DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Nem, elnök úr, én még Simicskó képviselő úr mondandójára szeretnék reagálni. Anélkül, hogy meg kívánnám előlegezni a Magyar Szocialista Párt álláspontját ebben a kérdésben, szeretnék valamit leszögezni. Bár én a magam részéről kicsit nevetségesnek tartom ezt a felvetést, most, hogy két hete repülőgépek százai, ha ugyan nem ezrei bombázzák Irakot, három amerikai gép ferihegyi üzemanyag-felvételét vizsgálgatni, egy kicsit hasonlónak tűnik számomra, mint hogyha a környező szláv népek valamelyik képviselője megjelenne itt egy fehér lóval, hogy szeretné az 1100 évvel ezelőtti üzletet visszacsinálni. De lelke rajta a képviselő úrnak, hogyha ezt kívánja indítványozni.
Azt azonban le szeretném szögezni, hogy a képviselő úr parádésan megoldotta a házi feladatát, és ebbe a nem túlzottan nagy jelentőségű javaslatba sikerült megint belekevernie mindazt, amit Orbán Viktor képviselőtársunk már hetek óta próbál sulykolni, jelesül, hogy itt a magyar kormány veszekedett héjákból áll, akik a háború oldalán állnak.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön is nagyon jól tudja, hogy a taszári bázis átengedése lényegesen kisebb hozzájárulás volt az Egyesült Államok akciójához, mint bármelyik szomszédos ország hozzájárulása ugyanehhez, akik a NATO-ba, illetve az Európai Unióba tartanak. A képviselő úr is pontosan tudja, hiszen megjelent, csak nyilván kevesen emlékeznek rá, tehát lehet ezzel játszani, hogy az a bizonyos szörnyűséges, nyolcak által aláírt levél egyetlenegy olyan mondatot sem tartalmazott, amely a háborút pártolta volna. Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti egységre szólított fel az iraki kérdés kapcsán. Ebben a vonatkozásban tehát a képviselő úrnak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy ezzel megbontottuk az Európai Unió egységét. Nem bontottuk meg, képviselő úr, mert nem volt ilyen egység. Az egyik oldalon állt Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, a másik oldalon Franciaország, Németország, Belgium, Luxemburg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ha Magyarország a másik oldalra állt volna, éppúgy nem lett volna egység, képviselő úr. Úgyhogy kár ezekkel misztifikálni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)