DR. CSAPODY MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm szépen. Államtitkár úr! Bálint Sándornak, a néprajztudomány óriásának századik születésnapját idén augusztus 1-jén ünnepeltük. Szeged Juhász Gyula óta legnagyobb fiának, a magyar vallási néprajz megalapítójának alsóvárosi szülőházában egykor Móra Ferenc és Móricz Zsigmond, Erdélyi Ferenc és Szabó Lőrinc is megfordult. A házat, ahol a nyilas időkben Szent-Györgyi Albertet rejtegették, húsz év óta arcképes emléktábla is megjelölte. A tulajdonosok mégis megkapták a bontási engedélyt a polgármesteri hivataltól, hogy hatlakásos társasházat építhessenek.
A szülőház megmentése érdekében megkerestem nemcsak őket, de Szeged összes parlamenti képviselőjét, választ egyiküktől sem kaptam. Megkerestem a szeged-csanádi püspököt és a parlament elnökét is, hiszen Bálint Sándor a koalíciós időkben e Házban a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője volt. Megkerestem miniszter urat és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt is, mindenhonnan általában megnyugtató válaszokat kaptam. Botka László polgármesternek, aki szintén mindent megtett a ház érdekében, júliusban ezt írtam: “Ha a folyamatot nem állítja meg valaki, akkor a szülőház lerombolása a város síron túli bosszúja lesz, Szeged nagy szülötte emlékének meggyalázása születése századik évfordulóján.”
Kezdeményeztem a védetté nyilvánítást. Miniszter úrtól augusztus 6-án meg is jött az örömteli válasz, idézem: “A szegedi Bálint-házat Botka László polgármester kezdeményezésére az önkormányzat meg kívánja vásárolni. Ezzel a bontási veszély elhárult, az épület megmenekült.” Öt nappal korábban, a századik születésnapon megnéztem az épületet: a tetőzetét már leverték.
Államtitkár Úr! Az a kérdésem: ki hagyta, hogy lerombolják Bálint Sándor szülőházát? Kik azok Szegeden név szerint, akiknek nem parancsol sem a kegyelet, sem a jóérzés, nem parancsol sem a törvény, sem a NKÖM minisztere, sem pedig a szegedi polgármester?
Figyelemmel várom válaszát. Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem