DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN
DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN
DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Napjaink liberalizmusa a múlt szabadelvűségében határozza meg történelmi gyökereit. Ez ad módot arra, hogy szükség esetén a liberalizmus érvként, hivatkozásként e történelmi gyökérzethez nyúljon vissza. Napjainkban e hivatkozások megszaporodtak, sajnos nagyon felületes módon. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, hiszen a szabadelvű és a liberális elvek, elvrendszerek történelmi-politikai elemzése, a cselekvéssé váltható konzekvenciák megállapítása mind a mai napig elmaradt. Az a tapasztalat, hogy ily módon értelmes párbeszéd alig lehetséges. Ennek valós voltát és aktualitását szeretném most egy-két motívummal bizonyítani. Idő hiányában csak az egyik pólusra, a történelmi szabadelvűség pólusára tekinthetek, abban a biztos reményben, hogy mindenki nyomban felismeri, mi a helyzet napjaink liberalizmusa terén a hivatkozott témákban.
Először egy kevéssé ismert politikusra, Ormós Zsigmondra hivatkozom, aki 1836-ban 29 levelet tett közzé Lipcsében, “Szabadelmű levelek” címmel. A kritika szerint a levelek mindegyikének mondanivalóját a közügy uralta. Milyen közügyek foglalkoztatták a kor szabadelvű politikusait, országgyűlési képviselőit? Csak két dolgot emelek ki, amelyek aktualitása napjainkban és parlamentünk falai között eleven erővel bír. Az egyik a reformországgyűlés szabadelvű képviselői által létrehozott, úgynevezett Társalkodási Egyesület. Ennek a célja az volt, hogy együtt tanulják és gyakorolják a felhozott vélemények, észrevételek vitatását, a különböző nézetek elmés és illendő kifejtését, a heves vetélkedés, a sértő személyeskedés, a durva ingerkedés elkerülését. Kell-e ezt kommentálni? A másik aktuális szándék, hogy egy szabadelvű olvasótársaságot hozzanak létre, abból a célból, hogy a fiatalságot elvonják a káros hatásoktól. Nem tudom, sírni kell-e vagy nevetni, hogy ilyen káros hatásnak a reformkor szabadelvűi többek között a kávéházat tekintették. Gondoljunk vissza az elmúlt hetek parlamenti vitáira, az utcai történésekre, amelyek mind a gyerekekre, a fiatalokra vonatkozó hatásokról szóltak. A különbséget most sem kell magyarázni.
Aztán egy nagyon is ismert politikusra, Eötvös Józsefre hivatkozom, miként tette azt az oktatási törvény vitájában egy MSZP-s képviselőtársam is. A ma készülő oktatási törvény és a mai pedagógiai tendenciák, illetve Eötvös pedagógiai elgondolásai vajon párhuzamba állíthatók-e? A különbség jól kiviláglik beszédeiből, tanulmányaiból, törvénycikkeiből. Pedagógiai elgondolásaiban a nevelést helyezi előtérbe, az akaratot fontosabbnak tartja az ismeretnél, és úgy véli: “ezer oktatás is csak kis részét teszi a nevelésnek”. Gondolata az Európai Unió mai kampányához is tartalmasan felhasználható lett volna, hiszen azt vallotta, hogy “a magyar csak úgy tarthatja fenn magát, ha a nyugati civilizáció zászlaját hordja Európa ezen részében”. De egyben az európai civilizáció mellett a magyar kultúra, tudomány és műveltség kérdésében látja a nemzet jövőjét, és az ő szavával élve: “a honszeretetben”. Vajon nem aktuális-e ma is az a kérdése, amelyet így tett fel vitapartnereinek: “Azt hiszik-e, hogy a honszeretettel úgy bánhatnak, mint egy központi főpénztárral, azaz ide-oda helyezhetik, vagy eltörölhetik?” Azonosítható-e hát a szabadelvű Eötvös oktatáspolitikája a mai liberális elgondolásokkal?
Ideje lenne a történelmi szabadelvűségnek és napjaink liberalizmusának összefüggéseit hitelt érdemlően viszonyítani, vagy ha ez folyamatosan és evidens módon nem megy, elfogadni a különbséget. Így a tiszta gondolatok tiszta beszédet teremthetnek. Ezzel elkerülhető a már 1830-as években is kivetnivalónak ítélt “sértő személyeskedés és durva ingerkedés”, továbbá nagyobb egyetértés születhet a közügyekben. Mindez igen sürgető és kívánatos lenne politikai közéletünk javítására.
Köszönöm figyelmüket. (Taps és közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!)
