DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Az 1993. évi VI. törvény kisebb módosításokkal tíz éve hatályban van, és véleményünk szerint megfelelő keretet biztosított az agrárpiac szabályozására. Tíz év alatt kiépült a piacszabályozás rendszere, az agrárpiaci rendtartás tárcaközi bizottsága, az FVM-en belül az Agrárrendtartási Hivatal, az Agrárintervenciós Központ mint kormányzati intézmények, és jóval fontosabb, hogy létrejöttek a demokratikus társadalomra jellemző szakmai szerveződések, az egy-egy termékpályát teljesen átfogó terméktanácsok és hegyközségek. A vázolt intézményrendszer felépítése azonos vagy hasonló az Európai Unió fejlett, jelentős mezőgazdasággal rendelkező tagországainak, elsősorban Hollandiának, Dániának, az Egyesült Királyságnak, Franciaországnak az intézményeihez; nem véletlen, hiszen onnan vettük a mintát. Bátran állíthatjuk tíz év tapasztalata alapján, hogy ez a rendszer alkalmas a csatlakozás után is az Unióba való beilleszkedésre. Nem vitatom, hogy szükség van kisebb-nagyobb kiigazításra, módosításra, de egészében véve a meglévő intézmények jók, természetesen, ha jól működtetik azokat. Minden terméktanácsnak van EU-s partnere, illetve tagsága valamilyen közösségi szervezetben.
Az előzőekben eddig elmondottak tükrében nézzük meg a kormány előterjesztését, törvényjavaslatát, annak egyes aspektusait! A törvény indoklása szerint az agrárpiaci rendtartás intézményrendszere az eddigiekhez képest jelentősen átalakul, korszerűsödik, és figyelembevételre került az Európai Unió által megkövetelt feltételrendszer. Azt elfogadom, hogy ezzel a törvénytervezettel életbe lépése esetén az eddig kialakult és jól vagy javíthatóan működő intézményrendszer jelentősen átalakul. De abban már nem értünk egyet, hogy ez egyértelműen a korszerűsítés jele, illetve hogy ez az uniós megkövetelt feltételrendszerhez igazodik.
A törvénytervezet 3. §-ában intézményrendszerként a minisztert, az Agrárintervenciós Központot és a termékpálya-bizottságokat említi. Ezek közül az Agrárintervenciós Központ nem szorosan vett piacszabályozó intézmény, hanem a piacszabályozást, az ahhoz kapcsolódó intézkedéseket csak adminisztrálja, a végrehajtást segíti, és majdan az EU-támogatás kifizetőhelye lehet és ellenőrzést végez. Jelenleg azonban még nem kifizetőhely, információs rendszere nincs.
A termékpálya-bizottságok nem léteznek, a törvény hozza most létre. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert egy évvel a csatlakozás előtt véleményünk szerint értelmetlen kapkodásnak minősíthetjük egy teljesen új intézményrendszer felállítását.
(22.20)
De nézzük meg a még nem létező bizottságokat kicsit tüzetesebben! A 4. § (3) bekezdésében a bizottság feladatai között elemzés, mérlegkészítés, előrejelzés, értékelés szerepel. A (4) bekezdésben meghatározott összetételből viszont következik az, hogy ezek a feladatok csak önálló hivatali apparátussal végezhetők el. Nem hiszem azt, hogy a meglévő minisztériumi apparátus ezt a munkát a bizottság részére el tudja végezni olyan mértékben, ahogy azt a törvényjavaslat célozza. Ez viszont nem az olcsó állam ideája jegyében születik meg, hiszen tudjuk azt, hogy ha egy adminisztrációt elkezdünk alakítani, ki tudja, hol áll meg. Most nem akarok a Miniszterelnöki Hivatal létszámcsökkentésére utalni, de ez tényszerű, hogy a csökkentésből egy nagyfokú növekedés lett.
Nézzük e bizottságok szavazati joggal bíró összetételét - most a második négy tagra gondolok -: Magyar Agrárkamara. Ez egy köztestület, amely nem érdekvédő és nem piacszabályozó testület, más a feladata. Az agrárkamara szerepe a piacszabályozásban az EU-tagállamok közül csak Ausztriában jelentős, de vajon az osztrák mezőgazdaság mérhető-e a magyar mezőgazdasághoz, már az ausztriai nemzetgazdaság egészét tekintve.
Itt van egy másik kérdés: az élelmiszer-ipari vállalatok, amelyek a termékpálya tagjai, túlnyomó többségben az ipari és kereskedelmi kamarák tagjai. Ez a kamara hol van? Őt is be kell emelnünk a bizottságba?
A következő kérdésem: az élelmiszeripar, valamint a mezőgazdasági termelés legnagyobb termelési értéket képviselő érdekképviseletéről van szó. Ki fogja ezt megállapítani? Vitatni is fogják, mikor kinél van a legnagyobb termelési érték, van-e erre megbízható nyilvántartás. Ettől eltekintve egyiknek sem feladata a piacszabályozás.
A tényleges piacszabályozó feladattal bíró szakmai szervezet, a terméktanács a nyolc szavazatból csak egyet tudhat magáénak. Helyes ez?
És a termékpályának része a fogyasztó is, hiszen a termékpálya ott fejeződik be. Felmerül a kérdés, vajon a fogyasztók képviselete nem szükségeltetik-e ezekben a bizottságokban.
A törvénytervezet hét termékpálya-bizottságot említ, ezenkívül ideiglenes bizottságok is létrehozhatók. Bizottság? Eszembe jut a közismert frázis: ha valamit nem tudsz megoldani, hozz létre bizottságot, és az ügy továbbra is megoldatlan marad.
Az már csak egy apró megjegyzést vált ki belőlem, hogy a néhány tízmilliós termelési értékű kecske és a több száz milliárdos sertés és baromfi egy bizottság fennhatósága alatt van.
A tervezet további megkérdőjelezhető elképzelése a 13-16. §-ban található. Ezek lényege, hogy a terméktanács saját kockázati alapot képezhet, és ennek felhasználását a költségvetési támogatás juttatásának feltételeként szabhatja a miniszter. A 13. § lehetőséget ad a nem terméktanácstagoknak, hogy csatlakozhatnak a miniszter és a terméktanács között megkötött szerződéshez, amelynek keretében a terméktanácsnak kötelezővé teszik a saját alapja felhasználását. Kettős költséggel találkozik a termelő: a terméktanácsi tagsággal és a kockázati alap költségével. Én így olvastam ki ebből a törvényből. Ha ez így van - legyen igaza Kis Zoltán úrnak, hogy nem így van -, akkor akarva-akaratlanul a terméktanácsot népszerűtlenné teszi a kormány, és ha népszerűtlen lesz a terméktanács, vajon a tagsága bővül-e, csatlakoznak-e nem terméktanácstagok, lesz-e ebből rend, lesz-e ebből fegyelem, vajon nem lesz-e ebből egy kis káosz és piaci zűrzavar?
A 18-19. § rendelkezik az információs rendszerről. Ez nagyon fontos, mert a piacszabályozás alapja a megbízható adatrendszer. A költségvetés 1995 óta több milliárd forintot fordított a terméktanácsok információs rendszerének kialakítására és működtetésére. Ennél jóval többet, ennek mintegy ötszörösét fordították tudomásom szerint a terméktanácsok saját pénzeszközeiből erre a célra. Ma az FVM, a minisztérium és a törvénytervezetben kijelölt Agrárgazdasági Kutató Intézet is a terméktanácsok által szolgáltatott adatokra támaszkodik. Kérdésem: akkor miért van szükség újabb párhuzamos rendszer kiépítésére teljességgel költségvetési pénzből? Vagy talán félreértem a törvény szándékát? Akkor, amikor költségvetési gondjaink vannak sok területen, és ha most kicsit tréfálkozni vagy nem is tréfálkozni szeretnék, csak hasonlatokat akarnék mondani, akkor át tudnánk számolni, hogy ez a pénz hány lélegeztető gépre lenne elegendő, esetleg hány intervenciós beavatkozást tudnánk a mezőgazdaságba juttatni.
Van viszont ennek a törvényjavaslatnak egy rendkívül értékes része, a 29. §-ról beszélek, amelyről már szó esett, amely megkísérli a főként multinacionális áruházláncok által előszeretettel alkalmazott fizetési idők kordában tartását. A kérdés csak az, hogy lehet-e egy külön árucsoportra, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekre előírni ezt. Vajon milyen jogi következményei vannak ennek a jogegyenlőség elve alapján? Hát ezt a jogászok majd eldöntik.
Itt egy pillanatra megállok, mert a bizottsági ülésről hadd idézzem Font Sándor barátom, képviselőtársam megjegyzését, amely úgy szólt, hogy “Ebből a kedvezményből ez az előterjesztés kiveszi az alkoholtermékeket, a sört, a bort, a pezsgőt, a köztes alkoholterméket és a dohánygyártmányokat. Az alkoholtermékek mögött” - nem idézem a törvényt, itt hivatkozik a törvényre, a jövedéki termékeknek e körből való kivonására - ”van a pálinka, ami még mind semmi, amögött van a gyümölcs, és a bor mögött van a szőlő. Tehát azt kell mondanom,” - mondotta Font Sándor - ”hogy a második súlyos csapást mérik” - mármint a kormány - ”a szőlő-gyümölcs ágazatra. Az első akkor történt meg, amikor kihagyták őket a földalapú támogatásból, a második pedig ezáltal, hogy nem engedik be őket a 30 napos kötelezően kifizetendő termékek körébe.”
Nem folytatom tovább, mert politikai utalás is volt benne, amely egy nagyon szellemes utalás volt, hogy melyik térségekre vonatkozik ez a hátrányos megkülönböztetés - de a jegyzőkönyvben benne van.
Tehát, tisztelt képviselőtársaim, remélem, ez félreértés, hogy belekerült a törvénybe, bizonyára ez a kivétel ki fog belőle kerülni.
Összegezve az elmondottakat: a törvénytervezet a szervezeti felépítés vonatkozásában főleg elhibázott, elfogadása esetén éppen a csatlakozás előtt felforgat egy többé-kevésbé jól működő szervezetet, rendszert, és ezáltal könnyen idéz elő zűrzavart, káoszt, bizonytalanságot, ami rendkívül érzékeny dolog éppen az agrárpiacon. Nagyon tartunk attól, hogy elsorvasztja az önszerveződéssel indult, létrejött, állami támogatással fejlesztett, a termékpályát a termelőtől a fogyasztóig átfogó és az önszabályozást is megvalósítani képes terméktanácsot.
Tudom, hogy a szakmai szervezetek - ezek például a terméktanácsok - néha kellemetlen tárgyalópartnerek, de hosszú távon mégiscsak az ilyen szilárd szervezetekre kell támaszkodjon egy kormányzat, persze ha kellő bölcsességgel bír.
A szakmai önszabályozást, amit az előbb említettem, nagyon fontos dolognak tartom; a német terméktanácsnál már nagyon jól megvalósult, például a Tej Terméktanácsnál. Kétségkívül ezen más terméktanácsoknál igazítani és fejleszteni lehet, de ha ez megszűnik, akkor kis túlzással azt mondhatom, hogy az önszabályozás helyett visszatérünk a kézi vezérléshez. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy az agrárpiacot egy erős központi akarattal kell szabályozni, ahogy Kis Zoltán úr mondta, azonban azt gondolom, ha minden döntést a miniszter kezébe utalunk, akkor az nem lesz helyes, hiszen ezek a felállítandó termékpálya-bizottságok csak javaslattevő fórumok. Ez a rendszer nem az Európai Unióra, hanem kicsit inkább a rossz emlékű központi irányításra emlékeztet engem.
Hogy van ez az Unióban? Csak példaként említem a ma már egyszer említett Hollandiát, ahol a terméktanácsok az EU kifizetőhelyeként működnek, szakmai vonatkozásban kötelező jogi szabályozást hozhatnak, és nincs olyan, hogy valaki a terméktanácson kívül maradhat, és kívül maradva a piacra viheti a termékét. Tehát egy olyan erős szervezet a terméktanács, amely komoly önszervezéssel igazgatja a piacot. Az már csak hab a tortán, most így mondom, hogy a terméktanács elnökét az uralkodó nevezi ki, ezzel is növelve a tekintélyét.
(22.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! Én kétségkívül nem vitatom a törvénynek azokat az erényeit, amiről már itt előttem is szóltak, amelyek a különféle piacra jutás biztonságát segítik elő mint új eszközök, csak kérdés, hogy az új eszközök használatához kell egy új intézményrendszer - ez az expozémnak, a felszólalásomnak a lényege.
Én nagyon megfontolásra javaslom, hogy ezt az egészet a kormányzat gondolja át. Ehhez nem lehet módosító indítványt benyújtani, mert tulajdonképpen mi megkérdőjelezzük, hogy ez az új intézményrendszer szükséges-e. A meglévők fejlesztését, az azokra alkalmazott új módszereket tartjuk megfelelőnek és jónak, éppen ezért ezt a törvényjavaslatot nem tartjuk elfogadhatónak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
