SISÁK IMRE JÁNOS
SISÁK IMRE JÁNOS
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr, de ezzel a megtisztelő átüléssel nem kívánnék foglalkozni.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosítására benyújtott T/3591. számú törvényjavaslatról általában elmondható, hogy sokat markol, de keveset fog. Azaz olyan kérdéseket kíván jogi úton szabályozni, ami nem a jogalkotó feladata, ezzel megsérti az iskolák és a pedagógusok szabadságát, és ellentétes a szubszidiaritás, a kurrens európai politikai kultúra alapelvével is, amely szerint a döntést azon a szinten kell hozni, ahol a kérdések felmerülnek. Vagyis egy törvénynek, egy államnak nem kell mindenről és mindenre kiterjedően nyilatkoznia és határoznia, különösen nem olyan esetekben, amelyekben nincs társadalom- és szakismerete, például attól nem lesz képességfejlesztő egy iskola, hogy törvényben erre kötelezzük.
Megállapítható, hogy a törvénymódosítás nem volt szakmailag kellően előkészítve, a jelenlegi rendszer minden hibája mellett tökéletesen működik, nem kísérte semmilyen katasztrófa, sem összeomlás, ami e fejvesztett kapkodást indokolta volna. Vagy mégis?
A kapkodás hátterében két tényező rejtőzik: az önkormányzatok kontójára ősszel elnótázott korteskedés költsége beérett, aminek következtében az oktatási intézmények százait zárják be, illetve vonják össze az ország valamennyi részén, de főleg vidéken; a kormányzat a rejtett iskolaszerkezet-átalakítással több ezer pedagógus alkalmazását szüntetteti meg az önkormányzati fenntartású iskolarendszerben, ezzel jelentős költséget spórolhat meg az erre az útra terelt önkormányzatoknak. A törvénymódosítás egyrészt csillapíthatja a helyi települési önkormányzatok forráséhségét, másrészt fellazíthatja az oktatási intézmények bázisán élő helyi értelmiséget.
Hiányzik a tervezett törvény mögül egy társadalmi, szakmai, politikai konszenzuson alapuló stratégia, amelyet mind a négy parlamenti párt tudna támogatni, amely kormányváltások után is folytatható. Enélkül a program elsietett, hatástalan akció marad. A példát ebből a szempontból Portugália szolgáltatja, ahol a közoktatási törvényt teljes társadalmi konszenzus mellett fogadták el, és ez a törvény legalább húsz évig jelent kiszámítható iskolapolitikát az egész társadalom és az érintett szakmák számára. A törvénymódosítás várhatóan jelentős konfliktusokat fog szülni az iskolákon belül, az iskolák között, a helyi társadalom és a helyi politika között.
Az értelmetlen struktúraátalakítás sok pénzbe kerül. Ki fizeti ennek közvetlen és későbbi járulékos társadalmi költségeit? Ma az önkormányzatoknak évente egy tanuló körülbelül 550 ezer forintjába kerül, és ehhez mindössze 194 ezer forintos normatív támogatást kapnak. Felvetődik tehát a kérdés: az egyébként is alulfinanszírozott közoktatásba az állam meddig kíván beavatkozni?
Mivel a törvénymódosítás nem rendel forrásokat a feladatok mellé - bár a törvénynek ez jelenleg nem feladata -, mindenképpen rá kell kérdezni, hogy miből lesz finanszírozva ez a rengeteg feladat. A válasz egyszerű: a jelenlegi törvénymódosítás felerősíti az iskolák közötti különbséget, aszerint, hogy a fenntartó helyi önkormányzat mennyire gazdag avagy szegény, illetve az ott élő népesség mennyire tehetős, befolyásos, illetve rossz pénzügyi helyzetű.
Tisztelt Ház! Néhány konkrét észrevétel az ismeretközlésben tervezett reformhoz. Az új oktatási tervezet alapvetően tagadja a lexikális ismeret szükségességét. Csökkenteni lehet, sőt, bizonyos tantárgyak esetében minden bizonnyal kell is, de ezt is az adott szakma gyakorló szakembereinek közreműködésével lehet csak jól szelektálni. Figyelembe kell venni, hogy az alkalmazott ismeretek alapja is bizonyos lexikális tudás. Denaturált ismeret nincs, a bevezetett új fogalmak, új ismeretek mindig hozzáépülnek a már meglévő ismeretekhez, amelyek kiindulási alapja végső soron szinte minden szaktárgy esetében a lexikális jellegű tudás.
Félő, hogy a tervezett tantárgyi hangsúlyok átcsoportosítása egyrészt tovább sorvasztja az iskolák közvetítette általános műveltséget, másrészt felerősíti az oktatásban is a kozmopolitizmust, ami nem szolgálja a nemzeti önazonosítást szolgáló értékközvetítést a magyar iskolarendszerben. Nem látni a garanciát, hogy az óraszámcsökkentéseket elszenvedő természettudományos és humán tárgyak tanítása során az alapismeret közvetítése nem fog csorbát szenvedni.
A kiemelten kezelt informatika- és idegennyelv-tanításban a végső megoldást a kisebb csoportokban való foglalkozás jelenthetné. A nyolcadik osztály után tervezett nulladik évfolyam a nyelv- és számítástechnikai ismeretek súlyozására nem világos, hogyan és kiknek az érdekeit szolgálná: a már ismeretekkel rendelkezőkét vagy az ismeretekkel egyáltalán nem rendelkezőkért. A célja pontosan micsoda? Felzárkóztatás vagy pluszismeret nyújtása? A középiskolákban tervezett médiaismeret, publicisztika tanításában egyelőre nincs meg az a képzett pedagógusanyag, aki ezt jól tudná tanítani.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslattal összefüggésben sok-sok kérdés vetődik fel, így például az, hogy milyen áron valósítható meg a sajátos nevelési igényű gyermekek normális iskolába aló integrálása. Mi lesz a gyógypedagógiai oktatást, nevelést folytató iskolákkal? Mibe fog kerülni az utazó szakszolgáltatás? Hol lehet igényelni a költségvetés tervezésénél erre a magasabb normatívákat? De az is kérdésként vetődik fel, hogy miért akarunk visszalépni az alapfokú nevelés tervezett tagolásával. Mi ez, ha nem rejtett iskolaszerkezet-átalakítás?
Az idegen nyelv kilencedik évfolyamon történő intenzív oktatása is kérdések sorát veti fel, például: mi lesz a szervezés módja? Milyen beleszólása lesz a fenntartónak? Államilag finanszírozzák-e ezt a kérdést? Hogyan valósul meg a középiskolában az első és második idegen nyelv tanulása? Ebből következik az is, hogy milyen sorsot szánnak mindezek után az ötéves kéttannyelvű gimnáziumi képzésnek.
A törvényjavaslat tanulmányozása kapcsán azonban az a legfőbb kérdés, hogy miért akarják a magyar oktatásügyet kormányfüggővé tenni, és négyéves ciklusonként változtatni. Hogyan mérjük a jelenlegi pedagógiai programok hatékonyságát, ha nem hagyjuk azokat kifutni? Ezáltal nem marad kellő idő a pedagógusoknak a tartalmi munkára, nem tudják, hogy tanítsanak vagy főállású alapdokumentum-írókká váljanak.
Ezzel kapcsolatosan az önök részéről, mármint a kormánypártok részéről az volt az ígérvény, hogy a helyi nevelési-oktatási programokat nem fogják változtatni, azzal nem kell különösebben foglalkozni. Nos, kérem tisztelettel, a törvényjavaslat 82. §-a, amely a közoktatási törvény 129. §-át módosítja, ennek egyértelmű cáfolata: 2004. június 30-ig minden iskolának, kollégiumnak felül kell vizsgálnia a nevelési-oktatási programját, és azt be kell nyújtani a fenntartó részére. Véleményem szerint - mint gyakorló polgármester mondom ezt - ez teljesen helytelen, fölösleges munkát ad az intézményeknek. A jó színvonalú munkához a pedagógusok állandóságot, nyugalmat és biztonságot szeretnének. Miért kell mindig mindent megváltoztatni? Persze, az is kérdés, honnan lesz pénz az újból előírt dokumentumok szakértői véleményezésére.
Komoly gondot vet fel az is, hogy miért bízzuk a szakma megítélését szakmán kívüliekre. Miért kell egyezkedni a szülővel a gyermek továbbhaladásáról? Miért nem a továbbhaladáshoz szükséges minimális tudásszint elsajátítása a döntő? Más szakmákban nem lehet nem hozzáértőként szabadon garázdálkodni, és ez itt is igaz kellene hogy legyen, még ha a szülőkről is van szó az egyeztetések kapcsán. A véleményem az, hogy nem lehet úgy továbbhaladni az 1-4. évfolyamon, hogy valamely tanuló nem rendelkezik az elfogadható ismeretek minimumszintjével.
Azt helyesnek tartjuk, hogy a pedagógiai munkát ellenőrzik, és azt alapvetően az OKÉV teszi mint külső ellenőrző szerv, az azonban mindenképpen furcsa, hogy a közoktatási célelőirányzat a forrásai nagy részét az OKÉV által beszedett büntetési összegből kapja. Az OKÉV tehát arra motivált, hogy minél több hibát találjon, még 50-100 ezer forintos egyéni büntetés is kilátásban van. Felmerül az a kérdés, hogy az OKÉV milyen ellenőrzésre felkészítő továbbképzéseket tervez, ahol ebben az állandóan változó, zaklatott iskolai életben világosan elmondja, milyen ellenőrzésnél mit vár el, és mit fog büntetni.
Összességében megállapítható, hogy túl sok tekintetben engedékeny a törvény. A Magyar Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja a “ne buktassunk” elvét, és azt, hogy az első három évfolyamon ne legyen osztályzat. Elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy a pedagógiai munkát szakértő pedagógusok mérjék és minősítsék, ne szakmán kívüliek. Egyértelműen fontosnak tartjuk, hogy a diák továbbhaladása a szükséges tudásra épüljön. A hatékony munkát az általános iskolában a kiscsoportos, maximum 20 fős osztály kialakításával lehetne segíteni. A sok új vagy ismét újítandó dokumentum között elvész a tanár és általa a diák is.
Véleményünk szerint a jelenlegi törvényjavaslat burkolt iskolaszerkezet-változtatás keresztülvitele. Ha ez a törvényjavaslat elfogadásra kerül, tanárok százai kerülhetnek utcára, és iskolák szűnhetnek meg. Mielőtt ezen megállapításomat megcáfolnák, javaslom, hogy a közoktatási törvény 17. §-ának tervezett (8) bekezdését feltétlenül el kellene olvasni, ahol tanító és tanár között egyértelműen különbséget tesznek, mégpedig a tanároknak a rovására.
A Magyar Demokrata Fórum a közoktatási törvény módosítását jelen formájában elfogadhatatlannak tartja, és azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza ezt az előterjesztést.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(17.40)
