DR. LÉVAI KATALIN
DR. LÉVAI KATALIN
DR. LÉVAI KATALIN tárca nélküli miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hat év után ismét a civil társadalomhoz kötődő jogszabályt tárgyal a Magyar Köztársaság Országgyűlése. Legutóbb 1997-ben alkotott átfogó civil törvényt a parlament a közhasznú szervezetekről.
Számomra - mint a civil világhoz, a civil szervezetekhez sok szállal kötődő ember részére - felemelő és megtisztelő érzés, hogy miniszterként első alkalommal a civil szférához kötődő törvényt terjeszthetek a tisztelt parlament elé.
A rendszerváltást követő években, évtizedben az egyik legnagyszerűbb folyamat a civil szerveződések robbanásszerű és számszerű növekedése volt, a magyar civil társadalom kiépülése és az intézményesültség megkezdődése. Az értékek és a közösségek válságára a civil szféra a legegészségesebb választ adta: újjászervezte önmagát. Önök pontosan tudják, hogy ez nem előzmények nélkül történt, hiszen a két világháború közötti korszakban a civil szerveződések széles köre élt a magyar társadalomban, a második világháborút megelőző években hazánknak fejlett civil társadalma volt.
A munkásegyesületek mellett a vidék lakosságának nagy része részt vett valamilyen kulturális, szabadidős vagy sporttevékenységben, a városokban pedig nagy számban működtek az alapítványi fenntartású árvaházak, ingyenkonyhák, szeretetotthonok, a kórházakban az úgynevezett alapítványi ágyak, a civil világ nagyon erős szövetét jelentette a társadalomnak.
A rendszerváltást előkészítő, illetve azzal járó jogszabályi változásokkal élve, a polgári törvénykönyvbe 1987-ben került vissza az alapítvány intézménye, és 1989-ben született meg az egyesülési jogról szóló törvény. A civil világ rendkívül aktívan reagált, és robbanásszerűen mutatkozott meg az a kreativitás, ami az emberekben nyilvánvalóan tovább élt.
Ma Magyarországon a bíróságok körülbelül 60 ezer civil szerveződést tartanak számon, és ezek közül olyan 48-50 ezer az, amelyik valóban hétköznapi tevékenységében is nagyon nagy aktivitást fejt ki. A nagyszámú civil közösség egyre inkább teret biztosít a társadalmi önszerveződésnek, az esélyek kiegyenlítődésének, megjelentek az autonómia, az önkéntesség, az öntevékenység és az adományozás klasszikus jegyei, polgárok tíz- és százezreinek nyújtva színteret egyéniségük kiteljesedéséhez.
Elindult az a folyamat is, amelyet a fejlett demokráciákban már régóta láthatunk, a közszolgáltatások többszektorúvá váltak, mindenekelőtt az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a szociális ellátás területén, a hátrányos helyzetű és a marginalizálódott rétegekkel való foglalkozás területén egyre inkább alternatívát vagy többletlehetőséget nyújtanak a civil szervezetek.
A civilek kreativitása és empátiakészsége kitapinthatóvá vált a társadalmi lét perifériájára szorultakkal való törődésben, ez az a szféra, amelyik a civil ethosz közül a legfontosabbnak a társadalmi szolidaritást tekinti. Lassan visszaállt az a trend, ami az 1940-es években megszakadt, és kifejlődött egy új civil szektor. Háromszektorúvá vált a civilek, az állam és a piac közötti együttműködés, tehát megszületett nagyon sokféle olyan együttműködési forma, amelyet korábban nem ismertünk vagy nem láttunk. A civil szervezetek nemcsak helyettesítő funkciókat látnak el, tehát nemcsak olyan területeken jelennek meg, ahol az állam nem tudja vagy nem akarja teljesíteni a feladatait, hanem helyettesítő, kiegészítő funkciót is ellátnak, ez megfelel annak a modernizációs folyamatnak, amelyeket más országokban is láthatunk.
Nagyon sokféle szerződések rendszere alakult ki az állam, az önkormányzatok és a civil szervezetek között, és ez szükségessé teszi az állami szerepvállalás újragondolását.
Tisztelt Ház! Miközben azt állapítjuk meg, hogy létrejött a magyar civil társadalom, látnunk kell annak a sokszínűségét és a tagoltságát is, nemcsak tevékenységi és földrajzi területek szerint, hanem működési jellegük szerint is, hiszen megtalálhatók az öntevékeny, a szolgáltató, az adománygyűjtő, az adományosztó, a társadalmi és szakmai érdekképviseleti szervezetek is, és létrejöttek idővel az ernyőszervezetek is, amelyek hatékonyabb működést tudnak biztosítani a szektor számára.
A sokszínűség és a tagoltság erős differenciálódáshoz és helyenként látni kell azt is, hogy megosztottsághoz vezetett.
Számszerű többségben vannak a klasszikus civil szervezetek, ezek alatt az alapítványok, egyesületek, társadalmi szervezetek értendők, amelyeknek egy komoly problémája az, hogy gazdaságilag törékenyek, a finanszírozás számukra hosszú távon nagyon sok esetben nem biztosított, máról holnapra élnek, és pontosan tudjuk, hogy ez felveti azt a problémát, hogy nem lehet előre megtervezni hosszú folyamatokat, nem lehet kiszámíthatóan, nem lehet biztonságosan működni. Ez nagyon nagy nehézséget jelent elsősorban a kis szervezetek számára.
A magyarországi civil szervezetek nagy része apró szerveződés, kevés taggal működik, kevés pénzügyi forrással. Kialakult viszont egy szűk professzionalizálódott kör, többnyire közalapítványok, köztestületek, közhasznú társaságok ezek, és ők rendelkeznek a szektor összbevételének 40 százalékával; ez egy 2002-es adat.
A civil szervezetek bevételei között 2002-ben 30 százalékra emelkedett a költségvetési eredetű források aránya, de a korlátozott nyilvánosság és a pályázatra való felkészületlenség miatt ez is a szervezetek viszonylag szűk körét éri el. A támogatások megszerzéséért folytatott küzdelem a civil szervezetek között az együttműködés mellett felélesztette a rivalizálást is, és a politika eltérő intenzitással ugyan, de igyekezett befolyással lenni a civil szervezetekre, ami ugyancsak erősítette a megosztottságot és időnként a paternalisztikus vonásokat.
A szektor objektív fejlődése, a felhalmozódott tapasztalatok, a társadalom demokratizálódási igénye, az esélyek egyenlőségének szükségessége, valamint a politikai környezet fokozatos és folyamatos átalakulása viszont lehetőséget teremtett arra, hogy a következő években a társadalom minőségi változásainak időszaka legyen a civil szektor számára. Ez felveti a kormányzati magatartás ismételt újragondolását. Úgy gondolom, hogy a kormányzati magatartásnak egyidejűleg nagyon tudatosnak és önkorlátozónak kell lennie, ami nem akarhat sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy a civil szervezetek működését, gazdálkodását, társadalmi szerepük betöltését elősegítse azzal, hogy megteremti azt a feltételrendszert, amely leginkább megfelel a civil társadalom igényeinek, elvárásainak és aspirációinak.
Tisztelt Ház! Az előbb említett célokat hivatott megvalósítani a kormányzat civil stratégiája, amelyet a kormány 2003. május 7-i ülésén fogadott el, és amit rövid időn belül a parlament elé terjesztek, kérve, hogy ezt a magyar törvényhozás országgyűlési határozat formájában erősítse meg.
E stratégia a kormányprogram azon fejezetéből indult ki, amely az autonóm civil társadalmat partnernek tekintő állam címet viseli. Ebben a címben két nagyon fontos olyan fogalom foglaltatik benne, amely a civil társadalom számára alapvetően fontos. Az autonómia az önállóságot és a függetlenséget jelenti, partneri viszony pedig csak egyenlő, egyenrangú felek között létezik.
(9.40)
Ebből adódóan a kormány elismeri a civil szerveződések jelentőségét a társadalom demokratizálódásában, a polgári szabadságjogok megvalósításában és az autonóm személyiségek kiteljesedésében. Tiszteletben tartja a civil szervezetek függetlenségét és politikai semlegességét, valamint természetesnek tekinti, hogy a civil társadalom kontrollt gyakorolhat. Úgy tekint a civil szervezetekre, mint az Európai Unióhoz csatlakozás során a kultúrák, a közösségek és a polgárok csatlakozásának nagyon fontos színterére. Nélkülözhetetlennek tartja a civil szervezetek tevékenységét az önkéntesség, az öntevékenység, az önsegélyezés, a társadalmi szolidaritás és az esélyegyenlőség megteremtése területén.
Mindehhez az állam dolga az, hogy megfelelő feltételrendszert biztosítson. Ezt úgy kívánja kialakítani, hogy a civil szervezetek részeseivé váltak már az elmúlt időben - és egyre inkább azzá válnak - a jogalkotásnak, a források elosztásának, legitim képviselőik pedig ott vannak, részt vesznek a társadalmi párbeszéd intézményrendszerében. Mindemellett tiszteletben tartja és a civil társadalom belügyének tekinti a civil érdek-képviseleti rendszer kialakítását.
A kormányzat civil stratégiája természetesen nemcsak elveket tartalmaz, hanem konkrét intézkedéseket is. Ilyen többek között a civil szolgáltató központok, korábban a civil házak országos hálózatának megerősítése. Ezekre azért van nagyon szükség, mert az ország minden részére el kell hogy jusson az az információ, jogi tudás, pályáztatásokról szóló elérhetési lehetőségek, tanácsadás, könyvtári és közösségi szolgáltatás, ami többnyire a fővárosban összpontosul. Nagyon fontos törekvésnek tartom azt, hogy minél szélesebb körben és minél inkább a szegény kistelepülésekhez is eljussanak ezek az információk, és működjenek ott is ilyen civil házak, civil szolgáltató központok. A fővárossal együttműködve létrehozzuk a budapesti civil szolgáltató központot, amelynek pályázatát a Nonprofit Információs és Oktató Központ, a NIOK alapítványa nyerte meg. 2002-ben 36 millió, ebben az évben 150 millió forintot fordít erre a programra a kormányzat illetékes szerve.
Érdemes talán még megemlíteni azt, hogy az Igazságügyi Minisztérium felhívására több mint 300 civil szervezet jelentkezett be a civil jogszabályokat érintő változások véleményezésére és a jogszabályok előkészítésének konkrét munkálataira. Magam is azt tapasztaltam korábbi munkám során az elmúlt évben, hogy a civilek nagyon komolyan veszik azt a szerepüket, hogy részt akarnak venni a jogszabályok alakításában, és akkor szeretnének még véleményt nyilvánítani, amikor egy törvény normaszövege nem készült el. Én magam részese voltam olyan társadalmi vitáknak, illetve elindítottam olyan társadalmi vitákat az esélyegyenlőségről és az egyenlő bánásmódról szóló törvény kapcsán, amelyen a roma szervezetek, a női szervezetek és a fogyatékosokat képviselők szervezetei vettek részt, és láttam azt a folyamatot, hogyan alakul át a törvény szövege, és úgy gondolom, ez nagyon lényeges folyamat. Azt hiszem, a közeljövőben ugyanezt a gyakorlatot kellene folytatni.
A partneri viszonyról és együttműködésről beszéltem, és ez jellemezte mind a kormányzat civil stratégiája, mind a most beterjesztett nemzeti civil alapprogramról szóló törvény előkészítését. A 2002 májusában megalakult kormány az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottságával együttműködve első alkalommal 2002. július 11-én hívta párbeszédre több száz civil szervezet képviselőjét. Ez a folyamat szeptember 3-án újabb fórumon folytatódott. A Miniszterelnöki Hivatal kormányzati informatikai és társadalmi kapcsolatok hivatala 2002. szeptember 5-én hozta nyilvánosságra a kormányzati civil stratégia első változatát, amelyet társadalmi és szakmai vitára bocsátott.
Medgyessy Péter miniszterelnök 2002. szeptember 26-án a Parlamentben megtartott “Függetlenség és partnerség - civil szervezetek ez európai Magyarországért” konferencián tájékoztatta közel 600 civil szervezet képviselőjét a kormányzati alapelvekről, és ekkor jelentette be konkrétan a nemzeti civil alap létrehozását. Azóta háromnegyed év telt el, és önök előtt itt van a törvénytervezet. Lehet, hogy ezt gyorsabban is meg lehetett volna írni, néhány jó kodifikátor segítségével, de úgy gondolom, hogy akkor éppen az a folyamat, amiről az előbb beszéltem, nem érvényesült volna. A civilek nem szólhattak volna bele olyan mértékben ennek a törvénytervezetnek az alakításába, ahogyan ez így most megtörténhetett, ez pedig ellenkezik a kormányzat felfogásával.
A nemzeti civil alapprogram első változata 2002. október 25-én került fel az internetre, és azóta folyamatosan változott, ez jól nyomon követhető, hiszen országos és helyi fórumokon vitatták meg a civil szervezetek és a civil társadalom szakértői, és tették hozzá véleményüket. 2002. október 28-án létrejött a civil együttműködési program négy munkacsoportja, amelyek jogi, pénzügyi, kormány-civil és civil-civil kapcsolatok kérdéskörében folyamatosan mintegy háromszáz civil szervezettel működtek együtt és folytattak véleménycserét. A témát gondozó államtitkárságra több mint kétszáz konkrét, szövegszerű észrevétel érkezett.
2003. január 28-án ismét országos fórumra került sor, majd folytatódott a kisebb közösségekben való egyeztetés. Ha valaki összehasonlítja a 2002. október 25-i tervezetet a most a parlament elé beterjesztett törvényjavaslattal, akkor érzékelheti a változásokat. Külön köszönettel tartozom az Országgyűlés elnökének, aki a legvégső szakaszban 3 ezer civil szervezethez juttatta el véleményezésre a törvénytervezetet. A most beérkezett javaslatokat egyaránt hasznosíthatják a parlamenti vitákban és a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletben is.
Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő nemzeti civil alapprogramról szóló törvény rendeltetését és remélhetően nagyságrendjét tekintve korszakos jelentőségű a magyar civil társadalom életében. Önök előtt is ismert, hogy a magyar adózók 1996 óta ajánlhatják fel megfizetett személyi jövedelemadójuk 1-1 százalékát a civil szervezeteknek, illetve az egyházaknak. Én most csak az úgynevezett civil 1 százalékok adatairól szeretnék beszélni. Ha 2002-ben minden adózó rendelkezett volna személyi jövedelemadója 1 százalékának felajánlásáról, akkor ez az összeg 11 milliárd forint lehetett volna. Ezzel szemben az adózók 34 százaléka 5,2 milliárd forintot ajánlott fel, így 5,8 milliárd forint bent maradt a költségvetés nagy kalapjában. A civil szektor régi igénye, hogy a fel nem ajánlott, úgynevezett bennmaradó vagy bennragadó 1 százalékok is a civil szervezetekhez jussanak el, illetve annak kiteljesedését szolgálják.
Az összeg nagyságrendjének megítéléséhez azt kell tudni, hogy 2002-ben a civil szektor összbevételének körülbelül 30 százaléka, mintegy 200 milliárd forint származott költségvetési forrásokból. Ebben benne van az állami feladatvállaláshoz kötődő normatíva, a költségvetésben nevesített támogatások, a pályázaton elnyert összegek, a visszaigényelt áfa, az önkormányzati támogatások és a felajánlott 1 százalékok is. A kormányzat nem ezek helyett és nem ezek kiváltására, hanem ezen források mellé kívánja a direkt támogatások rendszerébe beépíteni a nemzeti civil alapprogramot.
A korábbi tervezetek kifejezetten a fel nem ajánlott 1 százalékokat és más egyéb forrásokat nevesítettek bevételként. A kormány 2003. május 7-i ülésén azonban egy új konstrukcióról döntött, és ez került a tisztelt Ház elé. A javaslat szerint az alapprogramba az adózók által felajánlott 1 százalékkal azonos összeg kerül. Ez egyaránt ösztönzi az adózókat a minél nagyobb arányú felajánlásra, és egyaránt ösztönzi a civil szervezeteket arra, hogy minél kreatívabb módszereket használjanak annak érdekében, hogy megszerezzék az 1 százalékot.
Itt nagyon röviden szeretnék csak utalni arra, hogy az elmúlt évben vagy elmúlt években úgy érzékelem, hogy a civil társadalom nagyon sok olyan technikát és olyan tudást kezd el használni, amelyet korábban nem tett meg. Jó néhány olyan kampány volt, amellyel ösztönzött, rávett más civil szervezeteket arra, hogy együttesen lépjenek fel. Ez nagyon fontos vonás, ami abból indul ki, hogy ha nem rivalizálnak egymással, hanem együtt akarnak valamilyen célt elérni, akkor nyomásgyakorló csoportként ezt eredményesebben tehetik meg.
Tisztelettel felhívom a figyelmüket a törvénytervezetben a céloknak azon pontjára, amely szerint az éves forrás legalább 60 százalékát működési támogatásra kell használni. Ez az a sérülékeny pont, amit a civil szervezetek nagyon régóta és nagyon sokszor emlegettek. A civil szervezetek ugyanis a legnehezebben működési támogatáshoz jutnak hozzá, hiszen a programfinanszírozás, a normatív támogatás és a pályázatok többsége nem ismeri el a működési költségeket.
(9.50)
Ehhez a forráshoz azok a szervezetek is hozzájutnak, amelyek nem képesek vagy nem akarnak az államtól vagy az önkormányzattól feladatokat átvállalni. Ha belegondolunk abba, hogy az elmúlt években a parlament, illetve az idén néhány héttel ezelőtt a Miniszterelnöki Hivatal 350-400 millió forintot ítélt oda működési támogatásként, akkor láthatjuk, hogy ez az összeg akár meg is sokszorozódhat, meg is tízszereződhet.
A nemzeti civil alapprogram mindenekelőtt az úgynevezett klasszikus civil szervezeteknek kedvez, hiszen a költségvetési eredetű forrásokból létrehozott közalapítványok és köztestületek nem pályázhatnak, illetve kizárja a törvénytervezet az éves költségvetési törvényben nevesítetten támogatott szervezeteket is. Ennek az az indoka, hogy a költségvetésből kétszeresen nem szeretnénk támogatni ugyanazt a szervezetet.
A törvénytervezet a támogathatóság feltételéül legalább egyéves működést ír elő. Az előzetes vitákban néhány helyen felmerült, hogy a civil szervezetek a nyilvántartásba vételi végzés jogerőre emelkedése után azonnal pályázhassanak a nemzeti civil alapprogramhoz. Azt gondoljuk, hogy egyrészt pályázásra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ne hozzanak létre civil szervezeteket, másrészt egyéves tevékenységgel bizonyítsa a szervezet az életképességét. Voltak olyan javaslatok is, amelyek szigorítottak volna, és csak a közhasznú jogállással rendelkező civil szervezetek pályázhattak volna. Mi ezt nem fogadtuk el, a közhasznú tevékenység végzését tekintettük feltételnek.
Röviden szeretnék még szólni arról, miszerint a nemzeti civil alapprogram egyik legfontosabb alapelve, hogy az elvi irányító tanácsban és a támogatásokat odaítélő kollégiumokban ne a kormányzat által választott, hanem a civilek által delegált legitim képviselők legyenek ott. (Az elnök ismét csenget.) A törvénytervezetben javasolt civil jelöltállítási rendszer feloldja ezt a problémát.
Köszönöm szépen a figyelmüket, és elnézést, hogy kicsit több időt használtam fel. (Taps.)
