DR. KOVÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem érdemes erről különösebb vitát nyitni, én csak arra szeretném felhívni az elnök úr figyelmét, hogy öten szavaztak az elnök úr indítványa mellett: Ecsődi, Jauernik, Világosi, Mécs képviselő urak, és ha jól emlékszem, Németh Zsolt, és öten pedig ellene, tehát nem kapott többséget az, hogy két vitaszakaszban folytassuk le a vitát. Ebből adódóan egy vitaszakasz lesz, amire egyébként Kontrát Károly indítványt tett, de én úgy gondolom, erről nem kell szavaztatni, mert a szavazás megvolt, és az elnöki javaslat nem kapott többséget, így akkor egy vitaszakaszban lehet álláspontom szerint ezt tárgyalni.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem