátás színvonalának - hisz ez mindenféleképpen torzítja a rendszert -, de az egészségügyi kasszának is.
(11.50)
Nagyon érdekes, hogy az üggyel kapcsolatban a miniszter asszony, a helyettes államtitkár úr azt nyilatkozta, hogy az elmúlt hetek gyógyszerfronton zajló… - és ehhez jön még a megfigyelési ügy; rávilágított arra, hogy a gyógyszerpiac egyes szereplői saját érdekeik érvényesítése céljából nem riadnak vissza a meg nem engedhető eszközök használatától.
Kérdezem én, miniszter asszony, miért gondolja, hogy ha egy receptfelíráson keresztül a saját érdekeik érvényre juttatása miatt meg nem engedhető eszközöket használnak, akkor egy egészségügyi intézmény működtetése, tulajdonlása kapcsán miért nem fognak ezekkel a módszerekkel élni. Tehát akkor, amikor korábban mi direkt behelyeztük… - és vannak olyan európai uniós szakértők, és ezt a kamara is osztotta, hisz a bizottsági ülésen is ez a kamara elnökének szájából elhangzott, hogy az Európai Unió versenyjogszabályai kifejezetten tiltják azt, hogy piacot vásároljanak maguknak befektetők, és ezek szerint ezt a minőségű befektetést ennek minősítik, gondolom, hogy ennek megvan a jogi háttere is.
És igen, félünk, hogy a törvényjavaslat hatálybalépését követően bizonyos ingatlanspekulációk is előtérbe kerülnek, hiszen a törvény lehetővé teszi azt, hogy nem ugyanabba az ingatlanba, hanem ha a beteg számára jelentősebb érdeksérelemmel nem jár… - nem tudjuk, hogy ez pontosan mit jelent, ez körülbelül ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a nem megbízható vállalkozóknak a kiszűrése, tehát ha nem nagyarányú az érdeksérelem, akkor más intézményben is szolgáltatást nyújthatnak; ez egy nagyon sötét pontja az egész törvénynek. Megint csak a kormányzati oldalt tudom idézni azzal kapcsolatban, hogy ingatlanspekulációk állhatnak a háttérben, amikor az OEP főigazgató-helyettese azt nyilatkozza: lesz egy olyan befektetői kör, amely megpróbál egészségügyi intézményeket megszerezni. Bizonyára lesz közöttük olyan is, amelynek nem célja, hogy a birtokába jutott épületekben egészségügyi közszolgáltatást nyújtson. Akkor mi a célja? - kérdezem én. Nyilvánvalóan ingatlanspekuláció.
Akkor, amikor azt mondom, hogy nem lehet önmagában csak a törvényt vizsgálni, hanem a kormányzatnak az eddigi tevékenységét, illetve az egészségpolitikájának az irányultságát összességében kell vizsgálni, ne haragudjanak, de úgy gondolom, hogy teljesen jogosan féltjük azt a szolidaritási elvet, amely így vagy úgy, de azért működtette eddig a rendszert, ugyanis vannak előzmények, és vannak folyamatban lévő ügyek. Emlékszünk, képviselőtársaim, hogy múlt év nyarán, amikor az úgynevezett salátatörvényt tárgyaltuk, akkor módosítottuk a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényt, és abba került bele az a bizonyos passzus, mely szerint extra szolgáltatásért - nem tudom pontosan, mi a fogalmazás - javadalmazás szedhető. Ha ehhez hozzáveszem azt, hogy a tárca folyamatosan biztosítási alapcsomagról beszél, ez egyértelműen azt jelenti, hogy a mostani ellátásnak a szűkítését vonja maga után, mert ha ezt egységesnek tekintjük, akkor felesleges alapcsomagról beszélni, tehát nyilvánvalóan a szándék a mostani szolgáltatásoknak a szűkítése; ha ehhez mellérakjuk azt, hogy még pluszpénzt is kérhetnek bizonyos dolgokért, akkor bizony joggal vetődik fel, hogy egy úgynevezett copaymentszerű ellátás irányába próbálják a rendszert elvinni.
Ehhez tartozik még, hogy az OEP megyei pénztárainak visszaadtuk a jogi személyiségét, valamint az irányított betegellátásnak a rendszerét anélkül, hogy teljes mélységben a meglévő adatok alapján kielemeztük volna, hogy hol vannak azok a sötét lyukak, hol folynak ki a milliók a rendszerből, kiterjesztettük; akkor - és ezt a tárca sem tagadja - egy több-biztosítós modell irányába megyünk el, amely mindenféleképpen a működtetést drágítani fogja, és azzal a veszéllyel jár, hogy ha ez ismételten vagy hasonlóan ehhez a rendszerhez profitorientált lesz, akkor bizony az ellátásból kiszorulhatnak bizonyos csoportok.
Ha még a személyi változásokat nézzük, azt, hogy intézményvezetőket váltanak le, azt, hogy múlt héten a budapesti ÁNTSZ vezetőjének a megbízatását visszavonták, és helyette az MSZP egészségügyi programjának kidolgozásában részt vevő személyt bíztak meg, akkor egyértelműen nem egy rendszer korszerűsítéséről van szó, hanem szűk csoportoknak az idézőjelbe tett bulijáról, és igenis teljesen jogosan aggódunk az egészségügyi ellátás szolidaritási elvéért, és teljesen jogosan aggódunk amiatt, hogy a hozzáférés sérülni fog, és lesznek elsőrangú állampolgárok, akik meg tudják fizetni, és nagyon jó minőségű ellátásban részesülnek, és lesz a nagy tömeg, amely a maradékból fog részesülni.
Megpróbáljuk módosító javaslatokkal az elképzeléseinket a tisztelt Ház elé hozni, illetve készséggel veszünk részt a négypárti konzultáción.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
