DR. HORVÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Úr! A rendszer finanszírozása egységesítésének vagy nem egységesítésének a kérdésében most nem szeretnék önnel vitát nyitni. Azt értem, amit mondani akar, de úgy, ahogy mondta, nincs igaza, mert ez a rendszer egyformán finanszíroz mindenkit, akit már befogadott. Igazából az a nagy kérdés, hogy mely szolgáltatókat fogad be az Egészségbiztosítási Pénztár, és melyeket nem. Ezt egyébként a mindenkori Egészségbiztosítási Pénztárnak joga megtenni, ez tehát szerintem helyes elv. S azt is jónak tartom, hogy a mindenkori Egészségbiztosítási Pénztár - klasszikusan a kassza - a mindenkori egészségügyi miniszter keze alatt van, mert annak ott van a helye. E téren jó a rendszerünk, itt nem látok gondot.
A gondot abban látom, ha külső tőke bevonásában gondolkodunk, akkor mit várunk ettől. Világos, hogy ez a törvény nem erről szól, hanem a módjáról, arról, ha ilyen érkezik, azt hogyan, milyen módon kell kezelni. De engem az is érdekelne, hogy honnan és mire várunk tőkét. Mert egészen más a helyzet, ha azt várom a külső tőkétől, hogy egy intézményt felújítson, tehát gyakorlatilag invesztíciót, beruházást, az egészségügy megújítását várom tőle, és egészen más a helyzet akkor, ha azt várom a külső tőkétől, hogy az egészben lévő forrásallokációt működtesse, az egészségügy forrásainak az elköltésében segédkezzen, ehhez esetleg bizonyos minimális infrastruktúrát beruházzon, de főszabályként próbálja meg a rendelkezésre álló forrásokat a legoptimálisabban elosztani és működtetni a rendszeren belül. Akkor arról beszélek, hogy valami szolgáltató jelenik meg, aki a biztosítás alatt egy esetleges kockázatközösséget vagy másodlagos kockázatot vállal - az egy másik helyzet, akkor erről beszéljünk.
Mind a két esetben az a kérdésem, hogy hol jelenik meg a magántőke, és miből gondoljuk, hogy a magántőke jobb, mint egy menedzsment, amelyik jelen pillanatban vezet. Mert ha azt gondoljuk, hogy a menedzsmenttel van a baj, akkor a menedzsmentet kell lecserélni, és nem külső tőkét kell bevonni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Tehát erről próbáljanak meggyőzni! Ha erre adnak választ, akkor akár még partnerek is lehetünk, de ez a törvény erre nem ad választ.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem