DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Csillag István miniszter úr 2002 nyarán az M7-es balatonszárszói, illetve az M7-M70-es Becsehely-Letenye közötti és az M3-as görbeházi szakaszára meghirdetett meghívásos tender kiírása után azt nyilatkozta - idézem -: “a közbeszerzés olyan mitikus erővel bíró eljárás, amely a közvélemény számára garancia visszaélések elkerülésére”. Az ezen gondolat jegyében immáron közbeszerzés keretében kiírt pályázat eredményhirdetésekor a kormány győzelemként értékelte, hogy a győztes cégek olcsóbban építenek egy korábbi, érdemi indok nélkül elutasított ajánlatnál, de jóval, 18,5 milliárd forinttal drágábban, mint ezen cégek korábbi, saját ajánlata volt. A misztikumra kevésbé fogékony Versenytanács az adófizetőknek 18,5 milliárd forint többletterhet jelentő győzelmet nem a szabad szellem szárnyalásának, hanem jogellenes árkartell eredményének minősítette, s minden idők legdrágább közbeszerzésének nyerteseit minden idők legmagasabb összegű, több mint 7 milliárd forintos bírságával sújtotta.
A néhány hónap alatt produkált 18,5 milliárdos áremelést a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója, Bodnár Zoltán teljesen korrektnek minősítette. Ez a vélemény csak úgy tűnik logikusnak, ha tudjuk, a jelenlegi kormány által misztikus erővel felruházott közbeszerzési eljárások során az autópályák fajlagos építési költségei másfél-kétszeresére emelkedtek. Néhány példa: a korábbi 1,1-1,2 milliárdhoz képest az M35-ös Debrecent elkerülő szakasza 1 milliárd 750 millió; az M0-s keleti szektor 2 milliárd 670 millió forint kilométerenként. Összességében - részletes sorolás nélkül -: a Medgyessy-kormány által meghirdetett közbeszerzéseken több tízmilliárd forintot vesztettek az adófizetők.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt két év egyértelműen igazolta, hogy eredményes országgyarapító munkához nem elegendő a politikai ellenfél gyalázása, eredményeinek eltagadása. Ezért lehetőséget kínálok önnek, amikor megkérdezem: egyetért-e ön az NA Rt. vezérigazgatójának véleményével, mely szerint a Versenytanács által kifogásolt ajánlatok korrektek voltak? És mi a magyarázata annak, hogy az autópálya-építés költségei az elmúlt két évben másfél-kétszeresére emelkedtek?
Várom válaszát. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem