DR. TÓTH ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH ISTVÁN
DR. TÓTH ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, az alapkérdésben egyetértünk, mind a két oldal: az egészségügyben változás szükséges, ehhez pénz kell, tehát forráshoz kell jutni - szerintünk szabályozott és átlátható módon. Azt hiszem, a másik oldal is ugyanezt szeretné.
Ez a törvény tulajdonképpen egy lehetőség a tőkebevonásra, de, én ezt hangsúlyoztam, az volt a megállapodás a bizottságban, hogy nem kényszerít erőltetett magánosításra. Ez a törvényjavaslat, hangsúlyozom, csak egy lépés, szükséges lépés, de önmagában tényleg csak egy lépés, és nem old meg semmit, nem elégséges az előrelépéshez. Ehhez például kell a jogállás, kell hozzá a finanszírozási reform, kell a korszerűsítési vagy ha úgy tetszik, a modernizációs reform, a program így lesz talán teljes. Én inkább azért aggódom, és abban reménykedem, hogy végül is ezt a puzzle-t sikerül majd úgy összerakni, hogy közben a rendszer is működőképes marad, sőt a végeredmény az lesz, hogy talán egy kicsit jobb is lehet.
Bartha képviselő úr a CVII. törvénynek négy főbb elemét emelte ki, elsőként a betegek védelmét. Mi is azt mondjuk, hogy az ellátási, szakmai, minőségi színvonalat szeretnénk megtartani, szeretnénk, hogy folyamatos és elérhető legyen. Elég profán szó ez a védelem, mert szerintem inkább megelőzni kellene a betegségüket, meg gyógyítani, kezelni, ellátni kellene őket.
Az egészségügyi dolgozók védelmében a CVII. törvény csak az orvosokkal foglalkozott, azt hiszem, mi továbblépünk, mert szeretnénk elkerülni, hogy ne legyenek olyan kiszolgáltatottak a szakdolgozók, mint a háziorvosi rendszer kvázi majdnem kényszerű privatizálásánál a kilencvenes évek elején.
A vállalt források teljesítését elfogadom, hogy az előző kormány ezt megtette. Ön megkérdőjelezte a szavahihetőségünket. Én úgy tudom, hogy a költségvetésben 170 milliárddal több van, mint a tavalyi évben volt.
Az egészségügyi vagyon, illetve a magyar tulajdon védelmére pedig, azt hiszem, elég sokat hangoztattuk a garanciákat.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem