LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és elnézését kérem. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Pozitív szemléletű és világképű, humanista töltetű program került a tisztelt Ház elé. Szinte minden mondatáért lehet lelkesedni, és valamennyi céljáért kell és érdemes is küzdeni. Az elmúlt évtizedekben nem is a nagyra törő álmokat dédelgető programokkal volt a baj, hanem azok megvalósításával és a tettrekészséggel. Kellenek az álmok, kellenek a magasztos célok, mert ezek hiányában, cél nélkül elnehezül, eltesped a társadalom, és belenyugszik a gyakran vigasz nélküli jelenébe.
Sokan és sokszor kifejtették már azt a nézetüket, hogy nem önmagában egy világkiállítás miatt kellett volna az expót megrendezni, hanem inkább a kiállítás megrendezése érdekében kifejtett városépítő és faluszépítő programok kényszere miatt. Nem önmagában egy világraszóló sportesemény megrendezése érdekében javasolta több százezer aláíró az olimpiai játékok magyarországi színhelyeken történő lebonyolítását, hanem számított annak az egész országot megmozgató, a rejtett szellemi és vállalkozói energiákat felszínre hozó hatásával is. Helyeslem a tettre ösztönző programokat, és ilyennek tekintem az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programját is. Ennek fényében nemcsak azt mérlegelem tehát, hogy reális vagy irreális elképzelés-e tíz éven belül elérni azt a lényeges életminőségi elemet, hogy legalább 71 év legyen a férfiak és 79 év a nők születéskor várható átlagos életkora, hanem arra számítok, hogy ilyen nagy horderejű cél elérése nagyon felelős egészségügyi politikát kényszeríthet ki, és ez mindannyiunk érdeke. Akár már két-három esztendő múlva is számon kérhetjük a program időarányos teljesülését, tehát azt, hogy hány hónappal hosszabbodott meg a lakosság várható életkora, hiszen nyilvánvalóan az nem várható el, hogy egy évtized elteltével ugrásszerűen javuljon az eddig kedvezőtlen halandósági mutató.
Túlzás nélkül állítható, hogy ennek a programnak a teljesítése legalább akkora kihívás, legalább annyi szellemi és gazdasági kapacitást meg kell hogy mozgasson, mint az előbb említett nemzetközi események megrendezése. Annak is nagy a veszélye, hogy a leírt magasztos egészségügyi célok csak papíron létező elképzelések maradnak, mert mindig lehet arra ürügy és kifogás, hogy ezek a célok miért nem teljesülnek.
Tisztelt Ház! Egy ilyen nagy ívű programnak a teljesülése csak akkor várható, ha a politikai élet valamennyi szereplője támogatja a célokat és eszközöket, amelyek több választási cikluson is túlmutatnak. Vajon számíthatunk-e a következetes és felelős hozzáállásra? Vannak kedvezőtlen előjelek is, hiszen az egészségügy iránti fokozott felelősség nem minden esetben jellemezte a tisztelt Ház többségi döntéseit. Erre mondok néhány példát most.
Néhány hónappal ezelőtt utasította el azt a lehetőséget az Országgyűlés, hogy az uniós szabványok szerinti, tehát a jelenleginél lényegesen nagyobb terjedelmű feliratok figyelmeztessék a cigarettásdobozokon a dohányzás veszélyeire a cigarettát vásárlókat. Hangsúlyozom, hogy uniós taggá válásunkkal egyidejűleg mindenképpen vállalnunk kell a jelenleginél nagyobb felületű figyelmeztető jelzést a cigarettásdobozokon, azaz nyugodtan be lehetett volna előre vezetni ezt az uniós előírást Magyarországon, mint ahogyan már számos területen alkalmazkodunk az uniós elvárásokhoz. Vajon várható-e komoly előrelépés a dohányzási szokások programban elvárt visszaszorítása terén, ha még ezt az egyszerű, a költségvetésnek semmilyen pluszkiadást nem okozó döntést sem hozta meg az Országgyűlés?
(11.30)
Szintén néhány hónappal ezelőtt olyan döntéseket hozott a tisztelt Ház, amely lényegesen megnövelte a HIV-vírus terjedésének a veszélyét. Ismeretes, hogy a fertőzés terjedését kilenctized részben a drog bevitelére használt injekciós tűk, illetve a homoszexuális kapcsolatok okozzák. Nos, az Országgyűlés azáltal, hogy megszüntette a 14-18 év közötti serdületlenekkel vagy serdülő, de még nemi azonosságtudat nélküli gyermekekkel szexuális kapcsolatot létesítő homoszexuálisok korábbi büntethetőségét, elősegítette ennek a szörnyű vírusnak a terjedését. Hasonló módon ezt cselekedte a droghasználat és drogterjesztés korábbi büntetési tételeinek az enyhítése során is. Bármilyen hangzatosak és tetszetősek legyenek ezek után a vírus visszaszorítására vonatkozó célok ebben a programban, ezek bizony teljesíthetetlennek tűnnek, hiszen a gyakorlatban ezzel ellentétes irányú jogszabályokat alkot az Országgyűlés többsége.
Tisztelt Ház! Mélységesen egyetértünk azzal a céllal a programban, miszerint “már a fogantatástól kezdve mindenkinek biztosítani kell az egészséges élet lehetőségét”. Ezen a téren Magyarország valóban a világ legelmaradottabb országai között foglal helyzet, statisztikák szerint csak Maliban, Szudánban és Etiópiában hozzánk hasonló arányú a már megfogant életek felnőtté válásának az esélye. Ezekben az országokban - Magyarországhoz hasonlóan - a megfogant életeknek csak alig több mint a fele éri meg a felnőttkort, ott a magas magzati és gyermekhalandóság, nálunk pedig a sok művi abortusz tizedeli meg a fejlődésnek induló emberi életeket. A számszerűleg közel azonos továbbélési arány mögött azonban nálunk hátrányosabbak az életben maradtak biológiai tulajdonságai, mert míg ezekben az afrikai országokban csak a betegségeknek, olykor nélkülözéseknek jól ellenálló megfogant életek érik meg jobbára a felnőttkort, addig minálunk a művi abortusz akár a leginkább életképes magzatok életét is elveheti. Az Országgyűlés ebben az ügyben is olyan jogszabályokat alkotott, amelyek nem segítik, hanem inkább lehetetlenné teszik a programból idézett helyes cél elérését.
Egyetértek, tisztelt Ház, a programnak azzal a társadalompolitikai céljával, miszerint “figyelmet kell fordítani a szektákra” és “az antiszociális értékeket képviselő csoportokra és mozgalmakra”. Én is átérzem a szektásodás, illetve a társadalomtól történő elfordulás más jelenségeinek a veszélyeit, de sajnos itt is azt kellett tapasztalnom, hogy az Országgyűlés, az Országgyűlés többsége jelenleg előnyben részesíti a szektákat a hagyományos történelmi egyházakkal szemben. Nem szükséges másra utalnom, csak arra a vitára, miszerint a tisztelt Ház nem a hívek arányában osztaná szét a felekezetek állami támogatását, hanem egyes szektáknak négyszer-ötször annyi támogatást nyújtana egy hívőre vetítve, mint a történelmi egyházaknak.
Nem sorolom tovább azt a bőséges és szomorú példatárat, amelyik azt igazolja, hogy hiába szavazza meg a tisztelt Ház a jobbik kezével ezt a nemzeti programot, ha balkézről ezzel ellentétes hatású jogszabályokat alkot a jövőben.
Elégtelennek és rövidnek érzem a programban a munkahelyek egészségmegőrző szerepének a megítélését. Ezen a területen pedig pénzügyi szemléletváltozásra is szükség van, mert az adóhatóságok csak részben ismerik el termeléshez szükséges ráfordításnak az öltözőkre, tisztálkodóhelyiségekre, a munkahelyi étkezdére, a munkahelyi orvosi rendelőkre vagy a vállalat üdülési és sportlétesítményeire fordított kiadásokat. Mind az idősebb, mind a középnemzedék véleménye egyöntetű abban, hogy ma lényegesen gyengébb és rosszabb a munkahelyek egészségmegőrző lehetősége, mint tizenöt-húsz esztendővel ezelőtt. A munkahelyek nagyobb szerepvállalása nélkül, aminek megkövetelésétől visszariadtak a program megfogalmazói, elképzelhetetlen ennek a nemzeti programnak a teljesítése.
És ahogy néztem kezdetben az itt ülők arcát - szocialista és szabad demokrata képviselőkre gondolok -, bizony mindazon kifogások, amelyeket én itt most megfogalmaztam, korábbi felszólalásaikban az előző ciklusokban ugyanúgy jelen voltak - ezzel is szembe kell néznünk, akár itt, akár ott ülünk. És tulajdonképpen abban a reményben fejezem be felszólalásomat - és ebben egyetértek Csáky András MDF-es képviselőtársammal -, hogy mindezek ellenére mégis meg kell próbálnunk a lehetetlen helyzetben a lehetségest megoldani.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(Nagy Nórát a jegyzői székben dr. Füle István váltja fel.)
