PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként több mint ötezer civil szervezettel vettem fel a kapcsolatot, majd szakértőkkel és több száz szervezettel egyeztettünk a civil szektor aktuális kérdéseit illetően. Ezúton is megköszönöm a válaszleveleket, a megkereséseket, a civil szervezetek nagy számú érdeklődését. Természetesen nehéz feladat a különféle igényekre és elvárásokra igényes rendszerben választ, megoldást nyújtani.
Mindenki egyetért abban, hogy a szektor fokozottabb támogatására és az ezt szabályzó jogi keretekre szükség van. Az ördög itt is a részletekben, a hogyanban bújik meg. Ha az emelt összegű támogatást egy túlbürokratizált, a kormányzat által kézi vezérléssel üzemeltetett rendszerbe fektetjük, nem a civil szféra fejlesztését, hanem annak kontraszelekcióját, lásd az aczéli támogatott, tűrt, tiltott rendszert érhetjük el.
Történelmi pillanatokat élünk, hiszen a civil szféra nagyobb támogatását már régen célul tűzte ki a Magyar Demokrata Fórum is. Ezért örülünk annak és támogatjuk azt, hogy az Országgyűlés elé került a nemzeti civil alapprogram létrehozásáról szóló törvényjavaslat. A törvényjavaslat demokratikusabbá tétele érdekében az MDF módosító javaslatokkal fog élni, és csak ezek elfogadása esetén tudjuk támogatni a törvényjavaslatot.
A hazai civil szervezetek több évszázados történetében óriási törést jelentett, amikor a második világháborút követően az orosz tankok nyomán a baloldal puccsszerűen átvette a hatalmat. Ekkor a baloldal nem csupán a polgári pártokat, hanem a teljes demokratikus közéletet szétroncsolta, majd e rendszer négy évtizedes fennállása alatt az egész társadalom is erősen torzult. Az egyenlősítés azt jelentette, hogy a kádári elit kivételével mindenki egyenlően szegény volt, mindenki egyenlően meg volt fosztva nemcsak az anyagi boldogulás lehetőségétől, hanem a szabad időben, a privát szférában is az állam mondta meg, hogy mit lehet csinálni. A totális államot azonban szerencsére nem lehetett fenntartani, a civil szféra nyomására lassan demokratizálódni kezdett az egypólusú közélet. A puha diktatúra idején már megjelentek azok a civil csírák, amelyekből újra kibontakozhatott a hazai civil társadalom.
A majdnem fél évszázados rombolást nem lehetett helyrehozni a rendszerváltozás óta eltelt évek alatt, még ha örvendetes módon rengeteg civil szervezet jött is létre azóta. Ezek sajnos a saját működési feltételeiket csak szűkösen vagy egyáltalán nem tudják biztosítani.
Az 1994-1998 közötti rossz emlékű szocialista-liberális uralom alatt a források legnagyobb részét ismét azok a pártállamiból civillé avanzsálódott csoportosulások kaphatták meg, amelyek a tűzhöz közel ülve, korábban is megszerezték az állami vagyon egy jelentős részét. Nem is az a baj, hogy az úttörők, a KISZ-utódszervezetek monopolhelyzetük után is megtarthatták vagyonukat, hanem az, hogy nem a kisemberek gyereke részesül a jóból, hanem azok a káderek, akik saját maguk részére szépen elprivatizálták a közvagyont.
A csillebérci tábor sorsáról már évek óta vitatkozunk, holott mindenkinek tudni kell, hogy ezt a negyvenes években a cserkészektől vették el. 1990-ben, a rendszerváltást követően vissza kellett volna kapniuk, több olyan civil szervezettel együtt, amelyeket megkárosított az államosítás. Az erkölcsi rehabilitáció mellett ezen szervezeteknek vissza kell végre kapniuk az elvett ingatlan és ingó vagyontárgyaikat is.
Félő, hogy most, amikor ismét a szocialista korszak káderei ülnek a nyakunkon, ismét előjönnek a kádári korszak akkori felülről vezérelt civiljei, a népfrontosok, akik mindig tudják, milyen nótát kell fújni. A nóta ugyan már nem a mókusról szól fent a fán, de még mindig az a cél, hogy a felülről jövő, fényes szelek irányába lobogjanak a zászlók.
A valóban civilek, akik céljaik megvalósításán dolgoznak, elégtelen anyagi források között, sokszor szabad idejükben, saját pénzüket is feláldozva bonyolítják programjaikat. Ilyen atmoszférában nehezen és csúszva készült el a nemzeti civil alapprogram. Pártállami álegyeztetés folyt az Országgyűlés elé kerülő törvényjavaslatról, hiszen például a kormányzat által finanszírozott civil munkacsoport javaslatait a végső változatban nem is vették figyelembe, annak ellenére, hogy a kormány kérte fel a szervezőket, ő támogatta, ő finanszírozta az egész egyeztetést. Így mi értelme volt a több hónapig tartó munkának? A kormány itt is csak píártevékenységet folytatott, mint amit a megalakulása óta más területeken is folytat érdemi munka helyett.
A rendszer hiányosságait jelzi például az is, hogy legutóbb, amikor a Miniszterelnöki Hivatal kormányzati, informatikai és társadalmi kapcsolatok hivatala 400 millióját elosztó pályázati civil kuratóriumba önkéntes alapon jelentkezhettek ugyan a választásra, de éppen a jelentkezők alacsony száma bizonyítja, hogy ez a lehetőség egyáltalán nem volt köztudomású. Bár meg kell itt jegyeznem, hogy a pénzelosztó kuratórium végül is kitűnően működött, mind a 15 tagját és a döntést előkészítő Kurátor Kft.-t is köszönet illeti a pontos, precíz, határidő előtt elvégzett munkájáért.
Az ORTT sorsolásán az új kormány által vezetett grémium a pályázók jelentős részét kizárta azok után, hogy a jelentkezéshez szükséges dokumentumok megszerzése rengeteg időt és pénzt emésztett fel. Megítélésem szerint ez szükségtelen. Vegyük például azokat, akik már az előző években igazolták közhasznúságukat, esetleg részt is vettek valamilyen kuratórium munkájában - őket miért kötelezzük évről évre újbóli igazolások benyújtására? Őket miért zártuk ki 2003-ban?
Itt az esélyegyenlőtlenség újabb nyoma, mert kevés civil szervezet tud megfizetni egy alkalmazottat, aki munkaidőben rohangál az iratok beszerzéséért. Különösen hátrányt szenvednek a kistelepüléseken működő szervezetek, hiszen minden ilyesmit a megyeszékhelyeken, esetleg Budapesten kell elintézni. A pályázati rendszer túlbürokratizált, és az elmúlt évben e helyzet nagymértékű romlást mutatott. Néha a megkívánt pályázati dokumentáció elkészítése több ideig tart, mint a program lebonyolítása. Több civil szervezet panaszkodott, hogy szőrszálhasogató álokokkal minduntalan visszadobják a benyújtott beszámolókat, illetve egyre gyakrabban fordul elő, hogy a beadott elszámolásukat elveszítik a pályázat kezelői, és a pályázóknak kell saját költségen pótolni azt.
(11.20)
Arra is érkezett panasz, hogy a kulturális tárca Görgey miniszter úr dicstelen regnálása idején példátlan módon visszavont és visszavett olyan pályázati támogatásokat, amelyekkel kapcsolatban a teljesítési határidő kitolását engedélyezte.
A nonprofit szervezetekre sokszor ugyanazok a követelmények vonatkoznak, mint a nagy profittal dolgozó gazdálkodókra. Manapság pályázati pénzt már nem is kaphat az a szervezet, amelynek nincs bankszámlája, ugyanakkor ez éves szinten több tízezer forintos terhet jelent akkor is, ha az egyesületnek nincs is pénzforgalma. Lassan könyvelőt kénytelen foglalkoztatni az az egyesület is, amely soha nem szokott számlákat kiadni, esetleg nincs is készpénzforgalma. Az APEH-vizsgálat esetén tortúra vár a szervezetek vezetőire, és arra kényszerítenek mindenkit, hogy maga is papírhalmokat gyártó bürokratává váljon.
Emellett fontosnak tartjuk, hogy a régiók mellett az országos szakmai civil szervezetek is delegálhassanak kuratóriumi tagot. Az Országgyűlés alkotmányban rögzített kontrollja is jobban érvényesülne, ha nem 2, hanem 4 kurátort delegálna.
Természetesen aki közpénzt kap, annak szigorúan el is kell számolnia vele. Bár az összes kiskaput talán lehetetlen bezárni, mégis nem csak a névlegesen működő szervezeteket kell kizárni a pályázatokból. Ahogy beszélhetünk álegyházakról, amelyek csak pénzmosásra jöttek létre, ugyanúgy beszélhetünk ál-társadalmiszervezetekről is. Sajnos, az Országgyűlés által elfogadott üvegzsebprogram sem oldja meg ezt a kérdést.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként a törvény vitájában is elmondtam már az észrevételeimet. A társadalmi szervezetek nyilvántartásából nem sok minden derül ki, és a különböző megyei bíróságok gyakorlata nem egységes a bejegyzésekkel kapcsolatban vagy a közhasznúsági kérdésben sem. A támogatások megítélése előtt fel kellene mérni, hogy jelenleg milyen infrastruktúrával rendelkeznek az egyes szervezetek. El lehetne készíteni egy nyilvános civil vagyonkatasztert is. A törvény megalkotása előtt fontos lett volna áttekinteni a meglévő, civilekre vonatkozó különféle jogszabályokat annak érdekében, hogy egy egységes és jobb törvény jöjjön létre.
A törvényjavaslat nyilvánosságra került korábbi verziójában sok kifogásolnivaló volt. Egyrészt azért, mert nem választja szét egyértelműen a hatalmi ágakat, a minisztérium atyáskodása mellett nem kezeli a nonprofit szektort a kormányzattól elkülönülten, holott a társadalmi szervezeteket angolul úgy hívják: non government organization. Pontos jelentése: nem kormányzati szervezet. Ez alapján éppen hogy minél nagyobb autonómiát kellene, hogy élvezzenek.
Szerencsére a kritikáknak részben foganatjuk lett, és a beterjesztett javaslatból végül is eltűnt a sok antidemokratikus elem. Javaslatunk az, hogy három tagot a miniszterelnök delegáljon a tanácsba, és négy tagot küldjön az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága. Azért tartjuk ezt fontosnak, mert a demokráciában alapvető a törvényhozás kontrollja a végrehajtói hatalom felett, amelyet a két fő nem tud megfelelően ellátni.
Az országos civil szervezetek képviselőit szakmai kategóriánként, sorsolással válasszuk ki, ugyanúgy a hét régióban működő társadalmi szervezetek közül is sorsolás alapján kerüljenek delegáltak a tanácsba. Az emellett szóló érvek közül egy az, hogy el kell kerülnünk a kisebbségi önkormányzatokban kialakult helyzet rossz példáját: ott sérül a pluralitás elve, és „a győztes mindent visz” elve érvényesül. Ezt feltétlenül el kellene kerülni a civileknél. Ha véletlenszerű a kiválasztás, nem indul meg a pártosodás, elkerülhetőek az antidemokratikus háttéralkuk, ígérgetések, és az ezek nyomán várható korrupció.
Javaslatunk a továbbiakban az is, hogy vizsgáljuk felül az 1997. évi úgynevezett nonprofittörvényt, és az esetleges hibákat korrigáljuk. Könnyítsünk a civil szervezeteket sújtó bürokratikus terheken, és további intézkedésekkel segítsük a civil szféra fennmaradását és fejlődését. Ilyen lehetne például az, hogy valamelyik állami bankban biztosítani kellene a civilek számára ingyenes bankszámlavezetést és egyéb szolgáltatásokat. Ehhez persze arra is szükség van, hogy ne kezdődjön meg az ostoba, nemzetgazdasági érdekeink ellenében működő privatizáció, ne számolja fel az állam azokat az eszközeit, amelyekkel a polgárait és a civil szervezeteket segítené.
Nem gondolhatja senki sem komolyan, hogy a profitéhes multicégek érdekében állna az, hogy társadalmi sokszínűséget reprezentálva nonprofit szervezeteket támogassanak. Mert ugyan formailag egyesület például a szoftverrendőrség is, de aligha mondható el róla, hogy alulról jövő kezdeményezésként jött létre, és a hazai civilek sajátos problémáira nyújtana megoldást.
Összegzésképpen: a Magyar Demokrata Fórum a nemzeti civil alapprogram elfogadását a civil társadalom további fejlődése, kibontakozása fontos állomásának tartja. Történelmi pillanatokat élünk. Ezért kérem képviselőtársaimat, támogassák az általunk benyújtott módosító indítványokat, amelyeket a civil társadalom életének megkönnyítése céljából nyújtottunk be.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
