DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Önhöz, mint a verseny és a közbeszerzés szakértőjéhez fordulva kell a válaszomat elmondanom. Hiszen az elmúlt időszak mi sem másról volt híres, mint azokról a versenyekről (Keller László: Közbeszerzésekről!), azokról a meghirdetett pályázatokról, azokról a közbeszerzésekről, amikkel az önök kormánya a hírnevét szerezte. (Taps az MSZP padsoraiból.) Következésképpen azt kell mondanom, ebben az ügyben is nyilván arról beszélhetünk, hogy ön felhívja a figyelmemet azokra az újságokra, amelyeknek a szalagcímei hasonló viszonyt mutatnak a tényekhez, mint az ön felszólalása. Tehát nyilván pályát változtatni készül: közbeszerzési szakértőből bulvárpublicistává szeretné átképezni magát.
Ami azonban a tényeket illeti, azok a következők. Nem kis-, középvállalat, hanem egy relatíve nagyméretű vállalat hízott nagyra abban az időszakban, amikor az önök kormánya a versenyt kerülte. Ennek a vállalatnak az árajánlata, amely számunkra ismertté vált, ahhoz a pályázati eredményhez képest, amelyről beszél, nem sokkal: 12 százalékkal volt magasabb - az adófizetők pénzéből merítve -, mint a versenyben kialakult ár. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem igaz!) Azt gondolom, az adófizetőknek az is fontos, hogy mennyit vesznek ki a zsebükből, és az is fontos, hogy ezt átlátható pályázat keretében teszik-e meg, vagy pedig azt elkerülve. (Zaj a Fidesz padsoraiból.) Azt gondolom, hogy Magyarország piaca 2004. május 1-jétől szélesebb lesz. Szélesebb lesz, mint ma. A magyar vállalkozók nemcsak az itt megrendezett tendereken lehetnek győztesek, hanem másutt is. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, nekünk a verseny, az átláthatóság és a szabad hozzáférés elvei szerint kell a különböző pályázatainkat megrendezni. Végre ön is tudja, mert hiszen a Nemzeti Autópálya nyilvánosságra hozta 2002. december 14-én, hogy mi történt a pályázatokon, mi történt az ajánlatokban, szemben az előző gyakorlattal. Következésképpen az ön kritikai hozzászólása sem értékelhető másként, mint a mi kormányunk versenyelvű elkötelezettsége hirdetéseként. Ezt külön is köszönöm.
Ami pedig a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatát illeti, én úgy emlékszem, hogy a Versenyhivatal létrehozása, függetlenségének megteremtése és vezetőinek kinevezése az önök időszakában történt meg. Következésképpen a versenyhivatali vizsgálat tisztaságának megteremtése érdekében nekünk nem kell semmit tennünk, amit ön tőlünk kért. Pont az a helyzet, hogy attól tiszta egy vizsgálat, ha mi ennek érdekében, pont a független Versenyhivatal státusának megőrzésére figyelemmel, nem teszünk semmit. Természetesen, ha az a vád beigazolódik, mint amiről ön az újságokat idézve beszélt, akkor mi is le fogjuk vonni a következtetést, és fellépünk a verseny megsértésének hatékony szankcionálása érdekében. Addig én nem szeretném átképezni magam semmivé, legfőképpen nem bulvárpublicistává. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)