JAUERNIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Elég nagy volt a zaj, amikor a szakaszolásról döntöttünk, és én is félreértettem. Köszönöm elnök úr döntését, hogy vissza tudunk térni a módosító indítványok megvitatására.
A vita e szakaszában az ajánlás 3. pontjában szereplő indítványról szeretnék szólni. Ebben a Számvevőszék jogosítványáról van szó. A számvevőszéki törvény 2. § (5) bekezdéséről több bizottságban nagy vita volt, konkrétan arról, hogy az Állami Számvevőszék “ellenőrzi” vagy “ellenőrizheti” megfogalmazás-e a helyes. Az “ellenőrzi” szó alatt sokan azt értik, hogy az ellenőrzés kötelezően végrehajtandó a Számvevőszék részéről, míg az “ellenőrizheti” csak egy megengedő formula. Úgy gondolom, olyan megoldást kell választanunk a törvényben, ami nem teszi lehetővé a félreértést.
Én azt indítványozom képviselőtársaimnak, hogy ne azt az indítványt támogassák - amit vissza is fogok vonni -, amelyben az “ellenőrizheti” szót javasoltam az “ellenőrzi” helyett, hanem azt tegyük bele, hogy az ÁSZ-törvény III. fejezetében leírtak szerint “ellenőrzi”. Az ÁSZ-törvény III. fejezetében le van írva, hogy az ellenőrzés módja, milyensége, gyakorisága hogy van szabályozva, és ha így fogalmazunk, akkor úgy gondolom, annak a jogalkotási elvnek is megfelelünk, ahol egyes szám kijelentő módban rendelkezik a törvény, ugyanakkor az ÁSZ-t sem kényszerítjük bele olyan helyzetbe, hogy bárki is a szemére vethesse, hogy az adott ellenőrzést miért nem végezte el minden évben vagy minden félévben, mert az ÁSZ az éves ellenőrzési terve szerint dolgozik, ha egyéb ellenőrzési feladatokat nem kap.
(18.00)
Kapcsolódó módosító indítványként ezt az indítványt benyújtottam, ennek megfontolását kérem képviselőtársaimtól. Úgy gondolom, ha ez az indítvány elfogadásra kerül, akkor ezzel az “ellenőrzi”, “ellenőrizheti” problémát ki tudjuk küszöbölni, és egy olyan megoldás lesz, amely egyértelműsíti a törvényt.
Ha az öt percből van egy kis időm, akkor hadd érveljek még másik indítvány mellett, amely szintén az ÁSZ-hoz kapcsolódó. Szeretném, ha az ÁSZ-törvény szorosan az önkormányzati törvénnyel egységben lenne, konkrétan szeretném, ha az önkormányzati törvényben megfogalmazott ÁSZ-jogosítvány ide is átkerülne. Az önkormányzati törvény azt mondja, hogy az ÁSZ az önkormányzatok gazdálkodását ellenőrzi. Az a javaslatom, hogy ez kerüljön bele az ÁSZ-törvénybe is, akkor mind a két kétharmados törvényben ugyanaz a megfogalmazás van. Úgy gondolom, hogy ez is jobbá teszi a törvényt, mert nem ad okot esetleges félreértésre.
Azokról az indítványokról, amelyekről Répássy képviselő úr szólt, azt gondolom, hogy nagyon alaposan végig kell gondolni azokat az indítványokat, mert ha az önkormányzati szférából kivesszük ezeket az előírásokat, akkor tulajdonképpen az üvegzsebtörvény lényegét kivesszük az önkormányzati szférából, és ennek van előnye is, de van nagyon sok hátránya is. Azt gondolom, hogy alapos mérlegelés után kell ebben dönteni, és mivel ez kétharmados törvény, itt a kormánypárti és ellenzéki képviselőknek közös nevezőre kell jutni. Meg kell keresni azt a technikát, amely, ha kivesszük az Ötv.-módosítást, akkor is a törvény céljának valamilyen módon - teljesen egészében nem lehet megfelelni - megfelel. Úgyhogy én attól óvnék, hogy egy az egyben vegyük ki ezeket a passzusokat ebből a törvényből, ami az önkormányzati tulajdonlást érintené.
Elnök úr, köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem