MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tehát nem tudjuk meg azt sem, hogy az európai uniós joggyakorlatban az adat fogalmának van-e valamilyen egzakt definíciója, és azt se tudjuk meg, hogy a bírói gyakorlat ezt a kérdést hogyan kezeli. Van adatvédelmi biztosunk, akit mi választottunk a magunk számára, és aki az adatvédelmi törvénynek ezt a részét nagyon minuciózusan kezeli, és igyekszik - véleményem szerint egyébként a feladatából adódóan helyesen - minél több adatot a személyes adat körébe vonni, és ehhez vagy törvényi felhatalmazást, vagy pedig az illető hozzájárulását igényli. Ez egy abszurd helyzetet hoz létre, mert ha ezt hírközlés-elméletileg nézzük, a valóságban hihetetlen mennyiségű személyhez fűződő adat folyik át az érzékszerveinken, folyik át a számítógépünkön, az interneten vagy az írásokban. Nem írhatott volna Maupassant novellákat, és nem lehetne családregényeket írni, csak nagyon vigyázva, nehogy valaki magára ismerjen. Hiszen még a származtatott adatok is személyes adatnak számítanak, tehát az érintettre vonatkozó következés, például az - ahogy ezt az ombudsmannak is elmondtam -, hogy képviselőtársamnak kék szeme van, szép szeme van vagy nem szép szeme van, már értékítéletek, melyek mind a személyes adat körébe tartoznak.
Tehát egy nagyon fontos törvényünk véd nagyon fontos dolgokat, csak nem tudja megmondani, hogy mi az, amit védünk. Senki se tud letenni egy világos definíciót arra vonatkozóan, mi a személyes adat. Példálózó felsorolások vannak. Például az adatkezelésre vonatkozóan azt írja az új módosítás, hogy adatkezelésnek számít például - én mondtam hozzá a példáult, a törvényjavaslatban nincs - fénykép, hang- vagy képfelvétel készítése. De vajon a röntgenkép készítése nem, az ultrahang készítése nem, infra letapogatók - meg nem tudom, milyen letapogatási rendszerek vannak - nem?
(17.20)
Tehát ez is rámutat arra, hogy csak egy példálózó felsorolással próbálja meg valahogy a cölöpöket leverni a törvényjavaslat, de valójában nem tudja megmondani, hogy mi az a mező, ami abszolút védett, mi az a mező, amivel nem tudunk foglalkozni. Ugyanakkor az ember társas lény, társadalomban él, és szükségszerű, hogy óriási információcseréje legyen az emberekkel. Az ógörög nyelvben például van kettes szám, mert ők olyan sokat beszélgettek egymással, hogy külön van egyes szám, kettes szám és többes szám - mi tanultuk a gimnázium hetedik osztályában az ógörögöt. Ez tehát rendkívül fontos emberi dolog volt. Egy ilyen esetben személyes adatnak nevezni minden olyan valamit, ami hozzá köthető az illetőhöz, és ahhoz az illető engedélye vagy törvényi felhatalmazás kell, hogy azt kezeljem, vagyis befogadjam, vagyis értékeljem, vagyis feldolgozzam, és a feldolgozás eredményét közöljem a nyilvánossággal?
Tehát úgy gondolom, hogy tiszteletre méltóak az alapeszmék, tiszteletre méltó az, hogy átlépve egy olyan diktatúrából, amelyben minden adatunk a Nagy Testvér tulajdonában volt - bár most már nem jó ezt a szót sem használni -, ezek után érthető reakció az, hogy egy ilyen szigorú adatvédelmi törvényt hoztunk korábban. De most, az újkori demokráciánk tizenharmadik évében már egyáltalán nem indokolt ez a rendkívüli óvatosság, hiszen előtérbe lépett a törvény másik fele, amely a közérdekű adatokhoz való hozzáférés jogát szabályozza. Tehát ugyanaz az ember, aki védi a saját személyi jogait, ugyanakkor jogosult arra, hogy minél több közérdekű adatot kapjon. Ez a két alapjog még egy emberben is ütközik, nemhogy a társadalomban! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Elnök úr, hallottam az előző vitát a televízióban, csatlakozom hozzá, ennyit tudok mondani.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
