DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy ezt az igazán érdekes vitát egy új szemponttal gazdagítsam. Rögtön elöljáróban, a félreértések elkerülése végett is szeretném leszögezni, hogy a magam részéről támogatom az előttünk fekvő törvényjavaslatot, de azt is szeretném világossá tenni, hogy ezt nem volt könnyű kimondani a részemről. Azért nem volt könnyű kimondani - és ez az az új oldal és új szempont, amit szeretnék behozni a vitába -, mert úgy érzem, hogy az egyszázalékos rendszer, amelynek előnyeiről és sajátosságairól itt már szó esett a vita kapcsán, egy nagy érték, és nem biztos, hogy a most előttünk fekvő megoldás képes lesz hosszú távon ezeket az értékeket tartóssá és stabillá tenni. Miről is van szó?
Az a törvényjavaslat, ami előttünk van, és ez az új támogatási rendszer kialakít egy szisztémát. Ez a szisztéma más, mint amit annak idején mi közösen kitaláltunk az 1 százalék kapcsán. Mi volt az 1 százaléknak az eszmei háttere? Az egyszázalékos felajánlást azért találtuk ki annak idején közösen, és aratott sikert a magyar társadalomban és - mint örömmel hallom - minden pártnál, hiszen a kormánypártok és az ellenzéki pártok egyaránt rendkívül pozitívan emlékeztek meg erről a rendszerről, mert a filozófiája a következő volt.
A magyar társadalom évtizedeken keresztül azt szokta meg, hogy atyáskodnak felette; az állam kegyet oszt, alattvalóként kezeli a polgárokat. A polgárok önrendelkezésének egy újabb állomása az, amikor közvetlenül tudnak dönteni az adójukról, közvetlenül tudják különböző szervezetek számára felajánlani ezt a pénzt azért, hogy ne különböző grémiumok mondják meg, hogy mi a polgárok érdeke, mi az ő szándékuk, mi az ő akaratuk, hanem közvetlenül tudják ezt érvényre juttatni, úgy, hogy felajánlják az adott szervezetnek, úgy, hogy támogatni kívánnak például egy civil szervezetet. Aztán ebből a logikából mentünk tovább az egyházak támogatására is egy másik 1 százalékkal.
Tehát az önrendelkezés volt az egyik legfontosabb elem, amely a rendszerváltás után is egy nagy hiánya a magyar társadalomnak, az önrendelkezésre való ráébredés; az, hogy felelősek vagyunk közös dolgainkért, felelősek vagyunk azokért az ügyekért, amelyeket közösen kell intéznünk, mert egy közösségben élünk, a magyar társadalomban, és ezért a köztársaságért felelősek vagyunk mindannyian, tevékeny módon.
Az önrendelkezés ráébredésének ez a hiánya - ahogy az előbb fogalmaztam - önmagában egy nagy problémája a rendszerváltás utáni magyar társadalomnak. Ennek egy pici szelete volt, ahol lehetett segíteni, az egyszázalékos területen a civil szféra, ahol végre a polgárok mindenféle közvetítés nélkül, mindenféle grémiumok, szervezetek, kuratóriumok, tanácsok és egyebek nélkül tudtak dönteni arra vonatkozóan, hogy kit akarnak támogatni, ki az, akinek közvetlenül az adójukat akarják odairányítani, mert úgy gondolják, ők a legméltóbbak arra, hogy olyan fontos feladatokat, társadalmi célokat megvalósítsanak, kitűzzenek, amelyek hasznosak és a közjót szolgálják. Ez volt az 1 százalék alapfilozófiája.
A most előttünk fekvő törvényjavaslat egy másfajta gondolkodásmódot tükröz. Mondtam, hogy az elején nem volt könnyű nekem kimondani azt, hogy én ezt támogatom. Azért támogatom alapvetően ezt a javaslatot, mert úgy érzem, még ha szembe is megy azzal, amit az előbb elmondtam, az 1 százalékot kialakító logikával és felfogással, van benne egy pozitív elem, ami miatt végül is a támogatás mellett döntöttem: ez a civil társadalom saját erejére való ráébredésének a folyamata; az, hogy a magyar civil szféra azt tapasztalhatja meg, hogy van ereje, számít, fontos, partner, ha úgy tetszik, és remélhetőleg eljut odáig is, hogy nem is egyszerűen pusztán partneri viszonyról van szó az állam irányába, hanem önmagában az egész társadalom nem ér semmit, ha nincsen egy olyan széles szövete, egy olyan működőképes, tartós háló benne, amit a civil szféra tud valójában megjeleníteni, amit a civil társadalom a szó nemes értelmében jelent.
Ez a saját erejére való ráébredése a civil szférának az, ami végül is bennem eldöntötte ezt a kérdést, de az előbb megfogalmazott aggályok komolyan élnek bennem, és ez a törvényjavaslat nem is tudta teljesen eloszlatni bennem azt az érzést, hogy nem biztos, hogy jó irányba megyünk. Hiszen a törvényjavaslat is létre fog hozni különböző új testületeket. Ezek a testületek a pénzosztással fognak foglalkozni, különböző döntéseket fognak hozni. Nyilván e testületeknek a fenntartására is pénzeket kell szánnunk. Ezeket a pénzeket valamilyen módon a civil szférától kell elvonni, hiszen ezekből kell majd fenntartani a különböző testületeket és az óhatatlanul is köréjük telepedő bürokráciát is, amely működteti majd ezeket a grémiumokat.
Lehet, hogy lesz ennek haszna. Hiszen én magam is azért mondtam az igent, mert azt gondolom, lehet ennek egy társadalmi haszna, egy politikai haszna hosszú távon, amikor azt mondjuk, hogy megtapasztalja az erejét a civil szféra. De mindenképpen van egy hátránya is: pont azt a szempontot hozza elő, pont azt erősíti meg, amit annak idején le akartunk győzni az 1 százalék bevezetésével. Vagyis újra különböző pénzosztó szervezeteket, különböző mechanizmusokat, különböző, a szféra fölé rendelt grémiumokat hoz létre, erősít meg, és nem pedig közvetlenül a polgárok akaratára, az emberek döntésére bízza a pénzosztás és az adófelajánlás nagyon fontos aktusát.
Mindezekkel együtt nagyon remélem, hogy az 1 százaléknak az a logikája, ami annak idején létrehozta ezt a támogatási rendszert, megmarad és erős tud lenni. Hiszen ez az, ami egy igazi függetlenséget jelent a mindenkori államhatalomtól, a mindenkori politikától, a mindenkori, ha úgy tetszik, központi bürokráciától, és egy egészen másfajta gondolkodásmódot jelenít meg a magyar társadalomban is, mint ami az elmúlt évtizedekben szokásos volt. A törvényjavaslatban megjelenő felfogás mindamellett, hogy - még egyszer hangsúlyoznám - lehet hasznos és lehet eredményes, hordozhat magában veszélyeket is. Nagyon remélem, hogy amikor e törvény alapján majd fölállnak a különböző testületek, és elkezdenek dolgozni, akkor az a szellem, amiről itt beszéltem és amit szerettem volna megszólaltatni is a parlamentben, nagyon erősen ott lesz a döntéshozók fejében és gondolkodásmódjában.
(12.00)
Azért, hogy elkerüljék azokat a csapdákat, amelyeket óhatatlanul is az ilyen megerősített, felnövesztett grémiumok egy idő után kialakítanak maguk körül. Tehát legyen meg az az elkötelezettség, elhivatottság a civil szféra iránt, legyen meg az a függetlenség és önállóság, amely a mindenkori államtól, a mindenkori kormánytól függetleníteni képes ennek a szférának a tevékenységét, és függetleníteni képes a pénzosztás néha szép és kellemes, de nagyon sokszor rendkívül nehéz döntéseket eredményező folyamatát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ezeket az aggályokat meg kellett osztanom a magyar parlamenttel, tekintettel arra, hogy valószínűleg ez a törvény is a gyakorlati életben fogja majd megmutatni azt, hogy képes-e ezekre az aggályokra választ adni. Nagyon remélem, hogy az a szempont, ami miatt én is az igent mondom ki, és támogatni szeretném ezt a javaslatot, olyan fontos és erős lesz a magyar civil társadalom szempontjából, valóban egy olyan megerősödési folyamatnak lehetünk most majd a tanúi, amely alkalmas lesz arra, hogy ezeket az aggályokat eloszlassa.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Halász János tapsol.)
