LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum nem támogatja a felsőoktatásról szóló törvény módosítását. Ezt korábban megindokoltam, ezt az indoklást szeretném nagyon röviden három témakörrel kiegészíteni. Az egyik szól az integrációs kényszerfolyamatról, a második témakörben nagyon röviden a hallgatói létszámról, végül pedig a kollégiumi szálláshelyek piacosításáról szeretnék röviden szólni.
Az európai típusú univerzitás, azaz egyetem létrehozása megkövetelte a korábban szakmák szerint széttagolódott egyetemek és főiskolák összevonását. Ezt a hálátlan szerepet az oktatási tárca egyesítést megelőző munkája mellett az Országgyűlés vállalta korábban magára. Ennek az integrációs kényszerfolyamatnak szükségszerűen voltak és vannak kárvallottjai, és nagyon sok egyetemen belül megoldatlanok a kényszerházassággal járó problémák. Több egyetemről érkeztek hírek szétválásokról és más típusú egyesülési szándékokról, amit az Országgyűlésnek kellene jóváhagynia. Ez a törvénytervezet nem tartalmazza ezeket a már eldöntött egyetemi szándékokat, holott minden késlekedés a patthelyzetből adódó helyben járással szükséges beruházások, fejlesztések vagy más jellegű elhatározások elodázásával jár együtt. Szándékosan nem említek konkrét eseteket - említhetnék -, mert sem pró, sem kontra nem kívánok állást foglalni az ilyen ügyekben, de nem értem az illetékes tárcát, hogy miért a tanévkezdés utáni őszi időpontra halasztja azokat az előterjesztéseket, amelyeket már most el lehetne dönteni.
A felsőfokú oktatás folyamatait ismerő jogászok véleménye szerint el lehetne kerülni az Országgyűlés folyamatos állásfoglalását egyesülési és különválási ügyekben, ha az egyetem mint intézmény az ilyen változások után is megőrizné az univerzitás tudományágakra vonatkozó követelményeit. Egy ilyen változás érdekében szükséges lenne elismerni az egyetemi kar jogi személyiségét, mert ma csak az egyetem jogi személy, a karok nem azok. Ma minden szak eltérő szakmai, tartalmi, etikai és hivatásbeli konzekvenciákkal rendelkezik, amit az oktatói kar közvetít a hallgatók, az egyetemi vezetés és a tudományos külvilág felé, ez a kari testület felel a követelményekért, a karon folyó oktatás és kutatás színvonaláért, azaz a források döntő része felett is elsősorban a karoknak kellene rendelkezniük, és nem a rektori hivatalnak. A mai elválások és egyesülések zömét is a karok kezdeményezték, azaz jogi személyiségük elismerése tehermentesítené az Országgyűlést, emellett az egyetemi autonómia elvével is összhangban állna. Ajánlom a kormányzó pártok figyelmébe ezt a javaslatot, gondolatot.
A másik kérdés a hallgatói létszám. Az általános vita első szakaszában több esetben is elhangzott, a sajtóban is olvasni erről, hogy a megoldásra váró problémák elsődleges gyökere az, hogy a rendszerváltás óta a hallgatói létszám megháromszorozódott. A napi sajtóban gyakran olvasható az a vélemény, miszerint Magyarországon diplomástúlképzés folyik, azaz feleslegesen vállal az állam oktatási kiadásokat. Szerencsére ez a vélemény nem tükröződött a tisztelt Ház falain belül, de a vélekedés elterjedtsége miatt hadd idézzek nemzetközi adatokat.
Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy a hallgatói létszám valóban megháromszorozódott, de olyan alacsony szintről történt ez a növekedés, amely szerint Magyarország felső fokon tanuló diákjainak az aránya saját korosztályaik létszámához viszonyítva 1990-ben Európában a legalacsonyabbak között volt. Ma kedvezőbb a helyzetünk, de a versenyképes munkaerő felnevelésének a területén még a középmezőnybe sem jutottunk el. Felsőfokú képzési arányaink ma kedvezőbbek, mint Romániáé, Horvátországé, Szlovákiáé vagy Litvániáé, de a 100 ezer lakosra jutó, felső fokon tanuló diákok száma tekintetében, ami a 2000-2001-es tanévben Magyarországon 2927 fő volt, elmaradtunk a Bulgáriában mért 3045-ös, a Szlovéniában mért 3573-as, az Észtországban érvényesült 3677-es, a Lettországban mért 3892-es vagy a Lengyelországban meglévő 4084-es 100 ezer lakosra vetített diáklétszámtól. Szándékosan az Unióba tartó tagjelölt államok közül idéztem az adatokat, és nem a nálunknál lényegesen kedvezőbb uniós országok továbbképzési adatait említettem. Nagyon szükséges volt tehát az elmúlt 13 esztendőben a kelet-európai nemzetközi átlag megközelítése a felsőfokú képzés területén, ha nem is beszélhetünk ennek az átlagnak az eléréséről.
Végezetül, tisztelt Ház, a kérdésem úgy hangzott korábban is, most is, hogy terhelhetőek-e a diákok a lakáspiaci árú kollégiumi díjakkal. Ugyanis az elmúlt években, mivel gyorsan növekedett a felsőfokú oktatásban részt vevők köre, olyan kis- és közepes jövedelmű családok gyermekei is eljutottak egyetemekre és főiskolákra, amelyek korábban nem is álmodhattak erről a továbbtanulási lehetőségről. Az ilyen családokban szinte valamennyi jövedelemforrás igénybevételére szükség van a gyermek vagy a gyermekek tanulása érdekében.
(15.40)
Ezek a diákok nemcsak a szüleik támogatására számítanak, hanem közel egynegyedük rendszeres munkát is vállal, hogy tanulhasson. Egy esztendő leforgása alatt az összes hallgató négyötöde vállal valamilyen jövedelemmel járó elfoglaltságot, részben megélhetése, részben tapasztalatgyűjtés érdekében.
Ma a kollégiumi ellátás lényeges szerepet játszik a kistelepülésekről érkező tanulók tanulási lehetőségeinek a biztosításában. A kollégiumi díjak a legolcsóbb albérleteknek is csak a harmadát, negyedét teszik ki. A piacosítás ezen a diákszociális területen drámai következményekkel s az esélyegyenlőség látványos romlásával járhat majd együtt, hiszen sem az ösztöndíjak, sem a diákhitelek ígért emelése nem lesz elegendő a már mindenkire érvényes albérleti nagyságú díjak megfizetésére. Emellett a diákhiteleket vissza kell majd fizetni, azaz a kistelepüléseken élő tanulók kereső koruk nagyobb részére tovább görgetik induláskori hátrányukat.
Mint ahogyan a szociális ellátás egyik fontosabb területén sincs értelme a piacosításnak, például sem a hajléktalanellátás, sem az idősotthoni gondozás, sem az anyaotthoni ellátás, sem az öregek napközije területén, úgy a diákszociális ellátás hagyományos területén, a kollégiumi elhelyezés területén is értelmetlennek és kártékonynak tartom ezt a stratégiát. Állami erőből kell fedezni a kollégiumi férőhelyek növelését, hiszen hova jutott volna a magyar művelődés és kultúra, ha lakásbérleti díjakat követeltek volna elődeink a sárospataki, nagyenyedi vagy a debreceni kollégiumok diákjaitól.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
