DR. GÓGL ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Valóban, a hosszú vita után az e szakaszra kirendelt módosító javaslatok közül először kettőre szeretnék utalni, a 21-esre és a 22-esre, amelyek összefüggnek. Mind a két javaslat az önkormányzatokhoz rendelt feladatok és az egyik esetben az önkormányzati tulajdonban, működtetésben lévő rendszereket érintő szakmai program egyeztetés utáni döntési helyzetéről szól, ami egy jó lehetőség.
(17.10)
A 22-es ugyanerről szól, hiszen vannak állami kézben lévő eszközök, ami egyetemeket, országos intézeteket jelent. Itt a térségért felelős városi vagy megyei önkormányzati tulajdonokhoz rendelt szakmai program egyeztetés utáni döntésére tettünk javaslatot, azaz azt ajánlottuk, hogy az egyeztetett szakmai program, amennyiben nincs összhangban - és ezt leírja a törvénynek az eredeti szakasza is -, a tervek közös meghatározása után a választott testületeknek jóvá kelljen hagyni ezt a változtatást.
A vita kapcsán is elmondtuk, hogy itt arról van szó - és a ma délelőtti vita alapján még inkább jelezhetem, arról van szó -, hogy nem vontuk el a tulajdonos önkormányzatok fejlesztési és fenntartási kötelezettségét. Tehát ha egy egyeztető társulás befogad egy szakmai programot, akkor az a szakmai program ívétől függően több évig, sőt évtizedet meghaladó ideig is fejlesztési, fenntartási kötelezettséget ró a jelen szabályok szerint is az önkormányzatokra.
Ezért a magam részéről úgy a 21-es, mint a 22-es módosító javaslatnak azt a bővítését, hogy az érintett választott testületeknek, közgyűléseknek jóvá kell hagynia ezt az egyeztetett programot, a figyelmükbe ajánlom, és az a kérésem, hogy fontolják meg, mert így is vitatott egy kétharmados törvénynek a megkerülése, ha pedig ez benne marad, akkor most már egészen biztos, hogy jogelvonásról vagy jogkorlátozásról van szó, amit az Alkotmánybíróság nem szokott jó néven venni.
A másik javaslat, amire szeretnék figyelmet fordítani, a 38. számú javaslat, ahol van egy különbség a javaslattevők és az eredeti szöveg között, mivel a pályázat elbírálása során az eredeti törvényszöveg véleménykikérésről beszél, magunk pedig arról, hogy az elbírálás során a pályázatnál meg kell szerezni ezeket a véleményeket. E kettő között van egy különbség, mert a kikért vélemény lehet nemleges is, és akkor nem kell figyelembe venni, míg a megszerzett véleménynél - és itt olyan szereplők véleményéről van szó, mint az illetékes térségi tulajdonos, az önkormányzatok véleménye és a térségi finanszírozók, mint a MEP-nek a kikérése - meg kell szerezni ezt a véleményt, és nem kikérni, mint ahogy az eredeti javaslat tartalmazza.
Kérem, hogy úgy a 21-es, mint a 22-es és a 38-as javaslatokat ilyen módon fontolják meg. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem