DR. CSILLAG ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSILLAG ISTVÁN
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Sajnálom, hogy elolvadt a hó - köszönöm a szót, elnök úr -, mert a hetet-havat próbálja pótolni most a képviselő úr a kérdésével. (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) De nyilván ezzel meglehetősen nehéz dolgunk van.
Azt szeretném mondani, hogy a kátyúk elsősorban ennek a következményei, hiszen az útfenntartási célelőirányzatból 2002-ben, tehát még a kétéves költségvetés második évében 24,9 milliárdot, 2003-ban 25,3 milliárdot fognak felhasználni erre, tehát a burkolathibák orvoslására.
Egy órával ezelőtt mondtam, hogy nagy öröm érheti az Országgyűlést és az országot attól, hogy az ellenzék szellemi teljesítménye a Pénzügykutató működésének kutatásával nő. Ha jól értem, most a képviselő úr feltehetően ennek a cégnek valamilyen reklámszerződése alapján próbál meg hírnevet adni, hiszen amikor javultak az országban a közútkezelés szervezeti és pénzügyi feltételei, ebben valóban a Pénzügykutató akkor, 1996-ban közreműködött. Most viszont szeretném sajnos megnyugtatni, hogy bár kétségkívül a tárca tanulmányozza a lehetőségeket a hatékonyság növelésére, ebben azonban a Pénzügykutató nem vesz részt. Lehet, hogy vannak olyan személyek, akikre ön gondol, de ezt sajnos nem tudjuk a Pénzügykutatóval azonosítani.
Ami pedig azt illeti, amit kérdésként feltesz, hogy mitől fognak ezek a hibák elmúlni, illetve hogyan lehet járhatóbbá tenni az utakat, ez attól lesz járhatóbb, hogy a következő években a kormány szeretné visszaállítani azokat az állapotokat, amikor még volt útalap, és kiszámíthatóan lehetett tervezni azokat a pénzeszközöket, amelyekkel lehet versenyben, jól helyreállítani a hibákat.
Kérem a válaszom elfogadását. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem