DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy kis logikaóra következik. (Demeter Ervin: Ó! Csak kicsit szerényebben! - Babák Mihály: Vak vezet világtalant!) Én nem azt mondtam, hogy nem lehet így hozzányúlni, azt mondtam, hogy mai tudásunk szerint az informatikában egy ilyen informatikai rendszerbe nem lehet úgy belenyúlni, hogy annak ne maradjon nyoma - mai tudásunk szerint.
Mire alapul az a meggyőződésünk, hogy az APEH rendszerét nem piszkálták meg Simicska Lajos idején? Arra, hogy úgy tudjuk, ezt nem lehet megcsinálni nyom nélkül. Nyoma nem maradt, logikai következtetés: tehát nem volt ilyen. Ez ugye, egy deduktív bizonyítás, tisztelt képviselőtársaim. Induktív bizonyítás lenne az, ha volna egy, a kormányváltás pillanatában készült adatállomány, amit össze lehet hasonlítani azzal, ami egy hónappal, két hónappal, nyolc hónappal, tizenhét hónappal később keletkezett. Ez egy induktív bizonyítás. Mármost, tisztelt képviselőtársaim, az a helyzet, hogy logikailag a kétféle bizonyítás egyenértékű. Mégis az a helyzet, hogy az átlagember hajlamosabb elfogadni az induktív bizonyítást, amikor tehát valamiről be lehet bizonyítani, hogy nem volt, mint azt, amiről logikailag meg lehet állapítani, hogy nem lehetett, mert ha lett volna, akkor tudnánk róla.
A közbizalom helyreállításának, tisztelt képviselőtársaim, az induktív bizonyítás felel meg inkább, ezt próbálta, és ezért nincs ellentmondásban az, amit Veres államtitkár úr és jómagam mondtunk, valóban szakember számára meggyőzően be lehet bizonyítani deduktív módon is, hogy nem piszkáltak bele az adatállományba. Laikus számára, civil számára igazán meggyőző módon csak akkor lehet bebizonyítani, ha össze tudja a kettőt hasonlítani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem