DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Bevallom őszintén, amikor a kétperces hozzászólásomra készültem, olyan apróságokkal akartam foglalkozni, mint hogy véleményem szerint helyes-e az a kérdésfeltevés, hogy a magántőke, ha az egészségügyet működteti, ez megtakarítást hoz-e a rendszernek, vagy nem. De tekintettel arra, hogy a vita valami egészen arcátlan irányba ment el, nem tudok mást tenni, mint reagálok rá. Szokatlan egyébként; szokatlan, mert a bizottságban nem így szoktunk vitatkozni. Szokatlan, mert az előző kormány alatt bár nagyon fontos kérdéseket vitattunk, talán ez a hangnem nem volt jellemző az egészségügyre. Sőt, Keller László képviselőtársam is a tőle megszokott, erélyesebb stílusban szólt, de talán még ő sem jutott el idáig, mint ami most a Házban van.
Nagyon szépen kérem önöket, térjünk már vissza a vita érdemi részére, mert sem a miniszter asszonynak nem álltak jól azok az utolsó mondatok, sem önnek, Vojnik képviselő asszony. Nem ezt szoktuk meg, kérem, hogy ne ez legyen. Óriási a tét; ezt mindenki érzi, aki itt most az egészségügyért aggódik. De hadd vessük már fel jogosan azt az aggodalmat, ami az eddigi privatizáció kapcsán történt az egészségügyben dolgozókkal. Mi a garancia arra, hogy ha ez a törvény hatályba lép és privatizáció történik az egészségügyben, ami egyébként nem titkolt szándéka a törvénynek, mi a garancia arra, hogy azok az emberek, akik ott dolgoznak, legalább olyan helyzetben maradnak, mint amilyenben most vannak? Holott tudjuk, hogy ennél többet, jobbat érdemelnének. De erről beszéljünk! Ne mondják azt, hogy ha mi ezt fölvetjük, akkor mi riogatunk bárkit! Nem riogatunk! Jogos aggodalmaink vannak, meg vagyok róla győződve.
És mivel egy kétperces nem elegendő arra, hogy mélységében feltárjuk azt, hogy vajon egy privatizáció mivel járhat Magyarországnak, ezért azt gondolom, hogy majd a vita későbbi szakaszában erre visszatérek. Én most még egyszer arra kérem önöket, ne egymást sértegessük, ne egymás múltbeli tevékenységét kicsinyeljük le, hiszen azért az előző kormány sokat tett az egészségügyért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), még ha ezt önök nem is mindig fogadják el, hanem próbáljunk már meg azzal foglalkozni, amiért ide jöttünk: a törvénnyel.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
