KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Ha a felszólalása utolsó egy percét nézem, akkor azt mondom, hogy semmiféle véleménykülönbség nincs köztünk, azonos oldalon állunk. Ön azt mondta, hogy a Magyar Demokrata Fórum a béke oldalán áll, én azt mondom, a magyar kormány, a szocialista-szabad demokrata kormány a béke oldalán áll. Örülök neki, hogy azonos oldalon állunk.
Miben van akkor vitánk? Vitánk van a helyzet értelmezésében; az egyébként igen szép idézet egy evangélikus lelkésztől egy hibás kiinduló pontból vezeti le a következtetést. Azt mondja, hogy nem akar háborúzni Irak ellen, és úgy értettem, hogy ön sem akar háborúzni Irak ellen, hiszen akkor nem idézte volna ezt a részt, mert Irak nem támadott meg minket, ott is élnek öregek, ott is élnek fiatalok. Így igaz.
De vajon Szerbia megtámadott minket? Vajon a boszniai szerbek megtámadtak minket? Ennek ellenére Magyarország nagyon helyesen részt vett, két különböző magyar kormány - hiszen a boszniai háború a Horn-kormány időszakára esett, a koszovói válság rendezése, a béke kikényszerítése az Orbán-kormány idejére esett - mindkét esetben részt vállalt a közös akcióból.
Nem emlékszem, hogy ön akkor fölszólalt volna a magyar részvétel ellen, a magyar hozzájárulás ellen. És nagyon jól tette, hogy nem szólalt fel, mert igaz, hogy a boszniai szerbek minket nem támadtak meg, de gyermekek és öregek sokezres tömegét irtották ki. Igaz, hogy Szerbia nem támadott meg minket, de Szlobodan Milosevics hozzákezdett a koszovói albán kisebbség módszeres kiirtásához. És nem vagyok benne biztos, hogy nem folytatta volna ezt a Vajdaságban, ha a világ tétlenül nézi mindazt, amit Koszovóban csinált.
Vagyis: egyszerű, de nem egészen helyes logika az, hogy ha valaki nem támad meg minket, akkor nekünk semmi közünk a dologhoz. 2001. szeptember 11-e után, ha jól emlékszem, itt, a parlamentben valamennyien elítéltük a terrorista támadást, és ha jól emlékszem, akkor egy párt kivételével, amely azóta már nincs a parlamentben, egyetértettünk azzal, hogy ez az egész civilizált világ ellen irányított támadás volt.
Egyetértettünk, és azt hiszem, most is egyetértünk abban, hogy a terrorizmus ellen föl kell lépni, mégpedig olyan eszközökkel, amelyek hatékonyak, és meg tudják akadályozni azt, hogy a terroristák kényük-kedvük szerint fenyegessék a világot, és oltsák ki ártatlan emberek ezreinek, tízezreinek vagy százezreinek életét.
Ön azt mondta, hogy a magyar kormányfő a törpe kisebbséggel tartott, amikor aláírta ezt a bizonyos levelet. Én azt mondom, hogy ez egyáltalán nem törpe kisebbség, hiszen összesen 22 ország itt Európában, először nyolcan, azután még négyen, majd tízen ugyanezeket a gondolatokat fogalmazták meg. Ráadásul, ha ön figyelmesen elolvassa a levelet - felszólalása előtt sajnos nem tette meg, de remélem, felszólalása után meg fogja tenni -, akkor nem fog benne találni egyetlen mondatot sem, amely a háború mellett foglalna állást.
Ez a levél az euro-atlanti értékek mellett, a transzatlanti partnerség mellett, azaz az Egyesült Államok és Európa együttműködése mellett, az egység mellett foglal állást, és felhívja a figyelmet arra a veszélyre, amelyet Szaddám Huszein minden nemzetközi normát figyelmen kívül hagyó magatartása okoz.
Azt gondolom, képviselő úr, hogy ezzel szemben föl kell lépni. Azt gondolom, hogy békés politikai eszközökkel kell fellépni. De a békés politikai eszközök mögé erőt kell sorakoztatni, különben az semmit sem ér. Hány ENSZ-határozatot láttunk már megcsúfolva, megtagadva, soha nem teljesítve?
A dolog logikája pont fordított. Ugyanis a háborús megoldáshoz egyetlen ország is elég. Az Egyesült Államok katonailag ezt a kérdést meg tudja oldani. Hogy ne kerüljön sor háborúra, ahhoz van szükség egy nagyon széles egységre. Az a levél, amelynek aláírását ön hibásan felelőtlennek nevezte, erről az egységről szól, e mellett az egység mellett áll ki.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
