DR. GYIMESI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. GYIMESI JÓZSEF
DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitának ez a konstrukciója sajnos megfosztja az embert attól a lehetőségtől, hogy például Kuncze Gábor frakcióvezető urat meggyőzze további három példa említésével arról, hogy itt nem arról van szó, hogy a Fidesz-Magyar Szövetség képviselőcsoportja (Kuncze Gábor: Polgári!) a külföldi és főként nem az EU-tagállamokból érkező beruházások ellen érvel, hanem azt a jogalkotási módszert kifogásolja, hogy a jogharmonizáció jelszava alá sok minden olyan rendelkezést próbálnak beépíteni, amelynek semmi köze nincs Magyarország és az Európai Unió kapcsolatához, vagy a Magyarországon, illetve az Európai Unióban működő külföldi vállalkozások sikeréhez. A további példákat el fogom mondani normál felszólalás keretében, és remélem, azok meggyőzőbbek lesznek.
De a privatizáció kapcsán tett észrevételével kapcsolatban hadd említsem meg, hogy megítélésünk szerint nem szükséges az állami vagyon további privatizációja. Ma a magyar állami és magánvagyon aránya, összevetve az európai uniós országok átlagával, megállapíthatóan kisebb, mint az Unióban. Tehát az állami vagyon körének további szűkítése, privatizálása nem indokolható, mert azért a liberalizmus, az úgynevezett neoliberalizmus - mert azért hadd nevezzük így ezt a gazdaságfelfogást, amelyet önök képviselnek - nem feltétlenül minden melléktermékével együtt abszolút követendő és elfogadandó eljárás, és nem biztos, hogy ebből az elvből egyébként az következne, hogy mindent el kell adni, bármilyen áron, bárkinek.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem