KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, ez nem azt jelenti, hogy az összes frakció véleményét én foglalom össze (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem!), de természetesen szívesen elmondom a sajátunkét.
Az államtitkár úr helyesen állapította meg, hogy az európai uniós csatlakozásunkig hátralévő kevesebb mint egy évben egyre inkább áthatja majd az életünket az uniós csatlakozásra történő felkészülés. Így kell ez legyen minden területen a vállalkozók esetében, a mezőgazdasági vállalkozók esetében, az önkormányzatok, kistérségek, régiók esetében, természetesen a kormány esetében is, sőt a parlament esetében is. Az utóbbi feladata többek között azon európai uniós jogharmonizációs feladatok ellátása, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy Magyarország megfelelően illeszkedjen az Unióhoz, meg természetesen ahhoz is, hogy megfeleljünk mindazoknak az elvárásoknak, amelyeket az Unió támaszt Magyarországgal szemben.
Ez a törvényjavaslat pontosan erről szól, ahogy azt előttem szóló képviselőtársam is megállapította. A gazdaságról van szó és a vállalkozások lehetőségeiről. Az egyik oldalon nekünk persze mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a vállalkozásaink minél versenyképesebbek legyenek, minél versenyképesebben csatlakozzanak az Unióhoz, egyszerűen azért, mert érdekünk, hogy ebben a versenyben helyt álljanak. A másik oldalon viszont tudomásul kell vennünk, hogy az európai uniós csatlakozásunk azt jelenti majd, hogy egy egységes piachoz csatlakozunk, és ezen az egységes piacon belül a szereplők számára mindegyik országban ugyanolyan feltételeket kell biztosítani.
Ezzel az előttünk fekvő törvényjavaslattal nekünk pedig az a feladatunk, hogy megteremtsük a gazdasági szereplők számára azt a jogszabályi környezetet, ami lehetővé teszi, hogy a többi uniós tagállam vállalkozásaival, társaságaival folytatott versenyben megállják a helyüket egyrészről, másrészről viszont az Unió többi tagállamából hozzánk érkező vállalkozások, társaságok ugyanolyan körülmények között működhessenek Magyarországon, mint a hazai, a magyar vállalkozások. Ez jelenti ugyanis az egységes piac alapját.
Ettől kezdve persze viták övezik azt a kérdést, hogy miért jó ez nekünk, mi az előnyünk abból, ha egységes piac lesz, és itt kemény versenyfeltételek között találjuk magunkat, miért nem védjük a saját vállalkozásainkat. Vannak sokan, akik ezt károsnak nevezik egész egyszerűen, akikkel én viszont nem értek egyet. Egyrészt arról van szó, hogy a verseny mindig értünk, a fogyasztókért folyik, a verseny eredményezi a magasabb színvonalú, ugyanakkor adott esetben olcsóbb vagy kevésbé magas árú szolgáltatást, és nekünk érdekünk, hogy minél magasabb minőségű áruval, szolgáltatással találjuk magunkat szemben, lehetőség szerint megfelelő áron.
Ugyanakkor másrészt abban is egyetértettünk - bár sokan időnként ezt is vitatják, akár az itt ülő képviselőtársaink közül is -, hogy vajon jó-e nekünk az, ha idejön a külföldi tőke. Szerintünk meg viszont fontos az Magyarország számára, hogy jöjjenek a befektetők, teremtsenek munkahelyeket, hozzanak ide technológiát, ezzel szemben viszont, akik idejönnek, azok magyar munkavállalókat foglalkoztatnak, akik itt fizetik az adójukat, és természetesen a keletkező nyereség egy részét itt fektetik be. Vagyis alapvető érdekünk megfelelő környezetet biztosítani az Európai Unióból érkező vállalkozások számára.
Az államtitkár úr expozéjában elmondta, hogy a szabályozás kétszintű, mert vonatkozik az európai uniós tagállamokra, ugyanakkor nem vonatkozik harmadik országokra. Ennek az az oka, hogy az Európai Unión belül ugyanezeket a lehetőségeket kapjuk meg mi is, míg ahogy az államtitkár úr is mondta, a harmadik országokban ez a kölcsönösség nem áll fenn, ezért van az, hogy a kétlépcsős szabályozás az uniós tagállamokra biztosítja a feltételeket, míg másutt nem.
Végül is, mindezzel együtt a frakciónk támogatja a javaslatot, hiszen a jogharmonizáció (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a nemzeti elbánás biztosítása, az Unióból érkező társaságok, vállalkozók részére megfelelő piac- és hitelezővédelem azok a célok, amelyeket egy ilyen törvényjavaslattól elvárunk. A törvényjavaslat ezt teljesíti, frakciónk megszavazza a javaslatot.
Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem