NÉMETH ERIKA
NÉMETH ERIKA
NÉMETH ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Több évszázada meglévő jelenségről, problémáról van szó, ahogy Béki Gabriella képviselőtársam említette, de körülbelül fél éve annak, hogy a média tudósításai nyomán reflektorfénybe került a családon belüli erőszak. Azóta több esetről is beszámolt a sajtó, és a téma megoldását szorgalmazó civil szervezetek ébren tartották és ébren tartják ma is ezt a témát, hogy felhívják a közvélemény és az illetékesek figyelmét.
Jó érzésű, lelkes civilek emelték tehát fel szavukat, szerveztek aláírásgyűjtést, sokat gyűjtöttek az összefogás erejében bízva, hogy kikényszerítsenek valamit, ami segít abban, hogy megállítsák ezt a folyamatot, hogy elejét vegyék újabb tragédiák bekövetkezésének - nem tudjuk, hogy mennyinek. Bár itt elhangzott egy szám, egymillió fenyegetettről beszélt Korózs Lajos képviselőtársam, de úgy gondolom, nem tudjuk pontosan, hogy hány gyermek, hány nő él a családi erőszak potenciális áldozataként.
A közvélemény előtt is ismert esetek megrendítőek. A kiváltó okok sokfélék. Az egyik esetben az anyagi kilátástalanság, a másik esetben éppen az anyagi jólét és az ezzel nem egyszer együtt járó stresszes életvitel, a harmadik esetben a több éve ismert, kezelésre, odafigyelésre szoruló lelki betegség volt a kiváltó ok. És persze sorolhatnánk a többi esetet, én csak néhány példát akartam kiemelni.
A parlamenti képviselők előtt ismert, hogy a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságán fél évvel ezelőtt megalakult, civil szervezetek és tudományos műhelyek bevonásával, az az előkészítő munkacsoport, amely a napirendünkkel összefüggő jogszabályalkotást hivatott elősegíteni. Célul tűzték ki, hogy áttekintenek minden idevágó területet, a nemzetközi kötelezettségvállalástól a hatályos büntetőszabályokon át a jelenség megelőzésére és kezelésére hivatott intézményrendszerig. Továbbá áttekintik a szakemberképzés helyzetét és a közvélemény-formálás lehetőségeit.
Erről az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára adott tájékoztatást itt, az ülésteremben tavaly ősszel, most pedig örömmel hallottam, hogy az államtitkár úr arról számolt be, hogy közigazgatási egyeztetésen van a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája.
Most itt egy országgyűlési határozati javaslat fekszik előttünk, amely megoldani nem, de parlamenti felhatalmazással elindítani és határidők kijelölésével meggyorsítani képes azt a munkát, amit az érintettek a magyar államtól, a magyar kormánytól elvárnak. Az ENSZ CEDAW-bizottságának - ami a nőkkel szembeni diszkrimináció minden formájának felszámolásával foglalkozik - a Magyar Köztársaság IV. és V. összevont kormányzati jelentéséhez fűzött ajánlásai között többek között az alábbi szöveget találjuk. Idézem a 21. pontot:
“A bizottság aggódik a nők és lányok elleni erőszak magas száma miatt, amely felöleli a családon belüli erőszakot is. Különösen az ad aggodalomra okot, hogy nincsen speciális törvény kihirdetve a családon belüli erőszakra és a szexuális zaklatásokra vonatkozóan, és nincs védelem, távol tartó rendelkezés vagy menedék a családon belüli erőszakot elszenvedő női áldozatok azonnali védelme érdekében.”
Majd a 22. pontban többek között az szerepel: “A bizottság felhívja a részes államot - vagyis Magyarországot -, hogy a női emberi jogokkal foglalkozó civil szervezetekkel együttműködve tegyen tudatosítást növelő intézkedéseket, magukban foglalva egy nulla tolerancia kampányt az ilyenfajta erőszak társadalmi és erkölcsi elutasítása érdekében. A bizottság egy különleges törvény bevezetését javasolja, amely tiltja a nők elleni családon belüli erőszakot, egyben gondoskodik a védelemről, távol tartó rendelkezésekről, valamint hozzáférhetőséget biztosít a jogsegélyhez.” Eddig az idézet, az említett bizottság 2002 augusztusában elkészült jelentéséből való.
Az európai államok a családon belüli erőszak megelőzését és kezelését nagyon fontos feladatnak tekintik. Úgy tudom, hazánk is kötelezettséget vállalt arra, hogy az idevonatkozó jogszabályokat megalkossa. Ehhez van szükség a részletes nemzeti stratégia kidolgozására, amelynek természetesen csak egy része a mai témánkra vonatkozó jogalkotás.
Én az erőszak minden formáját ellenzem. Ellenzem a fizikai bántalmazást éppúgy, mint a lelki terror, a lélektani hadviselés valamennyi megnyilvánulását. Az ezek elleni hathatós fellépést sürgetem a jog eszközeivel. De úgy gondolom, a jog eszközei nem elegendőek. Szükség van másra is; például szükség van a társadalmi környezet minőségének javítására, a földrajzi és sok más szempontból is meglévő esélykülönbségek csökkentésére.
De szükség van szemléletváltásra is, mert egy emberélet kioltására irányuló cselekmény vagy bárki folyamatos terrorizálását megvalósító cselekvéssor nem lehet magánügy. Nem lehet magánügy egy egyszeri, brutális fizikai tett, és az sem, ha valaki kis dózisokban adagolt lelki terrorral keseríti meg közvetlen környezete, családtagjai mindennapjait, míg el nem szakad az a bizonyos cérna, és az eddig potenciális áldozat válik elkövetővé, a cselekményt kiváltó pedig áldozattá.
(15.20)
Véleményem szerint tehát rohanó világunkban szükség van arra is, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Szükség van a lélek karbantartására, hogy a szakadatlan versenyben ne sérüljünk visszavonhatatlanul. Egyetértek az előttem szólókkal, akik a család fontosságáról és a szeretetről beszéltek. Én azt mondom: minden a neveléssel kezdődik. Meggyőződésem, hogy a családon belüli erőszak megelőzhető lenne, ha a gyerekeket kezdettől fogva minden családban úgy nevelnék, hogy másokkal szemben toleránsak legyenek, egészséges önbizalommal rendelkezzenek, és felelősnek érezzék magukat viselkedésükért, tetteikért.
Úgy gondolom tehát, jobban kell vigyáznunk egymásra az iskolában, a családban, a munkahelyeken és a közéletben egyaránt. És még egy gondolat. A családon belüli erőszak véleményem szerint is nemcsak nőket és gyermekeket, hanem gyakorta időseket és férfiakat is sújt vagy sújthat. Én azt mondom, hogy az egyenlő bánásmód mindenkit illessen meg, a fenyegetett életkorától, nemétől és származásától függetlenül.
Végezetül pedig: szeretnék e helyről is köszönetet mondani azoknak a civil szervezeteknek, amelyek odaadó és szakszerű tevékenységükkel, munkájukkal fáradhatatlanul próbálták az illetékesek figyelmét felhívni arra, hogy valamit tenni kell. Azoknak a civileknek szeretnék még köszönetet mondani, akik oltalmukba vették és veszik azokat, akik áldozatai vagy potenciális áldozatai a családi erőszaknak.
Természetesen örülök, hogy napirenden van ez a téma, és az országgyűlési határozat elfogadását javaslom, s kérem az ellenzéket, hogy ők is tegyenek így.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
