KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány kommunikációs frazeológiájában a vidék felzárkóztatása, a vidéki lakosság esélyteremtése, a vidék kiemelt fejlesztése naponta elhangzó szófordulat. De nézzünk a szavak paravánja mögé: mi is történik valójában a vidék Magyarországán?
A kormánynak a magyar vidékre vonatkozó intézkedései az elődpárt által megkezdett vidékfelszámolási program bevégzését szolgálják. A munka dandárját az elődpárt a totális tulajdonfosztással már elvégezte, de azért maradt még az utódpártnak is feladat; főleg azt követően, hogy az Orbán-kormány ismét élethelyzetbe hozta a magyar vidéket.
Nos, elsődlegesen ezeket az eredményeket kellett lerombolni, a vidéki lakosság tulajdonhoz jutását, hitelhez jutását kellett megakadályozni. Nincs oka szégyenkeznie a kormánynak. A kitűzött falurombolási programjuk végrehajtása menetrendszerűen jól halad, legalábbis ezt állapították meg választókörzetem, az Ormánság polgárai május 17-én tartott rendkívüli összejövetelükön. Zseniális döntésnek bizonyult a kistérségi szakemberek pártkomisszárokkal történt lecserélése. Ez az intézkedés és az önkormányzati források drasztikus csökkentése káprázatosan felgyorsította a pusztítás programját. Mára csupán az apróbb kiigazítandók maradtak, mint az iskolák, önkormányzatok megszüntető összevonása, a szárnyvasút felszámolása, a posták bezárása. Egyébként éppen ez utóbbi tárgyban zajlott az ormánsági megbeszélés.
Tisztelet illeti a Magyar Posta Rt.-t, hogy a legmagasabb szinten képviselték magukat a megbeszélésen. A jelen lévő vezérigazgató úr tárgyilagosan elismerte: a postabezárások jogalapját az 1992. évi postatörvény 1996. évi módosítása tette lehetővé, nem pedig a kormány részéről hivatkozott 2001. évi kormányrendelet.
Mi, érintettek, természetesen ezt jól tudtuk, bizonyság erre: már 2000-ben felszólalni kényszerültem a '96. évi törvény hatálya miatt tervezett postabezárások ellen. Ezért most nem önmagamat ismétlem, hanem a tanácskozás résztvevőinek véleményét közvetítem a kormány felé. A rendezvény házigazdai tisztségét betöltő polgármester úr furcsállotta, hogy a településükön 1895 óta működő postahivatal éppen most vált ráfizetésessé. Mások a tervezett mobilpostával szemben vagyonbiztonsági és személyiségi jogi kifogásokat vetettek fel. Kielégítő válasz az alapellátás körébe nem tartozó, de ma már alapellátásnak számító banki szolgáltatásokkal kapcsolatban sem hangzott el, pedig az állam által megtűrt szervezett rablóbandák ellen az egyetlen hathatós védekezés ez idáig a postán tartott pénz volt.
Mivel a legkülönbözőbb felvetésekre a válaszadók rendre a gazdaságossági szempontokra hivatkoztak, magától értetődött a helybeliek bölcs következtetése. Amennyiben minden területen - oktatás, közlekedés, egészségügy, posta - a gazdaságosságnak kell érvényesülnie, végeredményben mire fizetik a magas adókat? Csak nem a milliárdos miniszterek további gyarapodására? Az ormánságiak számára ugyanis már ismerős a gazdaságosságra és a fejlődésre hivatkozó módszeres elsorvasztás. Ezt tette az elődpárt is. A fejlődés jegyében zajlott a teljes tulajdonfosztás, a fejlődés indokolta a határsávba internálást, és ugyancsak a fejlődést szolgálja állítólag ez a mostani, végső felszámolás is.
Az egészben csak az a furcsa, hogy a határon átnézve a horvát, a szlovén, az osztrák oldalon az ottani, ugyancsak apró falvakban jár a vonat, működnek az iskolák, kinyit a posta, helyben van az önkormányzat, természetesen gazdaságossági alapon. A jelenlegi postabezárásban érintett 36 ormánsági község ezért sem tudja elfogadni a kormányzat hamis érvelését, és ezt a petíciójukban meg is fogalmazták. Az ormánságiak a szavak paravánja mögötti valódi kormányprogrammal találkoznak nap mint nap, az iskolát, önkormányzatot körzetesítő, a vasutat felszámoló, a postát bezáró kormány programjával, pedig lehetne ezt a drasztikus programot humánusabban is végrehajtani. Egy Amerikát járt ormánsági ember saját szemével látott élményéről tett tanúságot: az amerikai indián rezervátumokban az állami posta állandó postahivatalokat tart fenn - természetesen gazdasági alapon.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem