DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én Rogán képviselő úr egy mondatára kaptam fel a fejem, amelyben Rákosi Mátyás legjobb tanítványaként az aranytojást tojó tyúk levágásától óvott bennünket, mondván, hogy a jó költségvetési befizetéseket teljesítő, nyereséges vállalatokat kár eladni.
Általában is az a helyzet, hogy ebben a határozati javaslatban vissza-visszatérő érvként szerepel az egyes vállalatok privatizációja ellen, hogy azok nyereségesek, tehát kár eladni. Mintha bizony, tisztelt képviselőtársaim, a piacgazdaságban az volna a jellemző, hogy a nyereséges vállalatok állami tulajdonban vannak, és a veszteségesek vannak magántulajdonban. Nem ez a helyzet, tisztelt Ház. A mai nyereséges vállalkozásban is benne van a holnapi veszteség kockázata.
Ezt a kockázatot a magántulajdonos a saját pénzéből vállalja, míg az állam ezt a kockázatot csak az adófizetők pénzéből tudja vállalni. Úgy gondolom, nem helyes, ha az állam az adófizetők pénzén kockázatot vállal. Ezen az alapon az adófizetők pénzéből kaszinóba is lehetne menni és rulettezni is lehetne.
Úgy gondolom, a kockázatvállalás kinek-kinek a saját vagyona terhére kell, hogy történjék. Az államnak a kockázatmentes bevétel áll rendelkezésére, s ezt elég régóta adózásnak hívják; az állam bevételei rendszerint ebből és nem különféle nyereséges vállalatok állami tulajdonlásából szoktak származni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem