MESTERHÁZY ATTILA

Teljes szövegű keresés

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Először is gratulálok a vívóknak, hiszen valóban kiváló eredményt értek el.
Azt gondolom, hogy ez az 1,5 milliárd forint fogja szolgálni a magyar sportnak a felkészülését, és arról szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy a mi számunkra is nagyon fontos, hiszen ez egy össznemzeti érdek, hogy kis országként Magyarország sportnagyhatalmi státusát meg tudja őrizni. Ahogy ez az új sportrendelet, miniszteri rendelet elkészül, ennek megfelelő ütemezéssel át fogjuk utalni ezeket a pénzeket, és fel fogjuk gyorsítani ezeknek a pénzeknek az átutalását, hiszen közös érdek az, hogy ezek minél zökkenőmentesebben menjenek.
Valóban nem kérdezte a képviselő úr, de azért fontos volt megjegyezni, hogy a tavalyihoz képest nincs akkora csúszás, mint amit ön említett. Abban pedig biztos vagyok, hogy ezzel az 1,5 milliárd forinttal lehet szolgálni azokat a célokat, amelyeket ön is és mi is fontosnak tartunk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem