ZUSCHLAG JÁNOS

Teljes szövegű keresés

ZUSCHLAG JÁNOS
ZUSCHLAG JÁNOS, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága a legutóbbi ülésén tárgyalta a nyugdíjasok helyzetének és életminőségének javításáról az uniós csatlakozás folyamatában című országgyűlési képviselői határozati javaslatot.
Az országgyűlési határozati javaslatban foglaltakkal mind az ellenzéki, mind a kormánypárti képviselők egyetértettek a bizottságban, és annak az elfogadását egyhangúlag támogatták. Természetesen az egyhangú szavazás előtt olyan kérdések megvitatása történt meg, amelyek kapcsán egyes pontokban az ellenzéki és a kormánypárti képviselők nem értettek egyet, de összességében a javaslatban foglaltakkal egyetértettek, hiszen valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugdíjasok biztonsága a társadalom egyik legfontosabb feladata, és a szociális gondoskodás mind Magyarország, mind pedig Európa fontos értéke.
A bizottsági vitában elhangzottak nagyon fontos kérdések, így szó volt arról, hogyan lehetne csökkenteni az ollót a bérek, illetve a nyugdíjak között; hogyan lehetne a nyugdíjemelés mértékét átalakítani; hogyan lehetne a rugalmas nyugdíjba menetel intézménye kapcsán javaslatokat hozni, és ezeket megvalósítani. És rengeteg olyan egyéb kérdés felmerült, amely arról szólt, hogy a nyugdíjasok hogyan tudnak jobban élni, hogyan tudnak minőségibb életet élni, ami tudjuk, nemcsak pénz kérdése, hanem annak a kérdése is, hogy a társadalom hogyan áll a nyugdíjasokhoz, hogyan segíti őket, hogyan van arra mód és lehetőség, hogy ha esetleg az anyagi lehetőségeik meg is vannak, amellett azt is érezzék, hogy ők hasznos tagjai a társadalomnak. Így a vitában elhangzott a nyugdíj melletti munkalehetőség kérdése, és rengeteg olyan dolog, amely mind azt a célt szolgálja, hogy minden nyugdíjas a maga módján, a lehetőségekhez képest a lehető legjobb életet tudja élni a nyugdíjas éveiben. Az valóban fontos dolog, hogy szabályokkal meg legyen határozva, a nyugdíjasok mikor mennek nyugdíjba, milyen nyugdíjat kapnak, de nagyon fontos - és ezt a bizottsági vitában éppen az ellenzéki képviselőtársaink mondták -, hogy ez olyan módon legyen megvalósítható, hogy mindenki ki tudja választani a számára legmegfelelőbb, legjobb, leghumánusabb megoldást.
S azt gondolta a bizottság, hogy az országgyűlési határozati javaslat ennek a szellemében íródott, és olyan gondolatokat tartalmaz, amelyek megvalósítása nagyon fontos; olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek ma valóban problémát jelentenek Magyarországon, és amelyek megoldását valamilyen módon meg kell találni, és nem elsősorban azért, mert az európai uniós csatlakozás jövőre be fog következni, hanem azért, mert ezzel tartozik a társadalom a nyugdíjasoknak, akik az elmúlt évtizedekben dolgoztak. Illetőleg arra is gondolni kell, hogy minden generáció valamikor nyugdíjassá válik - akik most aktív korúak, 10-20-30-40 év múlva, attól függően, hogy most hány évesek, nyugdíjba mennek. És nekik is nagyon fontos lesz akkor, hogy olyan módon bánjanak velük, olyan módon segítsék őket, amilyen módon bánnak ők most a jelenlegi nyugdíjasokkal, mert azt gondolom - és ebben a bizottság is egyetértett -, hogy a társadalom olyan egységes dolog, amely a szolidaritáson alapszik, és a szolidaritásnak mindig két oldala van. Soha nem tudjuk, hogy éppen mikor kerülünk olyan helyzetbe, hogy segítségre van szükségünk.
Mindezek alapján a bizottság egyhangúlag támogatta a javaslatot, és bízik abban, hogy a vita kapcsán azok a szakmai kérdések, amelyek az ellenzéki, illetve a kormánypárti képviselők között meghúzódnak, tisztázódnak, és olyan egységes javaslattá tud forrni az országgyűlési határozati javaslat, ami a politika széles spektrumának támogatását bírja, hiszen azt gondoljuk, ez olyan kérdés, amely a társadalom egészét érinti, és nem lehet szűk politikai viták áldozata.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem