KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! (Dr. Dávid Ibolya felé fordulva:) Tisztelt Elnök Asszony! Képviselő Asszony! Nagyon örülök, hogy a Magyar Demokrata Fórum nevében ön itt, a parlament előtt is megerősítette - ami iránt egyébként, meg kell mondjam, nem volt kétségem és nem volt kétségünk, hiszen figyelemmel kísérjük a Demokrata Fórum állásfoglalásait, vezető politikusainak megnyilatkozásait, a négypárti kampányban való részvételét -, hogy valóban Magyarország európai uniós csatlakozásának hívei.
Ez rendkívül fontos dolog, mert meggyőződésem szerint - és ebben is biztos egyetértünk - nem a mindenkori kormány csatlakozik, nem a mindenkori parlament az adott arányokkal: az ország csatlakozik, a magyar nép, a magyar nemzet csatlakozik, és ez a csatlakozás az utánunk következő generációk életére, Magyarország, a magyar nemzet jövőjére évtizedeken vagy talán évszázadokon keresztül is hatni fog. Indokolt tehát az összefogás fontosságáról szólni, indokolt arról beszélni, hogy milyen Magyarországot is akarunk.
Természetesen azért vannak a pártok, hogy ne ugyanúgy képzeljék el Magyarország jövőjét, Magyarország sorsát, de alapkérdésekben fontos az egyetértés, és az első, azt hiszem, amiben egyet kell értenünk - és meggyőződésem szerint a most hallottak is ezt erősítik, egyet is értünk -, hogy európai uniós tagállamként működő Magyarországot akarunk. Ezen belül természetesen nagyon sokféle kérdésben lehetnek vitáink és vannak is vitáink, és ez így van jól, mert a vitákban jön létre a legjobb megoldás.
Abban is egyet tudunk érteni, hogy a nemzeti érdekek képviselete elengedhetetlen. Természetesen látjuk, amióta Magyarországon többpárti parlamentáris demokrácia létezik, hogy a nemzeti érdekek értelmezése nem esik egybe, és ez is természetes dolog; ki így, ki úgy látja a nemzeti érdekeket, ki így, ki úgy látja az adott érdekeken belül is a prioritásokat, a fontossági vagy éppen sürgősségi sorrendet.
És természetes az is - ez is a parlamenti demokrácia lényege -, hogy van kormány és van ellenzék, és az ellenzéknek az a dolga, hogy figyelemmel kísérje és minden szükséges ponton bírálja a kormány politikáját. Csak egyet nem tehet meg: nem várhatja azt a kormánytól, hogy az ellenzék programját hajtsa végre, és nem szabhatja ezt feltételként, legyen szó alkotmánymódosításról vagy legyen szó a NATO-beli kötelezettségeink teljesítéséről; nem szabhatja feltételként, hogy a kormány az ő programját, az ellenzék programját hajtsa végre, hiszen akkor a kormány a rá szavazó többség bizalmát vesztené el, játszaná el, hiszen a választási arányok pontosan mutatják, hogy melyik politikai erő, melyik program, melyik értékrend kapta meg a választók többségének a bizalmát.
(13.20)
Most, ebben az időszakban, azt hiszem, valamennyiünk közös érdeke az, hogy a népszavazás eredményes legyen, hogy minél magasabb legyen a részvétel, és minél magasabb legyen az igen szavazatok aránya, mert ettől függ, hogy emelt fővel vagy lehajtott fejjel, sikerként megélve vagy félelmekkel, aggodalmakkal - mégpedig jórészt alaptalan aggodalmakkal - lépünk-e be az Európai Unióba. Ezért a kormány nevében arra kérem a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportját, legyen partner abban, hogy amikor a választók felé kommunikál - és azt gondolom, ismerve a Fórum állásfoglalásait, nem kérek lehetetlent, nem kérek teljesíthetetlent -, minden esetben, amikor felmerülnek aggályok, gondok, félelmek, akkor az érvelésben hasonlítsák össze a várható nehézségeket azokkal a nehézségekkel, amelyekkel Magyarország akkor találná szembe magát, ha kimaradna az Európai Unióból.
Adatszerűen és tételesen el lehet végezni ezt az összehasonlítást minden egyes dologra, hogy vajon jobb-e egymagunknak próbálni érvényesíteni az érdekeinket vagy könnyebb ezt 25 országból álló közösség tagjaként, és így tovább, mindaz, amit elveszthetünk, ha a nem szavazatok lennének többségben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Bízom abban, hogy megkapjuk ezt a támogatást, nem mi, nem a kormány, az ország, az ország jövője a Magyar Demokrata Fórumtól.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem