DR. FRAJNA IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. FRAJNA IMRE
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Horváth képviselő úr a jó részét már elmondta a mondanivalómnak, úgyhogy azt szeretném kérni egyébként, hogy persze bár nehezen csatolható ennek a vitának a közvetlen tárgyához az, hogy mi történt az egészségügyben az elmúlt 12 évben gazdaságilag, de ha elővesszük, akkor használjunk valós adatokat. Lehet azt mondani persze, hogy kevés volt, amit a polgári kormány tett. Az elődjével összehasonlítva, azt gondolom, fényévnyi különbségek vannak, már csak azért is, mert Vojnik képviselő állításával szemben minden egyes évben nőtt a reálértéke az egészségügyre fordított kiadásoknak. Ezt idáig kizárólag Cser Ágnes vonta kétségbe, úgyhogy üdvözlöm a megfelelő partner oldalán Vojnik képviselő asszonyt.
Ellenben azt gondolom, hogy hiába tárgyaljuk ki ezt a kérdést, mert nem jutunk előbbre. A probléma az ezzel a törvénnyel, és kevéssé a törvénnyel magával, hogy egy olyan környezetbe érkezik bele ez a törvény, ahol túl sok vesztese lehet az átalakulásnak. Minden egyes aggodalmunk, amit elmondtunk, arról szólt, hogy ne történjen meg az, ami történt a nagy privatizációs időszakban, hogy emberek tíz- és százezrei lesznek vesztesei egy folyamatnak. Ehhez kellene garanciákat találni. Itt is, meg az európai uniós csatlakozásnál is ugyanezek a felvetéseink vannak.
Tehát ebből a szempontból azt gondoljuk, hogy erről érdemes ennek a törvénynek a kapcsán tárgyalni, amiket fölvetünk kérdéseket, forrásigényeket, azok ezeknek a megoldását szolgálják, úgyhogy lehet azt mondani, hogy keveset csináltunk, de arra a feltett kérdésre, hogy mit történik, ha ez a törvény hatályba lép, nem fognak választ adni. Márpedig az előző négy évben nem volt ez a törvény, nem volt egy ilyen kormányzati akarat, hogy ezt végrehajtsuk, ergo nem fenyegetett ez a veszély. Márpedig amilyen kérdéseket fölvetünk, az arról szól, hogy juthatnak-e tulajdonhoz az egészségügyi dolgozók ebben a privatizációs folyamatban, mert teljes joggal úgy érzik egyébként, hogy mindaz a műszer- és ingatlanállomány, amivel ma működik a magyar egészségügy, az javarészt az ő bérükből lett megspórolva. Utalnék csak arra, hogy minden beruházás egészen 2000-ig törvényellenesen zajlott az OEP-finanszírozásból… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem