TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Igen sajátságos vitának vagyunk a részei, tisztelt elnök úr, tudniillik jól érzékelhetően a kormánypárti képviselők nem szállnak be a vitába, nyilván nincsen muníciójuk, nincs érvük arra, hogy majd amikor gombot nyomnak, akkor azon kívül, hogy többségben vagyunk és megszavazunk valamit, ezen kívül itt, a parlamentben, a nyilvánosság előtt is azt megérveljék. Kénytelen az államtitkár úr védeni a várat a miniszter úr távollétében.
Ezért úgy gondolom, neki kell elmondjam, hogy államtitkár úr, nem kell önnek védeni a miniszter úr presztízsügyeit. A miniszter úrnak ez tudniillik presztízskérdés; hát elmondta az előbb, ezt az egységes szervezetet ő hozta létre annak idején. El sem tudja képzelni, hogy van olyan bátor ember Magyarországon, aki az európai uniós normáknak megfelelően ezt szétbontja, hatékonyabbá, eredményesebbé teszi. Ezért aztán, amikor belépett a Pénzügyminisztériumba, az asztalra csapott, és azt mondta, hogy na, ennek véget vetünk. Hát ki hallott még olyat, hogy egy költségvetési törvényben kimondjuk egy szervezetnek a majdani megszüntetését, hogy ennyire sürgős lenne? Ezt ebben a törvényben is ki lehetne mondani! Ez egyszerűen presztízskérdés, semmi másról nincs szó.
Ami viszont nagy probléma, hogy ez nem más a minisztérium részéről, mint egy pótcselekvés. A valós problémákról elterelik a figyelmet, idehoznak a parlamentbe egy fölösleges törvényjavaslatot. Arról kellene inkább itt vitáznunk, hogy miért nőtt az államadósság négy hónap alatt 600-800 milliárddal. Arról kellene vitáznunk itt, a parlamentben, hogy a költségvetési hiány négy hónap alatt miért érte el a féléves szintet. Arról kellene vitáznunk, hogy az inflációcsökkenés folyamata miért állt meg, és hogy a munkanélküliek száma miért nőtt az elmúlt évben több mint 30 ezer fővel.
Ez egy fölösleges, semmitmondó törvényjavaslat, ellentmond az európai uniós elvárásoknak, és arra való, hogy presztízskérdések miatt a valós problémáról itt, a parlamentben a Pénzügyminisztérium elterelje a figyelmet. Semmi másra. (Demeter Ervin: Így van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem